★Anime Boy × Reader★

♥ 5. - Spiderman(Marvel) ♥

Az új követömnek: Luna_Fox_Sabertoont

New York, a te városod.

(Teljes Név) vagy, és van egy öcséd: (öcséd neve). A szüleid nagyon kedvesek, és nyugodtak, szóval az életed átlagos.
Az öcséd Pókember mániás. Szinte mindent tud a hősről, amit a többi ember. Sőt, talán többet. amikor hozod haza a suliból, látjátok Pókembert.

Sokszor gondolkodtál azon, hogy ki rejtőzhet a maszk mögött.
Talán egy helyes srác? Netalán-tán, egy rondább?
Végül maradtál annál, hogy felviszed az öcséd a tetőre, aki mint mindig hétvégén, pókembernek öltözött. Boldogan játszadozott és neked tartott előadást arról, hogy pókember milyen csodálatos.
Egyszer csak megindult a tető széle felé. Mikor észre vetted, hogy lefelé hajol és valakinek bólogat, de te inkább megfogtad és rögtön visszahúztad, de ő ijedten meredt rád.
Végül egy jól ismert maszkos fejet láttál meg. Éppen az öcsédet ölelgetted és hálát mondtál az égnek, hogy nincs semmi baja.

Lassan közeledett felétek, majd leguggolt hozzátok. Fejedre tette kezét, miközben arcod az öcséd nyakában volt. Felnéztél és elmosolyodtál.
Már féltél, hogy valami gonosztevő vagy mi van itt. Elengedted az öcséd aki körbe rajongta Pókembert. Sokat beszélgettek a hősiességről és az ilyesmiről, te peddig szomorúan meredtél magad elé.
Most voltál túl egy szakításon. Nem is más valakivel mint az iskolád szívtiprójával Jamessel. Tudtad, hogy te túl átlagos vagy neki, dehogy ennyire azt nem.

Arra lettél figyelmes, hogy az öcséd vigyirogva szalad el, és a piros és kék ruhás hős közelebb ül melléd.
Bal kezével fejed a vállára huzta. A mosolya széles volt, bár a maszkjától nem látszott. Nagyon jól ismer téged, hiszen osztálytársak vagytok.

-Mi a baj (Név)? - suttogta neked.

-Semmi. - hazudtad, peddig legszívesebben a karjaiba borulva sírnál.

-De ártatlan vagy! - felhuzta a maszk alját. - Kicsi New Yorki angyal.

Erre csak elmosolyodtál. Attól, hogy feljebb huzta a maszkját csak fokozta a kíváncsiságod. Végül felemelted a fejed a válláról és a hősre néztél.

-Mit mondtál (Öcséd nevének)?

-Hogy mutassa meg a jegyzeteit rólam. És ne aggódj. Tudok egy srácot akinek nagyon tetszel. Hidd el holnap elfogja mondani a suliban. - most már láttad, hogy vigyorog.

Mikor az öcséd visszajött nem sokat beszéltél Pókemberrel, viszont sikerül felviditania.

Hétfőn boldogan mentél be a terembe ahol Peter várt rád egy doboz bon-bonnal és egy csokor rózsával. Hozzád sétált és egy aranyos mosollyal csak annyit mondott;

-Leszel a barátnőm?

Igenekkel halmoztad el, és a nyakába borultál. Mikor az öcsérdért mentél akkor láttad, hogy siet. Tudtad, hogy haza tart, biztos történt valami mert telefonált, és kétségbeesettnek kűnt.
Mikor már haza felé tartottatok (öcséd nevénel) egy felétek szálguldó autó nem éppen lassított, viszont egy adag pókháló a betonhoz ragasztotta.
Pókember felétek tartott és az öcséd rámászva megölelte, a hős peddig viszonozta.
Mosolyogva és biztonságban értetek haza, hiszen egész úton követett titeket.

Este lefekvéshez készülve, hallottad, hogy kinyílt az ablakod. Sietve becsuktad de valaki átölelte a derekad.
A lélegzeted is elállt. Nem tudtál megszólalni. Hátra néztél ahol egy félig fehuzott maszkú Pókemberrel találtad szembe magad. Gyorsan megfordultál és furcsálva néztél rá.

Feje egyre jobban közeledett, de megállítottad.
Elmondtad neki, hogy Peter az osztálytársad szerelmet vallott neked.

Ezt elfogadva fordított neked hátat, najd levette a maszkjàt ahol az ujdönsült szerelmed állt.

-Tudtam, hogy bízhatok benned. Ha megcsókoltad volna Pókembert, akkor szakítottam volna veled. De nem tetted. Innen is tudom hogy szeretsz. - lépett hozzád közelebb és egy kellemes csókcsatába hívott.

Csak másnap kora reggel ment haza összepakolni a sulira, hiszen nálad, a szerelménél aludt.