Novelláim gyűjteménye

A magányos farkas

Volt egyszer egy farkas falka, rengeteg kis ilyen állat nevelkedett itt. Az egyik kölyköt Holdnak hívták és ő egy fiúfarkas volt. Egy éjszaka amikor a társai és ő vadásztak, lemaradt és elveszett. Kereste a többi társát, de nem találta őket. Persze a kis farkast az állatcsoport is kereste, viszont ők se jártak sikerrel.
Eltelt több nap, Hold meg valahogy eltengődött. Próbált vadászni, de nem nagyon sikerült neki, ezért leereszkedett annyira, hogy bogyókat és növényeket is megegyen. Mivel sokszor ilyenekkel táplálkozott, nagyon lesoványodott.
Telihold lett, Hold pedig elkezdte magát rosszul érezni. Eltelt öt perc és érezte, hogy valami más lett belőle, egy szörny, egy vérfarkas. Vadul viselkedett ezen a végzetes éjszakán, és remélte, hogy nem jön a közelébe senki.  Hálát adott az égnek, hogy a falka most nincs itt. Pirosan izzó szemétől és marcangolni kívánó tekintetétől mindenki megijedne.
  Hajnalban végre vége lett ennek a szörnyűségnek. Főszereplőnknek eszébe jutott a legenda, amiről még farkas anyja beszélt neki esténként esti mese gyanánt:
"Azt mondják léteznek vérfarkasok (én hiszek is bennük - jegyezte meg Szépség, Hold anyja). A vérfarkasság egy szörnyű tünet, amelynek általában úgynevezett vérfertőzés a kórokozója, de néha harapás következtében is előjöhet. Ezt a betegséget csak úgy lehet eltüntetni, hogyha két vérfarkas egymásba szeret."
Hold anyukája mindig ilyen sokat mesélt a vérfarkasokról. Talán ismert egy vérfarkast, vagy esetleg őmaga volt az?
- Vagy anya vagy apa vérfarkas volt. Valószínűleg én vérfertőzés miatt lettem az - gondolta Hold.
Ekkor eszébe jutott Holdnak, hogy anyukája havonta rejtélyesen eltűnt egyszer és amikor visszajött mindig érdekesen viselkedett. Mintha fájt volna neki valami.
- Bizonyára anya vérfarkas volt - gondolta hősünk.
Viszont akkor a vérfarkasság miért nem jött ki farkasunkon hamarabb?
Ekkor hősünknek eszébe jutott egy újabb mondatfoszlány, amit Szépségtől hallott:
" Vannak olyan vérfarkasok, akik inkább félvérek és csak trauma után válnak teliholdkor vaddá."
Farkasunkra ez igaz volt, jó sok stressz érte mostanában.  Ugyebár már az, hogy a falkától leszakadt.
- Szóval én félvér vagyok? - tűnődött el Hold.
                             ***
Így éldegélt egymagában Hold. Minden teliholdkor szenvedett.
Egy napon egy lányfarkas tévedett be az erdőbe, ahol farkasunk élt. A farkas észre vett Holdat.
- Szia, hogy hívnak? - szólt.
- Jobb, ha elmész innen - morogta hősünk.
Azonban a farkaslánynak ennyi nem volt elég.
- Miért? - kérdezte.
- Ha az indokot elmondom, elrohansz.
- Nem én. Rengeteg dolgot éltem már át és nem akarok többé egyedül lenni.
- Rendben, megmondom, vérfarkas vagyok.
A lánynak elkerekedtek a szemei.
- Én is az vagyok - felelte.
Kiderült, hogy a farkaslányt Földnek hívják.
- Két hét van még teliholdig - konstatálta Hold.
A két farkas nagyon jól érezte magát. Kezdték a másikat különlegesnek érezni és észre se vették már is egymásba szerettek. Ám ez még nem szerelem volt, csak amolyan baráti szeretet. Eltelt két hét és jött a telihold. Viszont az átok, a vérfarkas lét így is megtört.
Ez a szeretet lassan szerelemmé alakult és a két farkas haláluk napjáig vígan éltek saját kis falkájukban. Természetesen vadászni is megtanultak és most már nem jött rájuk több roham. Meg persze nagyon vigyáztak a kicsinyeikre, nehogy elvesszenek ők is.
Ez a történet magyarázat arra, hogy miért mondják azt az emberek, hogy a Föld nem létezik a Hold nélkül.