Enana (Törpe)《ruggarol》

-26-(finálé)

Mi a szerelem?

Merült fel a kérdés Karolban.Előtte azthitte hogy a szerelem olyan mint a tipikus szappanoperákban,de nem.

Ott volt Ruggero akibe szerelmes volt,és ő csak megvetette és viccelődött a szegény ártatlan Karollal.Karol egy olyan szakaszában volt hogy elárasztották az érzelmek,szerelem,zaklatottság,szomorúság és most zavarodottság.Egy hete hallotta Ruggero háta mögül hogy azt mondja a barátainak hogy őrülten szerelmes belé.Karol megsebezve érezte magát.Azóta azt kérdezgeti magától hogy amit hallott az csak egy rossz vicc volt vagy egyszerűen az igazság.

De ne hidd ha így lenne kitárt karokkal megölelné.

Hát nem.

Az élete megkeseredett hogy ő csak sértegette és viccelődött vele,és ahogy Ruggero mondta egyik levelében a sok közül amit neki küldött "A nyomorúságos életed"

Karol most egy padon ült a szép tájat figyelve amit a park nyújtott neki.Ez a nyugalom nem tartott sokáig amikor meghallotta azt az idegesítő hangot,vagyis számára az volt.

Hoppá,hoppá!Ki van itt?!-mondta Ruggero rövid léptekkel közeledve két haverjával az oldalán.

Én csak lehajtottam a fejem mintha a cipőim érdekesek lennének.

Ruggero odasúgott valamit a barátainak akik ezután elmentek.
-Mi a helyzet Törpe?-mondta szarkasztikus és viccelődő hangsúllyal.

-Hagyj békén-mondtam suttogva még mindig lehajtott fejjel.

-Már megint megpróbálsz bedurvulni?Nem maradt meg neked az a levél mi?-majd keservesen felnevetett.

-Mondtam neked hogy hagyj békén-mondtam összeszórított fogakkal hogy nehogy elkezdjek sírni.

-Ne mondd hogy sírni fogsz!Tudom.Megint olyan gyerekes kislány leszel mint mindig-és vége,ez volt az utolsó csepp a pohárban.

-MONDTAM HOGY HAGYJ BÉKÉN!!-ordítottam neki hirtelen felugorva és közben a könnyeim elkezdtek lassan kibuggyanni a szemeimből mintha csak egy csepegtetővel csepegtették volna oda őket.

Akkora volt a bennem lévő harag hogy elkerülhetetlen volt hogy ne mondjam ki azt ami miatt már napok óta össze voltam zavarodva-Hallottalak.HALLOTTALAK!!!Amikor azt mondtad a barátaidnak hogy-itt magamra mutattam-szeretsz engem-mondtam neki mire ő mozdulatlanná vált-Azt akarom hogy válaszolj nekem idióta!Most!-mondtam az összes dühvel ami bennem volt.

É-én-dadogta-Minden amit mondasz az hazugság,minden amit hallottál az hamis.É-én...Hogy tudnálak szeretni téged?Ne feledd,emlékezz rá-mondta lassú léptekkel közelítve-Hogy te-mutatott rám-számomra nem vagy senki

Igaz,visszaemlékezve a sok rossz dologra amiket velem tett,tényleg fura elképzelni hogy egyik napról a másikra elkezd szerelmet érezni irántam.

D-de-dadogtam most én-A szavaid között nem éreztem egy csepp szarkazmust sem.

-Törpe,tudtam hogy ott vagy,meg kéne tanulj jobban elrejtőzködni.

Erre már nem tudtam mit válaszolni,matt helyzetben voltam.Csak lehajtottam a fejem és hagytam hogy kijöjjön az összes könny amit addig visszatartottam.

Ő csak nézett rám,kicsit feljebb emeltem a tekintetem ,és észrevettem hogy az ő tekintetében most nem az az önteltség,durvaság és szarkasztikusság van amit már úgy megszoktam,hanem inkább zavar és szomorúság.És ezzel már elvesztettem a fejemet.

A következő amit tett hogy lassan elfordult és elsétált.Felemeltem a tekintetem,néztem ahogy elmegy.Megfordultam és kezeimbe temettem könnyes arcomat.

Itt tudtam meg hogy a szerelem egy piszok.Annyit tesz hogy megjön,beléddöf és elmegy.

Majd sírtam és sírtam.Meg akartam ragadni a telefonom hogy felhívjam anyát,de nem találtam így úgy döntöttem gyalog megyek.

Jobb így menni amikor szomorú vagy,így friss levegőt tudsz szívni és kiadni magadból a szomorúságot ami benned van.

Amikor hazaértem felmentem a szobámba és elkezdtem turkálni a táskámban a telefonom után.A telefonom mögött ott volt egy levél.Már mentem is volna kidobni amikor észrevettem hogy sajátos színe van,ez most nem fehér volt mint általában hanem...hanem be volt festve pirosra.Kinyitottam és mikor elolvastam hogy mi van benne elejtettem és újra a kezeim közé temettem az arcom melyből patakzottak a könnyek.

Hey Törpe

Szeretlek♡

Feladó:egy idióta

                       ••●Vége●••