Vér és víz

38 4 0
                                    


A déli hőség rest kocsis módjára terült el a zöldbe öltözött tájon. A madarak is várták a délután megváltó óráinak beköszöntét , a csendet tapintani lehetett . Hirtelen éles sikoly hallatszódott az óriási kőház irányából .Majd semmi .

Kisvártatva fiatal lány lépett ki a házból , rutinos mozdulatokkal a kúthoz sietett,letette az oldalán vitt dézsát a földre. Vizet húzott . Beleloccsantotta a cseberbe , a kristálytiszta víz pedig lassanként sápadt vörössé változott. Elkezdte mosni a véres rongyokat , egyiket a másik után . Kövér könnycsepp gördült le nefelejcskék szeméből. Akaratlanul újra felidézett mindent.

Látta édesanyja szomorú, hamuszürke arcát,amint átveszi az érte kapott néhány garast,majd búcsút int neki. Most jött rá, hogy milyen hosszú ideje nem gondolt arra , aki a világra szülte.

Eszébe jutott a perc , amikor megismerte a Kisasszonyt. Közölték vele , hogy ő lesz a cselédje . Nem tudta ,mit jelent a cseléd szó,de csakhamar rá kellett ébrednie. Az első néhány alkalommal még meglepődött,amikor a törékeny kislány nekirontott,és nem értette honnan van akkora ereje ,hogy úgy helybenhagyja .

Később felismerte a szemében a lángot , amely akkor lobbant fel ,amikor fájdalmat okozott neki. Hozzászokott a fájdalomhoz ,nőtt a tűrőképessége . Mindenki úgy viselkedett ,mintha nem tudott volna arról , hogy a Kisasszonynak nem mindennapi megnyilvánulásai vannak. Míg a többi kislány babázott ,ő macskáknak oltotta ki az életét.

Azonban nem sokkal később bekövetkezett a tragédia. A szülők gondozásba vettek egy kislányt,akit azonban az akkor tíz éves Kisasszony már érkezése napján leütött. Belehalt a sérülésébe, de balesetnek könyvelték el.

Végigfutott a hideg a hátán ,és ugyanazt a félelmet élte át újra ,amelyet aznap,amikor először kellett vért takarítania. Emlékszik, azután nem tudott enni és egész nap hányt.

Ma is úgy döntött a Kisasszony-az első eset után nagyjából nyolc évvel- ,hogy valakit a másvilágra segít. Általában fáradt utasokat keres a vasútállomáson ,akiknek szállást ajánl fel ,majd brutálisan végez velük.

A megszámlálhatatlan lepedő kimosása után rájött,hogy könnyebb úgy,ha nem ismeri meg az áldozatokat ,ha úgy kezeli őket ,mint egy darab húst... Az utolsó két szó hatására keserű lett a szája. Ráébredt,hogy ő is szinte olyannyira bűnös,mint a lány,akit szolgál,hiszen az emberekre megtanult állatokként tekinteni,és lelkiismeretére nem hallgatni.

A véres vízbe most már patakként ömlöttek a könnyei ,bár tudta,ezek nem fogják lemosni lelkéről a vér nyomait. Mintha most egyszerre hallotta volna az összes áldozat hörgését , borzalmas hangok voltak ezek, és egyre csak erősödtek. Végül már zúgott tőlük a feje. Elájult.

A puffanás hallatára kirohant a házból a Kisasszony ,leült mellé, fejét az ölébe vette,majd egyetlen szó nélkül kitörte a nyakát. Egy másodperc töredékéig látta még azt a gonosz tüzet a szemében, aztán belemerült a végtelen ürességbe. Ezután a Kisasszony éles kacajt eresztett szélnek, aztán megint csend. Mintha semmi sem történt volna.

Vér és vízWhere stories live. Discover now