A történet egy teljesen átlagos lányról fog szólni. Kinek életében teljesen új fejezet fog kezdődni, ugyanis családjával új városba költöznek, ami egyet jelent azzal hogy főszereplőnknek meg kell küzdeni a beilleszkedéssel illetve barátok szerzéséve...
Érzelmesebb női társaim készítsenek elő zsepit! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új részre de mint mindenki élete enyém sem tökéletes és akadnak problémák. Illetve az inaktivitás is vett el a kedvemből de itt van az új rész és remélem tetszeni fog nektek! Legyen szép napotok! All love <3
A hónapok teltek és a mi kis csapatunk csak erősödött. Mindenhova együtt mentünk és azt hiszem Taylor Harry személyében igazán jó barátra lelt ahogyan én mind három emberben. Sosem hittem volna, hogy ilyen barátaim lesznek de örök hálám értük. Igazából ha azt hinné valaki, hogy ezeket a barátságokat bármi is elronthatja az téved volt itt már minden de együtt megküzdöttünk velük. Ma szerda van és mivel elég hamar végeztem, meg amúgy is anya írt smst, hogy siessek haza mert fontos megbeszélni valónk van így a kis csapatomtól ölelésekkel köszöntem el, majd haza felé vettem az irányt. Belépve megcsapott tudjátok az a hangulat és azok a nézések amiből tudod előre, hogy itt bizony rohadt nagy a baj. Nagyot nyelve dobtam le iskola táskámat, majd cipőmet és kabátom is csak ledobtam és oda siettem a kanapén ülő szüleimhez.
-Mi a baj? - kérdeztem betakarózva egy pléddel mivel eléggé átfagytam haza fele jövet. Anya csak aggódó szemekkel vizslatott míg végül apa szólalt meg.
- Kincsem nem akartunk ezzel terhelni hiszen olyan jól beilleszkedtél és barátaid is lettek! Angyalom az a helyzet, hogy eddig nem tudtuk biztosra de ma kaptuk meg az eredményeket!- szinte suttogta apukám, majd felém nyújtott egy csomó papírt. Szemeimet ellepték a könnyek így alig láttam valamit de a lényeget még is sikerült felfognom.
-Ez nem lehet igaz! - jelentettem ki inkább magamnak mintsem nekik és ekkor jött a sírás.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Kincsem van pár hónapom hátra! Azt bánom csak, hogy nem fogom sosem látni a szalagavató táncodat, nem fogom elüldözni a férfiakat mellőled...nem fogom látni az unokáimat!- sírta el magát apa mire belőlem még jobban kitört a zokogás, apa elé térdeltem mire fel állított.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Kérlek ne hagyj el apa! - könyörögtem szemeibe nézve, mire szorosan magához ölelt mihez társult anya is. Annyi gondolat cikázott a fejembe de nem tudtam helyre tenni őket. Percekig álltunk így. Másnap nem mentem be suliba ugyanis végig sírtam az egész estét az már csak hab volt tortán mikor hallottam, hogy anyáék is ezt teszik. Hajnalba át mentem hozzájuk és apához bújtam szorosan. Őszintén szólva sosem ismertem nála jobb embert. Úgy szerette anyát mint amiről sok nő csak álmodik. Sosem kiabált velünk és mindig éreztette, hogy én vagyok a hercegnője. Évekig minden este bejött a szobámba és valami irdalmatlanul rossz történetet mesélt el nekem de sosem mondtam el neki csak mosolyogva hallgattam. Reggel arra keltem, hogy folyik a könny a szememből megtörölve azt tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok anyuék szobájába. Nagy nehezen felálltam majd lementem. A konyhába anyáékat pillantottam meg. Anya éppen rántottát sütött apa pedig átölelte derekát. Elmosolyodtam a jelenetre de még is hogy fogja ezt túlélni anya.
