Utamban Állsz

1.rész

Szia! Az én nevem Skylar Heart. Most fogok harmadik éve a gimis koleszomban rohadni amiből ki tudjátok következtetni, hogy 17 éves vagyok. Eleve Kanadában élek az iker húgaimmal, Miával és Stephanievel,a bátyámmal Mikeal aki az idén fog házasodni, és anyával. Apa 2 éve lépett le azóta nem is láttam. Viszont gimibe egy egész előkelő helyre járok, méghozzá a F Párizsi Lumière Gimnáziumba kaptam helyet. A távolság miatt havonta tudok csak haza járni 1 hétre amit elég rosszul viselek mivel nem igazán akarom ott hagyni anyám a kibírhatatlan húgaimmal.

Most éppen itt ülök a repülőn. Utálok utazni...  
                                                        
-Szia te vagy Skyler? - ült le a mellettem üresen álló székre egy 15 éves körüli lány
                  
-Szia! Igen, miben segíthetek? -mosolyogtam rá. A blogom miatt egész sokan szoktak megállítani az utcán. Mára már lassan százezren is olvassák amire nagyon büszke vagyok. Az elején még angolul is tanulnom kellett, mivel Kanada franciai részén lakok, de mára már folyékonyan beszélek angolul amivel az írást is már nagyobb közönség előtt csinálhatom. 

-Imádom blogod. Kérhetnék egy aláírást és képet? - szorongatott egy piros csillámos tollat a kezében                    
                                
-Persze! Mi a neved? - vettem el a lapot és az író eszközt                          

-Joy! -vette elő a telefonját. Ráfirkantottam egy aláírást és hogy mikor írtam alá. Majd közelebb ültem hozzá és átkaroltam a vállát.
                                                            
-Köszönöm! - ugrált vissza a helyére, mivel a hangszórók kiadták az utasítást, miszerint 2 perc múlva szállunk fel.                

 -Ilyen kezdésű utam sem volt még! -sóhajtottam és a szememre raktam a cicás szemfedőm.

8 óra múlva keltem fel újra hangosbemondó zajára. Igaz, azért közben nem egyszer volt, hogy felkeltem és elkezdtem olvasni és ilyesmik.
-10 perc múlva landolunk, mindenki kapcsolja be a biztonsági övét - én is teljesítettem ezt a kérést.

Szerencsésen landolt a gépünk, nem lépett fel semmilyen komplikáció. Már csak egy feladatom volt. Valahonnan szerezni egy kibaszott taxit, ami igazából nem volt egy könnyű dolog.
Legalább 20 percet ott próbálkoztam, mire végre be tudtam szállni egybe, ami elvitt a kollégiumig.
Kifizettem az utat, és utána kiszálltam, de amit láttam..na erre nem számítottam.
A fél épület le volt rombolva, munkások és különböző gépek voltak minden hol.
Körülnéztem és megláttam egy csapat lányt böröndökkel és táskákkal és közben észrevettem jó pár ismerős arcot is, és a felügyelő tanárokat is.

-Örülünk hogy megérkeztél Skyler - jött oda hozzám az egyik tanár.

-Hát öm én is, de azt megtudhatom, hogy mi történt itt?

-Jaj persze. Felújítják a lány kollégium épületét így nem itt lesztek, hanem a pár utcával arréb levő fiú kollégiumban. - na erre sem számítottam.

-De nem úgy van, hogy ez tilos nálunk?

-De de, csak sajnos ezt másképpen nem tudjuk megoldani. Remélhetőleg nem lesznek olyan dolgok, amiket nem szeretnénk hogy bekövetkezzen.

-Hát értem. Köszönöm, hogy elmondta. - és azzal ott hagytam és elmentem a kollégiumi volt szobatársaim felé.
4-en voltunk múlt évben egy szobában. Faith, egy brazil lány, egyben a legjobb barátnőm, hisz egy suliba és osztályba is járunk. Katya, aki Oroszországból jött. Vele az eléjén nem voltam olyan jóban, de ahogy jobban megismertem őt is ugyanúgy megkedveltem mint a többieket. Léa, aki ebből az országból való, csak ő nem itt helyben, hanem Lyon-ban született. És végül JiNa, aki koreai. Eléggé szűkszavú, de azért van amikor be sem áll a szája. Elég sokszínű személyiség.

-Sziasztok - köszöntem nekik - a szobák ez évben, hogyan lesznek elosztva?

-Azt mondta az egyik tanár, hogy a beosztás marad ugyan úgy, ezért szerencsénk van - mondta el az örömhírt Faith.

Lassan mindenki megérkezett, és elindultunk a halálunk helyszínére.

-És íme itt a hely, ahol legalább egy éveteket fogjáfok tölteni. - szólalt fel egy tanár, mikor megérkeztünk.

-Legalább? Akkor lehet, hogy több lesz? - szólalt fel hátulról egy csaj.

-Nem tudjuk a pontos idejét annak, hogy meddig húzódhatnak el az építkezések, amint tudunk valamit, rögtön mondjuk majd.

Az aulába belépve fiúk tömkelegét láttuk meg, amint szinte egyszerre fordultak az ajtó felé. 200-an biztos lehettek. Amint beérkezett az egész társaság (ami kb 100 ember lehetett) a fiúk elkezdtek fütyülni és ujjongani. Tipik.
Előre érzem, nem kell hozzá egy hónap, de a lányok legalább fele már nem lesz itt szűz.

-Na gyerekek, csöndet! - kiabált bele a mikrofonba a fiú kollégium igazgatója. Közben odalépett mellé a mi igazgatónőnk is, és egy váratlan dolog történt. Megcsókolták egymást. Ezek együtt vannak? Egyáltalán van olyan ember, aki el bírja viselni ennek a vén szatyornak a viselkedését?

-Na gyerekek, mint ahogy tudjátok a lány kollégium éppen felújítás alatt ál, és nem tudtuk ezt máshogyan megoldani. A szoba, és a folyosó beosztásokat a hirdető táblán tudjátok megtekinteni a sarokban - közben afelé mutatott - remélem el tudtok rajta igazodni. Kérem ne legyen sok veszekedés és próbáljatok meg egymás mellett megférni, nem szeretnénk ha bármi baj történne, és most már mindenki mehet a dolgára. - fejezte be az igazgató nő.

Hirtelen mindenki a táblát vette célul. A mi kis csapatunkból ki volt jelölve már egy személy erre a feladatra.
Katya szupergyorsasággal törte át magát a tömegen és végül sikeresen lefotózta azt, hogy hol is van a helyünk.

-Na nézzük csak - hozta a telefonját oda - ez az épület 6 emeletes, és úgy látszik mi a legfelsőn leszünk, azon belül is az utolsó előtti szobában, vagyis mi leszünk azok közül az egyik, akik a legtávolabb vannak a lépcsőtől. A mi folyosónkon  8 szoba van összesen. Mi a 7-es számúban vagyunk. Irány az emelet - kiáltott fel Katya, és azzal elindult a lépcső felé.

-Öm Katya, nem akarok beleszólni, de nem lenne könnyebb ha lifttel mennénk? - szólalt fel JiNa.

-Nem látod, hogy mennyien vannak ott? Én biztos nem fogok annyit várni. - és ment tovább fel a lépcsőn, és persze mi is követtük.
Ezek a percek, szinte óráknak tűntek. Talán még egy tesivel is felért volna.

-Itt is van a mi ajtónk. - és azzal Léa kinyitotta és beléptünk a szobába.

Bevallom egészen tetszett.
Gyorsan lefoglaltam egy ágyat. Szépen lassan berendezkedtünk, kipakoltunk majd elkezdtem folytatni a blogomat.

Igen, elég sokan tudják, hogy írok, hisz ezt eddig kettő nyelven teszem. Francia és angol, és mostanában ahogy elkezdtem tanulni a magyar nyelvet, a tanárom segítségével visszamenőleg le szoktuk fordítani.

Mindenki azt hiszi, egy random lány életét írom le, de ez nem igaz. Igazából ezek az én mindennapjaim, csak a neveket hírességekkel szoktam helyettesíteni. Persze ezeket csak azok tudják, akik minden nap a közelemben vannak.

A mai nap egy borzalom volt. Ma érkeztem vissza a kollégiumba de nem ott leszünk ahol eddig. Egy fiú kollégiumba kerültünk át....

És így szépen lassa leírtam ezt a napot.

Na emberek, itt is a legelső rész remélem tetszik nektek, ha igen, hagyjatok itt valamilyen jelzést.☺️
/BVillo/