Just Like a Storm

3.

Szatyrokkal keltem a szemem alatt. Alig aludtam valamit, hiszen folyton az olvasott hozzászólások jártak a fejemben, meg persze az a bunkó Namjoon. Annyira felidegesített az az egoista feje, hogy többet képzel magáról, pedig ugyanolyan ember mint mindenki más, hogy megtudtam volna ütni. El is döntöttem, hogyha még egyszer felidegesít biztosan megütöm, aztán arra gondoltam, hogy milyen következményei lesznek, meg Anyu mit szólna hozzá, így inkább lemondtam róla.
Nehezen kászálódtam ki az ágyból, hiszen alig akart elengedni, olyan jó meleg volt és puha, de tudtam, hogy nem késhetek el a suliból.
Egy fekete farmert vettem fel, fehér felsővel és egy babarózsaszín pulcsival. Utáltam, hogy még ilyen jó időben is pulcsit kell hordanom, csakhogy ki ne derüljenek a karomon lévő tetoválások.
A hajamat felkötöttem lófarokba, számra pedig raktam egy leheletnyi világos piros rúzst.
Rohadtul álmos voltam és zombiként ballagtam ki a konyhába, ahol már senkit sem leltem, hiszen Anyuék korán elmentek dolgozni. Csodás.
A hűtőn egy fecni hevert, Anyu kézírásával. "Jó reggelt! Ha hazaérsz a suliból a kaja a hűtőben. Este jövünk csak! Ha bajba kerülsz szétrúgom a segged! Puszi - Anyu"
Milyen kis kedves, bár nem vártam tőle mást. Tudtam, hogy ő a szigorúbb szülőm és azért valamennyire tartottam is tőle. Nem akartam csalódást okozni neki.
A konyha asztalnál ültem és a gabonapelyhemet eszegettem, amikor pittyent egyet a telefonom.
Aztán még egyet és ezt sok pittyegés követte, a telefonom pedig erősen világított. Összehúztam a szememet és a mobilért nyúltam, ahol tömérdek sms gyülemlett fel, különböző ismeretlen számról.
"Ha beteszed a lábad a suliba, neked véged szuka."
"Undorító vagy, remélem az úton elüt egy kocsi."
"A tegnapi érintéseddel megfertőzted Oppát, gusztustalan vagy!"

Pislogás nélkül olvastam el néhány üzenetet, az adrenalin pedig mélyen belül kezdett felgyülemleni, aminek tudtam, hogy nem lesz jó vége. Mégis, mi a franc ez? Honnan tudják a telefonszámomat?
Sóhajtva töröltem ki az összes üzenetet. Felálltam majd a mosogatóba tettem a tálat, aztán a zsebembe csúsztattam telefonomat, táskámat hátamra kapva indultam ki az ajtón.
Kim Namjoon, ma megöllek.
Dühösen trappoltam végig az utcán, a buszon pedig inkább zenét hallgattam csakhogy kicsit megnyugtassam magam, de hát felesleges volt, mert heves személyiségű voltam és tudtam kevés dolog enyhíti az én dühömet. Főleg emiatt a barom miatt is és tudtam, hogy nem tudom majd visszafogni magam, de igyekeztem.
Leszálltam a buszról és már messziről megpillantottam a sulit. A hányinger elkapott a benne lévő sok feltűnőségi viszketegségű embertől, akik azt hiszik többek másnál.
Mély levegőket vettem, csakhogy megnyugtassam magam és ne törjek rá az emberre.

- Szia Sunhee! - köszönt rám hangosan egy ismerős hang, amit még fülhallgatón keresztül is hallottam. Megfordultam és pont akkor ért mellém Iseul. Kihúztam fülemből a fülest és rámosolyogtam.

- Szia. Minden rendben? - szuggeráltam erősen, hiszen furcsának tűnt arca, mintha valami gyötörné, vagy nem is tudom. Közelebb nyomtam hozzá fejemet, ő pedig meghőkölve próbált arrébb ugrani, de nem hagytam neki. - Mi ez a folt a szemed alatt?

- Mi? Látszik? - emelte szájához kezét megijedve. - Pedig azt hittem sikerült eltüntetnem - szomorkodott, bennem pedig egyre csak nőtt az adrenalin.

- Ki volt az? - kérdeztem, Iseul pedig döbbenten nézett rám.

- Senki! Megbotlottam - sütötte le szemét, nem bírt szemkontaktust létesíteni velem.

- Ne hülyéskedj! Mondd meg ki volt. Namjoon?? - emeltem fel fejét óvatosan, hogy szemébe nézhessek.

- Nem - rázta meg kobakját. - Nem Namjoon volt, hanem néhány lány az osztályunkból.

- Megölöm - morogtam, Iseul pedig megmarkolta a kezemet.

- Jaj, ne. Sunhee, kérlek ne csinálj ostobaságot! - könyörgött, de elöntötte a düh a fejemet.