Versek

Az élet bolondja

Fekete. Fekete tér, fekete lét.
Rettentő félelem felemészt.
Kitörni vágyok, nagyot sóhajtok,
magam maradtam, és a susogó hangok.

De várj! Megbánom, megsebez... Nem!
Én elfolytom, nem hagyom... Nem!
Szeretném, de nem merem...
Nem merem! Hát nem érted? Szenvedek...

Kitörő vágyak, álmok fala omladozva,
börtön cellájában reménytelen roskadozva.
Csak a fekete, fekete, fekete!
Csak ez maradt és a legördülő könnycseppek.

Ordítok, kérlellek, majd csak szótlan lélegzek.
Nem kellesz, felejts el, zokogva kérlellek.
Múlt szeretőjét emlékezet gödreibe temetném,
kitörnék, gyógyulnék ha feledhetnék.

Óramutató újra és újra kattan,
ápoló belép, de a bolond továbbra is jajjgat.
Rá hát ez vár, számára nincs megváltás,
csak a fekete, fekete otthona és a bezártság.