Várj, segítek (Oliver Wood Fanfiction)

Első fejezet

Majdnem két óra volt az út Londonig. A szüleimmel és az öcsémmel átléptünk a mágikus varázsvilág boltokkal teli sokaságába: az Abszol útra. Mugli származású voltam, az édesapám orvos, az anyukám pedig egyszerű könyvelőként dolgozott odahaza Brightonban. Már több mint három éve annak, hogy egy júliusi csütörtökön egy idegen érkezett a házunkhoz, aki Madam Hooch néven mutatkozott be és közölte velem: én bizony boszorkány vagyok.

A kezdetekben elég nehezen boldogultam a Roxfortban, származásom miatt hidegzuhanyként ért a rengeteg új dolog, amit a varázsvilágban tapasztaltam. Az öcsém Russel még csak kilenc éves, de már izgatottan várja, hogy ő is levelet kapjon az iskolától. Teljesen be van zsongva, amikor eljövünk vásárolni az Abszol útra. Teljes káosz.

A bevásárlást viszonylag gyorsan megejtettük, negyedikesként nem sok új dologra volt szükségem az iskolakezdéshez. Már éppen indultunk volna haza, amikor ismerős hangok ütötték meg a fülünket.

- Bruce! Alison! - integetett két alak a távolból felénk. Persze, rögtön felismertem őket, alig pár percre laktak tőlünk Brighton külvárosában. Mondhatni, a szomszédjaink voltak, legalábbis apám így nevezte őket.

- Szomszéd! - kiáltotta az említett a közeledő három alak felé. A tenyerembe temetettem az arcom, amikor hirtelen öt méteres körzetben minden arc felénk fordult. Mr. és Mrs. Wood kezet fogott a szüleimmel, majd ránk mosolyogtak. A fiuk Oliver a háttérből figyelte az eseményeket, majd amikor rászegeztem a tekintetem, aprót biccentett. Oliver és köztem egy év a korkülönbség, ő idén lesz ötödéves a Roxfortban. Bár a szüleink jóban vannak mi nem igazán kerültünk közel egymáshoz az elmúlt pár évben, leszámítva azt, hogy mindketten Griffendélesek vagyunk. Jó kiállású, kellemes kisugárzású fiú volt, aki csapatkapitányként is megállta a helyét, sok lány szívét összetörve. Tudniillik Wood az a fajta srác volt, aki mindennél előrébb helyezte a kviddicst, ezért a lányoknak esélyük sem volt meghódítani a szívét.

- Dakota, te évről évre egyre szebb vagy - mosolygott rám Mrs. Wood.

- Köszönöm - hebegtem zavartan.

Míg a szülök beszélgettek, Russell megállás nélkül faggatta Olivert a kviddicsről. Szegény srác, ha akarta, se tudta volna levakarni az öcsémet, és őszintén jól esett, hogy készségesen válaszolt minden idegesítő kérdésére.

- Anya, apa! - szólt Russell - Majd, ha nagy leszek én is őrző szeretnék lenni, mint Oliver!

- Előbb kapd meg a leveled a Roxfortból tökmag - simogattam meg a fejét.

A szülők még pár szót váltottak, majd amikor a kocsihoz értünk szóltak, hogy egyébként nem tudnak elhozni szeptember elsején a King's Crossra, ezért megkérték Woodékat, hogy vigyenek el engem is. Ennek a kocsiban ketten nem igazán örültünk: én, mert bár egy ideje ismertem őket, nem igazán volt kedvem a megállás nélkül fecsegő Mrs. Woodot hallgatni hosszú órákon keresztül, valamint az öcsém, aki ezért nem tud eljönni velünk a kilenc és háromnegyedik vágányra.

 * A történet világát J. K. Rowling teremtette, így minden jog őt illeti. *