Jégvirág /Nabu x Tamiko/

I.

Sziasztok! Pixie vagyok és üdv az első publikus fanfictionom-nél. :D Mielött bele csapunk itt a lecsóba gyorsan szeretnék pár dolgot leszögezni.

Először is köszönöm Zoe art-nak hogy vállalta a megrendelésem és illusztrálta a fanficem *-*. Itt rögtön rá is térek a lényegre. Igen, ez egy Nabu senpai és Tamiko Keanzu főszerepü fanfic lesz, de a részletekbe még nem mennék bele :P Itt széljegyzetbe meg is súgom hogy mindenkit akit a fanficben irok fiktiv karakterekként kezelek, lehetnek eltérések az igazi személyiségüktől, mivel egyiküket se ismerem személyesen :) MÉG! Csak egyszer jussak el a MondoCon-ra :""D Ja még valami! Mivel az ismertebb emberek javarészt müvész nevet használnak, én is azt fogom irni annak ellenére hogy a helyszin Magyarország. Csak hogy mindenkinek tiszta legyen :) Éssss mivel én nem tudok rajzolni, a fanficchez ilusztrációkat majd rendelgetni fogog egyes artistoktól akiket majd mindig feltüntetek itt ^^ Na és most.... Let's do it!

Tamiko halkan sóhajtott ahogy Debrecen utcáit rótta a sötét éjszakában. A hó gyengéden szálingózott a fagyos szellőben néha ráhullva a pöttöm lány szeplőkkel tarkított orrára, mire az csak grimaszolva bujt jobban piros sáljába s kezeit is kabátjába dugta. Lassan megrázta róka sapkája alatti hollófekete haját hogy lerázza róla a pelyheket, így a lámpák fényében megcsillant felemás -kékben és rózsaszínben- végződő fürtjei.

Tamiko nem is igazán értette mért sétálgat november közepén éjjel egykor egyedül az utcán. Nem kereste a bajt, általában a lakásától nem messze eső parkban szokott lenni,keresve valamit amit sose tudott hogy mi is az pontosan. Mintha valami furcsa késztetést érzett volna amióta csak ide költözött legjobb barátnőjéhez, Syris-hez, hogy új életet kezdjen. Maga mögött akarta hagyni a budapesti nyüzsgést és aprócska ám nagy port kavaró hírnevét amire sose vágyott. Annak ellenére hogy évek teltek el mióta egy bizonyos youtuber-nek rajzolt, a rajongók nem szálltak le róluk, követelték vagy épp gyülölködték a köztük lévő barátságot, amely viszont egyre inkább csak kialvóban volt köztük, mióta külön utakon jártak. Sosem voltak többek puszta barátoknál, s a rajongók még azt is tönkretették. De nem bánták, élték tovább az életüket, több kevesebb sikerrel. Tamiko inkább az utóbbival tekintve a rajongókat és az utálókat. 22 éves létére még mindig tinisztárnak érezte magát tőle. Ezért is van most itt Debrecenben, bár úgy tünik ez semmit sem változtatott helyzetén. Telefonja most is megállás nélkül rezgett a zsebébe, bár igyekezett tudomást sem venni róla. Már fordult vissza a lakása felé, mikor egy magas fura alak tántorgott vele szemben az úton. A férfi mobiltelefonjába mélyedve lépkedett a lány felé, észre sem véve őt, ám Tamiko megtorpant. A fiú jellegzetes vörös haja és szemüvege már oly régóta emlékezetébe égett a hosszú rajzolásai alatt, hogy szinte érezte a kezében digitális tollát.

-N..Nabu?- kérdezte a lány alig halhatóan.

-Hm? Csak nem egy újabb rajongó? -Eröltett magára egy mézes-mázos mosolyt, bár jól látható volt arcán a feszültség.

-Ennyi év után meg se ismersz,Nabuci?

-Őszintén? Nem igazán.Kellene? - simitott odébb egy kósza tincset a vöröske ahogy szemüvege mögül tanulmányozta az alig 160 centis lányt.

-Oké hogy egy kicsit megváltoztam de azért ennyire ne legyél szőke. Tami vagyok...tudoood az a nyomi 18 éves lány aki a rajzolód volt....vagyis...mostmár 22 vagyok. -Kuncogja látva a fiú reakcióját akiben akkorát villan a megvilágososdás hogy ahoz már napszemüveg kéne.

-Tami! Te....mióta nézel ki úgy mint egy Harley Quinn utánzat?

-Ha ha röhög a vakbelem Mr. Oszlop. -szemforgatva öltötte rá nyelvét a lány.