Soha...

2. Rész

-Heló, szia...-hallottam meg egy ismerős hangot. Könnyedén besétáltam a színpadra, igaz talán ha nem gondolok arra hogy minden rendben esz, a lábaim összecsuklanának.

-heló!-értem oda végre az X-re és végre rájuk néztem. 4 kíváncsi szempárra találtam szembe magamat, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

-szia, mi a neved, és honnan jöttél?-kérdezte a mindig csillogó szemeivel, Peti.

-Rakoczai Veronika vagyok, és Budapestről érkeztem, és 22 éves vagyok.-mondtam egy kicsit remegő hangon, amit mélyen reméltem hogy csak én vettem észre.

-szuper, és milyen cél vett rá erre, hogy most itt vagy?-kérdezte most Gigi.

-Igazság szerint csak szeretek énekelni, úgy léptem be az épületbe, hogy nembaj ha nem jutok tovább, remélem hogy ebben az esetben építő kritikákat fogok hallani.-mosolyodtam el halványan. Mikor kimondtam ezt a mondatot láttam hogy Alex egy kicsit előrébb dől a székében.

-És mióta foglalkozol a zenével?-kérdezte, most Laci.

-Két éve kezdtem komolyabban elkezdeni, és úgy éreztem hogy sokat fejlődtem mióta elkezdtem.

-na, itt az önbizalom!-mutatott rám Laci mire egy kicsit elnevettem magam, és a közönség is.

-És mit hoztál nekünk?-könyökölt az asztalra Peti.

-Bye Alextől a Mindet...-mondtam egy kicsi szégyenlősen, és láttam hogy a mentorok közül három egyik társukra néznek, Alexre, aki csak összehúzott szemekkel nézett rájuk,  majd rám nézett.

-nos, akkor lássuk, Veronika-dőlt megint hátra a székben.

Elindult a zene. Átéreztem az egészet. A számon csak jött ki a zene szövege, egyszer sem tévesztettem és egyszer sem voltam ideges. Csak a zene, és én... 

Miközben énekeltem, láttam hogy a mentorok elismerően bólogatnak. A dal közepénél elkezdett a tömeg tapsolni ami csak bátorított és még többet beleadtam hogy tökéletes legyen.

Mikor vége lett a dalnak mindenki felállt, egytől-egyig. Szám elé kaptam a kezemet hogy ne zokogjak fel örömömben. Több percen keresztül tapsoltak mire Peti megtudott szólalni.

-Veronika, gyönyörű hangod van. Az ami benned van az tényleg egy kis unikornis, ami csak bátorít téged mindenre, látszik rajtad hogy te ezt komolyan gondolod, és hogy te ezt akarod csinálni. Nagyon örülnék neki ha lehetnék a mentorod és még jobban tökéletesíthetnénk a hangodat.-utalt feljebb az unikornisos pólómra mosolyogva Peti.

-nanana! Álljunk csak meg egy szóra, Puskás!-nézett az asztal felett mentor társára, Alex- az én dalomat énekelte! Enyém!-durcizott be mint egy kisgyerek mire a tömeg és én is együtt nevettünk, de még Gigi és Laci is.

-nembaj! Én mondtam előbb!-szabadkozott Peti is.

-jó, inkább ezt fejezzük be, szavazzunk!-állította le őket Laci.- én kezdek egy óriási IGENNEL!-kiáltotta az "igen,, szót, mire a szám elé kaptam ismét a kezem.

-ha a hangoddal foglalkozunk, még szebb esz mint most, IGEN!-kiáltotta Gigi is, mire kicsordult az első könnyem, de ez öröm könny volt.

-ezt csak természetes, IGEN-szavazott Peti is mire azt a könnyet több is követte.

-az egy Michael Kors a kezeden?-mutatott a csuklómra Alex, bólintottam, bár nem tudom hogy ez hogy jön ide...

-Michael...Kors...A szívem...yors....Jól áll...jól...IGEN!-énekelte és kiabálta megint azt a bizonyos "igen,,-t mire megilletődve csuklottak össze a lábaim, és kezdtem el sírni. A tömeg tapsolt nekem is és az Alexnek a kis produkciójának is. Gigi kijött a színpadra, felállított és megölelt, majd vissza is ment.

-Gratulálunk!-kiabálta Laci mire integetve lementem a színpadról.

Átadtam a mikrofont egy palinak és még mindig könnyezve indultam el a lépcsőn barátaim, és testvérem felé. Mikor megláttam őket egy kanyarban egy TV előtt futólépésre kapcsoltam és a nyakukba vetettem magam.

-jaj nagyon ügyes voltál!-mondta Liza.

-igen, ügyes vagy hugi, de ilyet én is tudtam volna...-mondta csak azért, Csaba hogy bosszantson.

-nem, Csaba, te százszor jobban tudtad volna.-mondtam cinikusan mire mindannyian felnevettünk.

-én is gratulálok!-hallottam meg egy nő hangját mögöttem, mire odafordultam. Hosszú szőke haja volt, és bátorító mosolya.

-köszönöm!-mondtam mosolyogva, amit szerintem nem lehet ma már levakarni az arcomról.

-nos, akkor találkozunk a táborban, további sok sikert!-köszönt el.

-köszönöm szépen, viszlát!-intettem majd elindultam az ajtó felé kísérőimmel.

Hamar kiértünk a kocsihoz de most megengedtem hogy Csaba vezessen mert én ilyen állapotban nem vezetek, még neki megyek valaminek. Az út nagy részében csendben voltam, csak magamban énekeltem még mindig azt  a bizonyos dalt amivel bejutottam az xfaktorba.

Hazadobtuk Lizát, majd Zsoltot is. Mi is hamar hazaértünk, anyu még nem volt otthon ezért gyorsan megírtam neki a híreket. Miután letettem a telefont felszaladtam a szobámba és egy kis idő múlva elaludtam, mert nagyon fáradt voltam.

**********

A szuper álmaim közül a telefonom zizegése ébresztett fel. Kedvtelenül odanyúltam érte majd megnyitottam az értesítő fület. Egy ismeretlen személytől jött üzenetet tartalmazott...bár az a személy nem volt annyira ismeretlen mégsem...

Szia, Veronika!

Alex vagyok, csak szeretnék neked szólni, hogy mentsd el a számom mert még jópár üzenetet fogok neked küldeni, mert Petivel megbeszéltük hogy mégis az Én mentoráltam leszel, aminek szívből örülök mert tényleg csodás a hangod.

-Azta!-vidultam fel rögtön. Kikászálódtam az ágyból, és elindultam a konyha felé, mert éhes lettem.

-mi volt ez az "Azta"?-kérdezte fel sem nézve öcsém a laptopjából, mikor betettem a lábamat a konyhába.

-képzelt öcsi pöcsi! Bye Alex lett a nővérkéd mentora!-mutattam magamra, mire ő is elmosolyodott.

-válasszak előre gyűrűt?...-mondta unottan, és visszanézett a laptopjára.

-mi?..ezt hogy értsem?

-ó valld be hogy tetszik!-kattintgatott az egérrel ami nagyon idegesítő volt.

-te milyen világba élsz?...-mentem oda a hűtőhöz és kinyitottam valami kaját keresve. Találtam is egy kis lasagnat.

-ó hogy honnan? -hajtotta le a laptop tetejét.- onnan hogy egy; az ő dalát hallottad kettő; amikor énekelt neked úgy néztél ki mintha mindjárt elolvadnál és három; Ő a laptopod háttér képe.-mondta, és az előtte heverő...RÓZSASZÍNŰ laptopra mutatott....ami az enyém volt. Lecsaptam a lasagnat a konyhapultra és a laptop után nyúltam.

-mit néztél meg?!-kiabáltam rá.

-nyugi hugi, semmi olyat csak az esküvői ruhákat nézegettem neked...-mondta mire figyelmeztetően felmordultam.-jójó, szia mentem is!-mondta majd kihátrált a konyhából.

-pöcsfej...-mondtam a levegőnek majd visszaraktam az asztalra a laptopom, majd a pult felé fordultam és bedobtam a kaját a mikróba. Néztem ahogyan lassan forog a mikróban az ínycsiklandó étel, és most döbbentem csak igazán rá.

Bekerültem az xfaktorba....