Roncstelep (Yaoi)

Kirobbanó este

Hatalmas robbanás rázta meg Arizona egyik eldugott kisvárosát éjnek évadján. A város egyáltalán nem tűnt izgatottnak, vagy meglepettnek miatta. Jól tudták ki, mi, okozza. Csak a fejüket ingatták. Az egyik városszéli ház melletti műhelyből sűrű fekete füst szálldogált elő. Egy alacsony, vékony srác feszítette fel az ablakot és dugta ki rajta a fejét, hogy meg ne fulladjon a füsttől. Krákogott és köhögött, legyezgetve maga előtt a fekete felhőket. Kócos méz szőke haja kormos. Hajpántja is mivel hátra szokta simítani. Szkarabeusz zöld szemei szomorúan néztek ki az éjszakába, ahol a kocsik riasztói őrülten vijjogtak. Egy pár idegesebb hang jött a házak felől.

- Sammy!

- Kölyök, ez a héten a hatodik!

- Úgy van... és ma még csak szerda van!

- Reggel robbantgass az isten szerelmére!

- B-bocsánat, bocsánat! - kiáltotta Sam.

Sam miután kiszellőztetett visszament a felrobbant gépe maradványaihoz. Megigazította a nyakán a régi módi hegesztő szemüvegét.

- Pedig olyan jól ment... - sóhajtotta bánatosan. - Már majdnem működött! - derekára tette a kezét dühösen. - Áúcs. - észrevette, hogy megint sikerült megvágnia magát. Ezúttal az orrnyergén. Elő vett hát egy ragtapaszt, valami mackósat és keresztben rá tette. Az arcán is volt egy, a kezein több is. - A rozsda egye meg. Kifogytam a csavarból... - dünnyögte, mikor kinyitotta a szerszámos fiókját, ahol a kisebb csavarokat és egyéb dolgokat tárolta. Megtörölte olajos homlokát, szépen el is maszatolta. - Holnap lenézek a barkácsboltba.

És ekkor kapcsolt. Az út, ami elvezet a boltba... be a városba... a Roncstelep mellett megy el... Nagyot nyelt.

***

A fülsiketítően vijjogó hangú ébresztő óra négy óra múlva csörgött. Sam felriadva ébredt a munkaasztalán elhasalva. Egy csavar darab esett le az arcáról, nyoma ott maradt egészen addig, amíg letusolt és tiszta ruhát vett fel. Sietve fel cuccolt és útnak eredt a barkácsboltba. Kihajtotta összehajtható légdeszkáját; az egyetlen szerkezetét, ami nem robbant fel, semmisült meg vagy esett darabokra; majd amikor a kis fúvókák a levegőbe emelték pár centire a földúttól, rá pattant és útnak eredt. Arizona szépségei gyorsan húztak el mellette. A városba vezető földutat csipkés vörös sziklák és szúrós, száraz növények határolták. Még csak reggel hat volt, de máris dögletes meleg volt az államban. A levegő a távolban vibrált és egy felhő sem takarta el a forró napkorongot. Sam ezért is vett fel egy vékony anyagú hegesztő nadrágot, mit lehajtva hordott. Jól szellőzött, mivel tele volt szakadásokkal és égés foltokkal. Felülre egy ujjatlant vett mi bősége miatt ide oda csúszkált rajta. Felfedte fehér bőrének néhol barackos árnyalatát. Hegesztő szemüvegét ezúttal a nyakába akasztva hordta.

- Jó reggelt aranyom! – intett neki az egyik idős szomszéd, ahogy elsüvített mellette. A fiú mosolyogva visszaintett neki.

- Reggelt Sammy! –köszöntötte a kedves vegyesboltos hölgy.

- Jó reggelt Josline!

- Á kapd el fiam! Kell az energia!

Sam még épp időben kapta el a felé repülő érett vörös almát, amit a gyümölcsárus hajított felé.

- Köszönöm!

Azonnal bele is harapott. A finom édes lé végig csordult ajkain. A kis utcában állók egy emberként nyeltek hatalmasat. Mert hát hiába volt a kis Sammyük ön és legfőképp közveszélyes... ilyen tünemény akkor sem akad bárhol a világon... a városbéliek nagyon kedvelték, minden furcsaságának ellenére.