sHell™ ||YuWin||

/2.rész/

2018. március 12, Hétfő

Ez a napom is szokásosan indult. Reggel felkeltem, megreggeliztem majd lementem a hét elején érkező áruszállítmányért. Elkezdtem húzni befele a raktárba a dobozokat mikor egy vérfagyasztó női sikoly hangzott el az épület másik oldalán. Mindent eldobva rohantam, megkerülve a boltot néztem ki az utcára és szörnyű látvány tárult a szemem elé. A járda közepén egy nő feküdt és mellette, nekem háttal, egy férfi guggolt. Mintha matatott volna valamivel, talán kirabolja a hullát merült fel bennem a kérdés, de nem ellenőrizhettem le, hiszen akkor én is úgy végeztem volna, mint az az ártatlan az úton. Próbáltam megfigyelni mit csinálhat, mivel messze volt hallani nem hallottam a halk hangokat, amit kiadott a tevékenysége viszont látni láttam, hogy a vértócsa egyre nő a hulla körül, mintha folyamatosan vesztené a vért. Ekkor átfutott az agyamon egy lehetséges megoldás, viszont ezt elvetettem, mert ki az az idióta, aki az utca közepén boncolna egy friss halottat? Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy a "gyilkos" feláll a helyszínről és kezében valamivel megfordul, ezzel egyenesen felém nézve, egy pillanatra találkozott a tekintetünk is. Az égen cikázó villámokat meghazudtoló sebességgel fordultam be a két háztömb közé és kezdtem el futni az ellenkező irányba. Szinte biztos, hogy észrevett. Meg fogok halni, meg fogok halni, kibaszottul ki fognak nyírni ez járt csak a fejembe és már értettem mit jelent, ha valakinek halálfélelme van. Beszaladtam a nyitva hagyott raktár ajtón, amit belülről bezárva felsiettem a szobámba. Mivel az ablaka pont az utcára nézett, kikukucskáltam, rajta de a holttest nem volt sehol. Lehet csak képzelődtem dörzsöltem meg a szemem majd újra lenéztem, de sehol senki.

- Nem kellene olyan későn lefeküdnöm... - motyogtam magam elé majd megcsapkodtam egy kicsit az arcom, hogy felfrissüljek.

Egy utolsó pillantást vetettem a csupasz aszfaltra aztán elindultam lefelé ahol már édesapám várt és dühösen pakolgatta a dobozokat. Amint leértem a lépcsőn kérdőre vont, hogy merre jártam, de én csak annyit mondtam, hogy kimentem a mosdóba. Mivel ezt is elhitte megúsztam egy enyhe fejmosással és ott hagyott, hogy pakoljam be a maradék árut. Akarva akaratlanul is csak az előbb történt gyilkosság járt a fejembe. Olyan valóságos volt és az a szempár meg olyan ismerős.