Életem értelme

Életem értelme - 2. rész

- Öhm... Szia - nyögtem ki, majd újra elfordultam. A fiú furcsállva megkérdezte:

- Van valami baj? - mondta, mire vállat vontam, oda sem nézve. Ekkor Jessica leült mellém a padra, és a hátamra rakta a kezét.

- Nem ezt vártad tőlem, igaz? - kérdezte szomorúan. Igaza volt, tényleg nem erre számítottam. Egy kis idő után újra megszólalt - Biztosan éhes vagy... Ne menjünk be valahova? Úgyis csak be akartalak mutatni Tomnak, nem terveztem hosszabb ittlétet - próbált vigasztalni. Felé fordultam, majd megráztam a fejem.

- Maradj csak nyugodtan vele! Most jutott eszembe, anyu tegnap adott egy listát... Még ma be kell vásárolnom - kerestem egy kifogást.

- Veled tartok - törte meg a csendet - Úgy is szeretek vásárolni! - nevetett.

- Ne! - vágtam rá - Ez... ez nem olyan vásárlás... Meg... még előtte haza is kell mennem egy kis időre - mondtam. Persze, ebből semmi sem volt igaz, de muszáj volt keresnem valamiféle kifogást. Nem akartam megbántani, de sajnos elment a kedvem ettől az egésztől.

- Értem - mondta elkeseredve - De azért még hazakísérhetlek? - kérdezte, imához kulcsolva a két kezét. Bociszemekkel nézet rám. Nem akartam a terhére lenni, hadd maradjon már a pasijával...! De erre már nem mondhattam nemet. Mosolyogva bólintottam egyet, mire ő felpattant a padról, és még egy utolsó csókot nyomott Tom szájára. Én is felálltam, majd megindultam hazafelé. Nem sokkal később Jessica is utolért.

Szinte szótlanul mentünk egész végig hazafelé. Már nem volt miről beszélnünk. A pasikról meg már főképp nem... De azért a barátnőm még feltett pár utolsó kérdést a házunk előtt.

- Tudom, hogy nem igazán örülsz annak, hogy kapcsolatban vagyok - bámult le a földre - De miért zavar téged ez ennyire? - nézett újra a szemembe. Meg akartam válaszolni a kérdést, de aztán rájöttem, hogy nem tudnék mit mondani. Csak egyszerűen zavart. De ő ezt nem értené meg. Tudta, hogy nem fogok válaszolni, ezért még egy kérdést feltett - Te nem akarsz pasit?

- Jessica, én nagyon szívesen beszélgetnék még veled, de hidd el, nagyon sok dolgom van... - mondtam, majd meg sem várva a lány válaszát, hátat fordítottam neki, majd bementem a házba. A bejárat előtt még visszanéztem rá, és egy halk sziával elköszöntem tőle. Magamra csuktam az ajtót, majd az ablakból még megnéztem, ahogy szomorúan elsétál. De amint megfordultam, azt láttam, hogy anyu és apu ott ülnek az asztalnál, és engem néznek. Szótlanul bámultuk egymást, majd egy kis idő után rávettem magam, hogy leüljek melléjük.

- Van egy meglepetésünk a számodra, Leila - szólalt meg apu. Gőzöm sem volt, hogy mit akar, de nyilván csak valami olyasmit, hogy a hétvégén elmegyünk egy fürdőzőbe. De nem ezt akarta mondani - Anyukáddal megbeszéltük, hogy mi lenne, ha most mennénk el nyaralni valahova, és nem a nyár vége felé... Aztán megláttunk a neten egy nagyon jó hotelt. Van mellette strand is. Egy meleg vizes, egy úszómedence, és egy kültéri élménypancsoló. Egy hétre mennénk el. Nem drága hely, ezért döntöttünk így - fejezte be apa a beszédét, mire kínos csönd lett. Egy kis idő után kérdezett - Van kedved elmenni? Még nem foglaltuk le a szállást, érdekelne a véleményed - mondta.

- Rendben - bólintottam rá - elmehetünk - közöltem velük röviden. Miért is ne? Már úgyis nagyon elment a kedvem az itthonléttől, és az ilyen Jessica-s történetektől... Jó érzés lenne már egy kicsit pihenni, és egész nap semmit sem csinálni - És? Mikor megyünk? - kérdeztem, mire a szüleim elmosolyodtak.

- Ha gondolod, holnap után már indulhatunk is - vigyorgott anyu. Rábólintottam, majd felálltam az asztaltól.

- Most felmegyek a szobámba - mondtam nekik. Vártam a válaszukat, de mivel egyikőjük sem mondott semmit, elindultam. Mikor már a lépcsőn mentem fölfele, anyu utánam szólt.

- Mi történt a parkban? - hadarta el a kérdést gyorsan, mivel nem akarta húzni az időmet. Ránéztem egy komoly tekintettel, majd továbbmentem. Nem akartam neki hazudni, de az igazat sem nagyon mondtam volna el neki. A szobámba érve beleugrottam a frissen beágyazott ágyamba, majd kézbe vettem a telefonom.