Crazy In Love /Zack x Reader/

Crazy In Love

Zack megőrült, vagy legalábbis megváltozott. De azt nagyon. Másfél hete találkoztam vele utoljára, de mintha nem is az lenne, akit a közös lakásunkban hagytam.

-Zack, el kell mennem egy kis időre. A főnök azt mondta, egy hét lesz legfeljebb – tájékoztattam az elkövetkezendőkről.

-Miért? Mit talált már ki megint? – sétált be a konyhába, ahol éppen voltam. – Y/n, miért kell neked menned mindig?

-Most nem csak én megyek, jön mindenki, aki magasabb beosztásban van – ecseteltem a jelenlegi továbbképzést.

-Akkor most mindenki okosodik – mosolyodott el Zack. – És hol leszel, ahova én nem mehetek?

-Kyoto-ban.

Zack csak hümmögve bólintott, majd egy gyors szájra puszi után kisétált a konyhából. Én csak folytattam tovább a főzést, közben pedig Zack-on és a testét mindenhol borító kötéseken gondolkodtam.

Másfél hét lett végül a továbbképzés, mert szervezési hiba lépett fel először az első, majd a második napon is. Sajnos időközben nem tudtam üzenni páromnak, mert térerő valamiért sehol se volt. Egész idő alatt próbáltam volna elérni, de a telefonom nem akart segíteni benne, a térerősséget jelző pálcikák nem jelentek meg egy pillanatra sem. Tudtam nagyon jól, hogy aggódni fog, hogy mi történhetett velem, miért nem hívom, de a technika ellenem dolgozott. Akárcsak a velem együtt érkezett munkatársaimnál is történt. Az egész helyszínen nem volt se térerő, se internetkapcsolat.

Mikor hazaértem, először megkönnyebbültem, amikor a lakásunk ajtaját zárva találtam, ez azonban csak messziről volt így. Amikor kicsit közelebb értem, már látszott, hogy résnyire nyitva áll, ebből sejtettem, hogy bent történt valami. Aztán a kilincsen megláttam egy foltot, ami miatt megfordult a fejemben, hogy inkább nem kellene bemennem. Az agyam vészjelzéseivel mit sem törődve tártam szélesre végül az ajtót, ami... Konkrétan egy káoszt takart. Az egész lakás, amit otthonunknak tekintettünk mindketten úgy nézett ki, mintha tornádó sepert volna végig rajta. Az előszobában lévő fogasról az összes ruha a földre volt hajigálva, néhány belőlük szét is volt szaggatva. A beépített szekrény tartalma szintén a földön hevert, az ajtón pedig vágások voltak.

-Zack? – szólaltam meg kissé félve. – Zack, megjöttem.

A lakáson iszonyú csend ült, libabőr volt mindenem a félelemtől. Az egész olyan volt, mintha egy horrorfilmbe kerültem volna. Kis ideig még az előszobában álltam, várva, hogy párom előjön-e köszönteni, mint ahogy mindig is szokta tenni. Ez azonban nem történt meg, így végül elindultam bentebb a lakásban, bár a félelemtől úgy reszkettem, mint a nyárfalevél.

A ház többi részében is olyan rendetlenség honolt, akárcsak az előszobában. A nappaliba egyszerűen nem mertem belépni, mert mindent üvegszilánkok borítottak, amik az üveg dohányzó asztalból és a szekrények üvegajtajából származtak. Bár lehet keveredett közéjük a tévéből is, nem mertem megnézni, hogy az betört-e vagy sem.

A mindig rendezett konyhánk is romokban állt. Az edények szétdobálva, az étkészletek darabokban a padlón. El sem tudtam hinni, hogy Zack hogy tehette mindezt.

A hálónkat is meg akartam nézni, előbb azonban még a vendégszoba esett útba. Az ajtó zárva volt, és látszólag érintetlen. Amilyen óvatosan csak tudtam, kinyitottam. Bent sötétség honolt, minden ablak be volt sötétítve, a szoba sarkában pedig valami megmozdult.

-Zack, te vagy az? – kérdeztem meg teljesen elvékonyodott hangon. – Kérlek, mondd, hogy te vagy az.

-Igen, Y/n, én vagyok – a hangja egészen máshogy csengett, mint korábban. – Gyere be nyugodtan, csak fájt a fejem és lefeküdtem.