1.Restart

84 10 8
                                    


Hol is kezdjem? Nos, a családommal egy teljesen új dologba vágunk. Maga költözés gondolata is mit két hete közöltek elég hidegzuhany ként ért de csak most fogom fel igazán, hogy mennyi mindennel kell szembe néznem. Viszont hisztizni felesleges és nem is vagyok az a fajta. A szüleim munkájuk miatt hozták meg ezt a döntést és én ezt tiszteletben tartom. Ha már itt tartunk ők az a pár akikre mindenki irigykedve néz. Eléggé művészlelkek ami annyit jelent, hogy mindig festenek és igazán a munkájuknak élnek hiszen ezzel keresik a kenyeret. Egyszerűen imádom a velük töltött időt és bár nem egy nagy család de nagyon szeretjük egymást. Már a kocsiban ülünk illetve én hátul unom el az életemet éppen miután már háromszor végig hallgattam a zene listámat.

-Apa a következő pihenőhelynél megállhatnánk? Mosdóba kell mennem! – bukkantam fel a két első ülés között vagyis csak a fejem. Egy bólintással jelezte, hogy rendben van bár szerintem ő maga is meg akart állni pihenni. Őszintén szólva mikor pár óra múlva meg érkeztünk Denverbe teljesen lezsibbadva szálltam ki az autóból.

- El sem hiszem! - vettem mély levegőt, majd kicsit megmozgattam kezeimet.

- Az új életünk! - mondta anya mosolyogva megcsókolva apát mire kedvesen néztem rájuk.

- Az új életünk! - mondta anya mosolyogva megcsókolva apát mire kedvesen néztem rájuk

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Annyira hihetetlen, hogy ennyi év után is szerelmesek egymásba. Nem az a látszat házasság hanem tudjátok az amire ha rá nézel is tudod, hogy tele van tisztelettel és sok közösen megvívott csatával. Végül nagy nehezen de beértünk új kis házunkba. Mivel a költöztetők már két napja át hozták a cuccainkat így igazából a nagyobb dolgok mint például az ágyak és a hasonló bútorok már helyükön voltak viszont dobozok hevertek mindenhol. Lesz ezzel még munka de ennyi utazás után fáradtan kerestem meg új szobámat majd úgy ahogy voltam el dőltem a matracon és el is aludtam.

 Lesz ezzel még munka de ennyi utazás után fáradtan kerestem meg új szobámat majd úgy ahogy voltam el dőltem a matracon és el is aludtam

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
We just friend'sWhere stories live. Discover now