Prológus

360 28 8
                                    

Könnyű az élet,ha a szüleid milliárdosak és egy nagy cég tulajdonosai, azt mondják. Maryse és Robert Lightwood még a huszas éveik elején voltak, mikor összeházasodtak, és nem sokkal első szülött gyermekük születése után megalkották a Lightwood Mansion-t, a legnagyobb ügyvédi céget az egész világon. Lightwood-ék sok ember életét mentették meg vele, de attól sem féltek, ha valakinek teljesen el kellett rontani az életét a nyerés érdekében, és ebből 3 gyereküket sem hagyták ki. Ha egy csinos,női ügyfél elcsábításáról volt szó, Jace "szívtipró" Lightwood már úton volt a megváltás érdekében. A csinos,elragadó és igen vonzó Isabelle-nek senki sem tudott nemet mondani, volt az illető akár férfi,akár nő. És ott volt Alec...hármuk közül a legkomolyabb, legszabálykövetőbb testvér, akivel ember fia valaha is találkozott. Ő nem csábított, de ha kellett akár hajnalig is fent maradt írni szülei papír munkáját, csakhogy elégedettek legyenek vele. Többet soha nem kapott egy mosolynál és egy "köszönöm"-nél, de ő akkor is úgy érezte, hogy övé a világ, akár 1 percre is. Alec Lightwood mindig a szülei tetszése szerint élt. Mindig azokkal randizhatott, akiket ők tartottak jónak, vagyis sóher, csak magukkal foglalkozó emberekkel. Az sem érdekelte a szüleit, hogy meleg, ha a pasi tárcája nem üres. Persze ez nem azt jelenti, hogy rajtuk élt. Ugyanúgy Egyetemre járt, mint egy átlagos, 22 éves srác. Akármennyi pénze is volt, nem szeretett azzal villogni, így hát kibérelt egy kis lakást nem messze a sulitól a legjobb barátjával, Simon Lewis-szal. Simon és ő még kilencedikben találkoztak a Gólyatáborban, amikor legjobb barátja a reggeli futás közben leejtette szemüvegét és rálépett, ezzel eltörve azt. Az akkor még 14 éves fiú nagyon elszontyolodott, már majdnem elsírta magát, amikor Alec odament hozzá és segítséget nyújtott neki. A két kamasz elsétált a tanárnőhöz, aki ugyan nem nagyon tehetett sokat, de valamennyire megpróbálta összeragasztani a szemüveget. Simon megköszönte Alec-nek, hogy segített és nem hagyta magára. A két fiú ezután több időt töltött együtt. Beszélgettek Simon képregényeiről és Alec kedvenc ügyvédi sorozatairól, és kis idő múltán egymás legjobb barátaivá váltak. Senki sem értette, hogy a mindig komoly, egykedvű Alec Lightwood-nak és a vidám, mosolygós Simon Lewis-nak hogy lehet köze egymáshoz. Senki sem értette. De nem is kellett, hogy értsék. Most is ott ültek a kis nappaliukban, miközben Simon videójátékot játszott és Alec valami nagyon fontos papírt olvasott.

-Ne már! Meghaltam.-Dobta le a konzolt a barna hajú fiú és durcásan karba tette a kezét.

-Megint kinyírtak az orkok?-Kérdezte papírjából fel se nézve a magasabbik. Simon úgy nézett barátjára, mint egy totál őrültre.

-Ez egy Harry Potter játék. Ezek dementorok. A Gyűrűk Urában vannak orkok.-Kérte ki magának.

-Aha.-Motyogta Alec, fel sem fogva a választ. Simon megforgatta a szemét.

-Ne már, Alec! Szombat van. Mi lenne, ha nem a tanulással foglalkoznál csak most az egyszer?-Nyafogott, mint egy kisgyerek. De úgy látszik bevált, mivel a fekete hajú végre vette a fáradtságot és ránézett. 

-Nem tanulok. Anyám beosztásait nézem át. Megkért rá.-Simon sóhajtott és megrázta a fejét.

-22 éves vagy, ember. Tudom, hogy szereted anyukádat, és nagyon kedves, hogy segítesz neki meg minden, de ez nem túl...sok? Mármint...alig van időd magadra. Nem is tudsz eljönni velem bulizni.

-Azért nem megyek el veled bulizni, mert utálom a hangzavart.-Válaszolt Alec unottan.

-Jó, akkor legalább a holnapi koncertemre gyere el. Clary-vel a Hunters Moon-ban adunk elő.-Akármennyire is szerette Alec hangoztatni, hogy Simon a legjobb barátja, ami igaz is, más azonban mégis lekörözte. Clary Fairchild egy alacsony, tűzvörös hajú lány, makacs és erős személyiséggel. Ő és Simon már azóta ismerik egymást, mióta az eszüket tudják. Kicsi koruk óta szerettek zenélni, de csak 19 évesen döntöttek úgy, hogy megmutatják a világnak, mit tudnak és bandát alapítanak. Név szerint a Rock Solid Panda-t. Bárokon és rendezvényeken kívül még nem jutottak tovább, de mivel mind a ketten hihetetlenül jól énekelnek, volt esély a változásra. Habár egy Egyetemre jártak Clary-vel, Alec annyira azért nem ismerte a lányt, ugyanis kitűnő ének tudása mellett, ő még művész is volt, ezért Clary más osztályba járt, mint ők. Gondolat menetéből telefonja rezgése sodorta ki. Kihalászta a zsebéből. Simon elvigyorodott, amikor meglátta a kijelzőn az "Anya" szót.

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Nov 02, 2018 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

My TargetHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin