Az Elveszett Könyv

6.

Az igazgató állt az ajtóban. Egy pillanatig reménykedtem, hogy nem miattam jött... De rajtam kívül csak Amy, meg még egy általam nem túl kedvelt osztálytársam, Daisy Parker ült a teremben.

-Áhh mekkora szerencse... Kérem Ms Wood és Ms Parker fáradjanak velem! Maga is jöhet, ha akar Ms Smith.

Elindultunk mind a hárman az igazgató után. Amy és Daisy arcáról azt tudtam leolvasni, hogy tudják hova és miért megyünk. De jó nekik... Én egyenlőre annyit tudtam kivenni, hogy az igazgatói felé megyünk... Ha csak engem hív, gondoltam volna, hogy az ösztöndíj miatt. Na de a két szőkét? Azt ugyan minek hozná? Szóval akkor nem amiatt megyünk... De akkod mi a jó büdös lótrágyáért?
Épp ezen gondolkoztam, amikor az zökkentett ki, hogy megjöttünk. Benyitott az irodába, bementünk és leültünk.

-Az ösztöndíjprogramról szeretnék önökkel beszélni.- áhá akkor Daisyt szervezte be helyettem... De ahoz én minek kellek?

-Augusztus 21-én indulnak.

-Micsoda???

-Ön is megy Ms Wood. Ms Smith nem mondta?- hogy mit nem mondott Amy?

-Nem...

-Az Önnel folytatott múlthét hétfői beszélgetése után kedden megkeresett és kérte, hogy had mehessen mégis Ön Dublinba.- itt jött el az a pont, amikor nem érdekelt, hogy az igazgatóiban vagyunk, az igazgató társaságában, sikítva borultam a barátnőm nyakába... Mégis én megyek... Te jó ég!!! El is sírtam volna magam ha az igazgató nem szól közbe.

-Milyen a viszonya Ms Parkerrel?

-Hát igazából még nem is beszéltünk, max pár szót...- most mondjam oda hogy nem bírom?

-Mert ezentúl sok időt fognak együtt tölteni, ugyanis ketten utaznak.- na neee...

-Évzáró ünnepség után, kérem fáradjanak fel kajd az irodámba a felszereléseikért, és a további információkért.-bólintottunk, majd kimentünk az irodából.
Némán caflattunk egymás mellett. Na erre most mit mondjak? Örülök, hogy utazok, na de Daisyvel? No comment...

Mikorra hazaértem, próbáltam csak arra gondolni, hogy megyek Dublinba, és kizárni azt, hogy kivel.

-Megjöttem!- kiáltottam mikor beléptem a bejárati ajtón.

-Na milyen volt a suli?- rontott le anyu az emeletről. Nem érdekli, hogy 18 vagyok. Általános első óta minden délután megkérdezi.

-Megyek Dublinba- mondtam minden bevezetés nélkül...

-Dejooo- ölelt meg anyu. -Hogyhogy? Múltkor még nagyon ellenezted.- tolt el kicsit magától, hogy a szemembe nézhessen.

-Múlthéten beszéltem Amyvel, és megkérte az igazgatót, hogy mégis mehessek.

-Annyira büszke vagyok rád!!- borult ismét a nyakamba. A szuszogásából ítélve szerintem el is sírta magát.