Miért pont beléd?

5.fejezet

A griffendéles fiú egy 180 fokos fordulatot tett, így szembekerülve Dracoval.

-Csalás - mondta mosolyogva Harry. Milyen gyönyörű és őszinte mosoly volt.

-Ugyan Potter, ismersz. Jó fogó vagyok-nevetett fel majd elindult a karikák felé. Harry azonnal a nyomába indult. Úgy üldözte a mardekáros fiút, mintha az élete múlna rajta. Minden áron meg akarta szerezni a cikeszt.

Dracot hirtelen a felismerés szele csapta meg. Mintha csak másodévesek lennének. Egy Mardekár-Griffendél mérkőzés volt. És az apja megátkozta a gurkókat, hogy mindenképpen a Mardekár nyerjen. A gurkók Harryt kergették, sőt még a föld alá is követték a két fiút, akik a cikeszért versenyeztek. De aztán végül Harry kapta el az apró arany labdát.

Megrázta a fejét és egy 180 fokos kört tett, hogy szembenézhessen a griffendéles fiúval,aki 2 méterrel Draco előtt megállt és fürkészve nézte a kipirosodott arcát.

-Emlékszel amikor másodévesek voltunk...

-És apám elátkozta a gurkókat? Hogyne emlékeznék. Lockhart eltüntette a csontjaidat - nevetett fel Draco, aztán szépen leereszkedett a fűre. Harry követte, majd nevetve folytatta:

-Nagyon utáltam őt. Tudtam, hogy valami nem okés vele. Aztán vegül a saját emlékeit tüntette el a csaló.

-Erre van az a mugli mondás is, nem? - kérdezte. Harry meglepetten nézett rá.

-Sok mondás van erre Draco. De fura, hogy tudod. Azt hittem nem bírod a muglikat.

-Az régen volt.

Akkor, amikor nem szerettelek.

Tette hozzá magában, mert hangosan nem mondhatta ki. Félő volt, hogy megrémül tőle Harry és akkor minden esélye elveszik.

-Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - terelte a témát Harry. Talán nem akart túl érzelmes lenni. Vagy nem akarta feltépni a régi sebeket.

De ez Draconak nem seb volt. Egy emlék azon kevés pillanatok közül, amit közösen töltöttek el. Sokat veszekedtek, és abban a helyzetben is éppen civakodtak, de Harryvel volt. És bár ezt akkor még nem tudta, de mostmár érzi. Az, hogy közösen nőttek fel összeköti őket. Közös a múltuk és jelenük. Látta felnőni őt és ilyenné cseperedni.

-Hermione mondta. Beszéltem velük. Bocsánatot kértem tőlük. Bár Ronald elég szőrös szívű, de igaza van. Amiket tettem.. azokra nincs bocsánat, miattam halt meg Dumbledore és Hermionét sem mentettem meg, pedig megtehettem volna. Végignéztem, ahogy Bellatrix a karjába karcolja a sárvérű szót. Egyszerűen végighallgattam, ahogy a segítségemért sikítozik és nem tettem semmit. Pedig tehettem volna, de gyáva voltam. Gyáva voltam szembenézni Bellatrixxel, és a szüleimmel. És gyáva voltam a saját utam járni. Én nem tudtam szembeszállni Voldemorttal úgy, mint te. - hadarta Draco a gyónását Harry szemeibe nézve. Harry nagy levegőt vett, de mielőtt belekezdhetett volna, Draco folytatta szövegét.

-Annyira sajnálom! Mindent. Ahogy bántam veletek, Hagriddal és a többiekkel. Harry én... - harapta el gyorsan a mondat végét.

Szeretlek.

Akarta mondani, de nem tehette. Még nem. De idővel majd a tudtára adja, mert nem akar már sok időt vesztegetni a közös napjaikból.

-Draco, hé. Nyugodj meg, én már évekkel ezelőtt megbocsátottam neked. Tudtam, hogy nincs más választásod és azt is tudtam, hogy gyáva vagy szembeszállni a szüleiddel, de hé, mostmár minden rendben. Ez a múlt, már elmúlt és nem fog mégegyszer megtörténni, és kérlek ne haragudj ennyire magadra. Tudom, hogy milyen nehéz lehetett és most milyen nehéz neked, de Draco. Nem kell egyedül megbirkóznod vele. Segítek amiben csak tudok. Most meg gyere ide te nagy mamlasz mielőtt nagyon malfoytalanul elbőgöd magad egy Potter előtt - mosolyodott el, majd a mardekáros meglepetésére egy ölelésbe húzta.

Egymást ölelve álltak a kviddicspálya bejáratában és Draconak ebben a pillanatban csak egy szó maradt az agyában: Harry. Semmi és senki más, csakis Harry.

Az ölelés mindössze csak néhány másodperc volt, Draconak mégis örökkévalóságnak tűnt. A gerince mellett melegség futott végig és átjárta egész testét. Mikor Harry kibontakozott az ölelésből lesütött szemmel állt előtte.

-Úgy nézel ki, mint egy ovis. Ne vigyorogj, ez nem egy Malfoyhoz illik. Na menj, vidd vissza azt a seprűt és menjünk vacsorázni - adta ki parancsba a mardekáros fiúnak, aki azonnal megtette amit Harry kért.

Kettesben ballagtak vissza a kastélyba, de nem beszéltek. A csönd nem volt kínosnak mondható, inkább kellemesnek. Draco az előbbi pár percen gondolkozott, Harry pedig egy követ rúgdosott egészen a bejárati ajtóig.

A folyosók teljesen kihaltak voltak, csak a két fiú lépéseinek visszhangja hallatszott. Draco a karórájára pillantva majdnem félrenyelte a levegőt. Fél kilenc volt. Majdnem három órát kergették a cikeszt, és fel sem tűnt nekik mennyire elszaladt az idő. A néhány perces csöndet végül Draco törte meg:

-Fél kilenc van. A Nagyteremben már nem fogunk tudni enni. Menjünk a konyhára - dobta fel ötletet azonnal. Nem akart még elbúcsúzni Harrytől.

A konyhában találtak a vacsoráról maradt lepényeket és töklevet, felpakoltak egy nagy tálcára mindent és elindultak vissza a Nagyterem felé. Nem nagyon beszéltek vacsora közben, inkább mindketten a gondolataikba merülve fogyasztották el lepényeiket. Harry egy idő után már nem bírta, ezért feltette azt a kérdést, ami miatt Draco megkereste őt.

-Miért rohantál ma el Roxmortsból?

Draco idegesen letette a poharát majd tekintetét Harry emelte. A fiú szemében csillogott az elvarázsolt tető fénye. Zöld szemeiben a kontaklencse szélét látta egy pillanatra, aztán óvatosan bokán rúgta magát, hogy arra tudjon figyelni amit Harry kérdezett.

-Elfelejtettem anyámnak baglyot küldeni. És nem akartam, hogy aggódjon. Sajnálom, hogy ilyen hirtelen elrohantam. Mennyire hoztam rád a frászt?

Harry legyintett aztán folytatta a lepényevést. Idegesítő volt, hogy nem reagált semmit arra, hogy miért rohant el előle. Draco inkább annyiban hagyta és nem tette szóvá. Jól is tette, mert néhány falat után Harry befejezte az evést és beszélni kezdett:

-Értem. Azt hittem valami rosszat mondtam, vagy Ginny szavai megbántottak. Aztán rájöttem, hogy te, a nagy Malfoy örökös nem fogsz megbántódni egy Weasley szavaitól. - mosolyodott el halványan, majd komolyan folytatta - de komolyan, csak ennyi? Egy bagoly az édesanyádnak?

Most fogok lebukni, érzem..

-Igen, ennyi. - nyelt egy hatalmasat. Talán túl hatalmasat, mert Harry érdeklődve figyelte, ahogy a töklevéért nyúl és leöblíti a torkát.

A vacsora után egy egyszerű tisztító bűbájjal eltüntettek mindent és - Draco nagy sajnálatára - elindultak a hálókörletükbe. Mikor elértek az alagsorba vezető lépcsőhőz mindketten elmotyogtak egy 'jó éjt' szerű köszönést és Harry tovább sétált.

Draco megvárta amíg Harry eltűnik a sarkon majd elindult a szobája felé. A portré előtt elmotyogta a jelszót, majd belépett a kiürült klubhelységbe. Vagyis csak majdnem kiürült klubhelységbe,ugyanis Pansy Parkinson az üresen álló kandalló előtt ült, láthatóan várva valakire.