room 31

"𝓽𝓪𝓴𝓮 𝓶𝔂 𝓱𝓪𝓷𝓭, 𝓽𝓪𝓴𝓮 𝓶𝔂 𝔀𝓱𝓸𝓵𝓮 𝓵𝓲𝓯𝓮, 𝓽𝓸𝓸"

rooм 31

hűvös éjszaka volt. severin két ujja között tartotta a cigarettáját amibe újra és újra beleszívott. a szoba padlóján ült, bámulta kedvesét, mosolyogva. hirtelen a bal kezében tartott cigarettásdobozát, erősen eldobta ami végül a falról lepattanva a lány teste mellett ért le a hideg földre. severin szeme dorisra tapadt. doris sápadt volt, teste telis-tele kék-zöld foltokkal. alig volt már benne élet. sev közelebb araszolt hozzá, gyengéden a combjára fektette a lányt majd pszichopata mosollyal kezdte simogatni doris falfehér arcát.

ő tette ezt vele.
ő tette ezt dorissal.
severin vigyorogva csóválta a fejét.

ismét nem volt magánál. elpattant az agyában egy húr, amit ha az emberek túlfeszítettek, akkor eltűnt az a jószívű és kedves fiú, akit a lány annyira szeretett.

a fiú kedvese is túlfeszítette ezt a képzeletbeli húrt.

oh, doris bárcsak ne tetted volna! bárcsak ne idegesítetted volna fel a szerelmedet! talán most nem feküdnél egy szoba padlóján, egy lepukkant motelben, a gyilkosod karjaiban.
de mintha severin ebből az egészből semmit nem vett volna észre, tovább simogatta a lány orcáját, akinek már egyre lassabban dobogott a szíve. a doris teste mellett lévő cigisdobozért nyúlt, és újabb szál philip morrist húzott ki a többi közül. egy pillanatra megállt, mintha kezdett volna magához térni. aztán megrázta a fejét és elkuncogta magát. dorist kissé megemelve csókot nyomott szerelme homlokára aztán a combja helyett a földre tette vissza. jómaga ismét a szoba sarkába húzódott és meggyújtva cigarettáját újra csak nézni kezdte dorist.

dorist, akinek ebben a pillanatban már egyáltalán nem dobogott a szíve.

severin elszívta a sokadik cigarettájat is, a csikket a padlón nyomta el. ezután csak bámulta a szépségét, a múzsáját, akit megölt, ám még nem fogta fel. sev szeme tisztulni kezdett, feje iszonyatosan megfájdult. felemelte a kezét, kettő hatalmasat vágott a halántékára és elfeküdt a padlón. lehunyta kék szemeit, pár percig úgy maradt, aztán mikor újra felnyitotta pilláit, újra az a severin volt, aki a légynek sem ártott volna.
szétnézett a csúnya, szegényes szobában, azt sem tudta, hogy került ide. kapkodta a fejét, mígnem szeme megakadt doris élettelen testén. kétségbeesetten sietett hozzá, szemeibe már gyűltek a könnyek.

remegő kezekkel húzta karjaiba a lányt és ellenőrizte a pulzusát. érezte, hogy már nem ver a szíve, és habár nem emlékezett arra, hogy mit tett a lánnyal, tudta, érezte, hogy ez csak is az ő hibája.

--- d-doris! --- severin a lány nevét suttogta. hangja olyan kétségbeesett volt, mint még soha, könnyei pedig már rég felszántottak az arcát. olyan volt, mint a tenger, amely hullámozva akarja az emberek tudtára adni, hogy nincs minden rendben. --- doris! ---

severin zokogott, szerelme mellkasára borulva. letette őt a hideg padlóra, két keze közé fogta doris arcát és sírva közelebb hajolt hozzá.

--- shh szerelmem, rendben leszel. meggyógyulsz, ígérem. sajnálom kicsim! ha felkelsz,ígérem mindent rendbe hozok és boldogok leszünk. --- severin alig tudott beszélni a sírástól, hangja pedig csupán csak folytott suttogás volt.

elkezdte újraéleszteni dorist, de az már nem kelt fel. severin túl sok időt vesztegetett el, a lányt már nem lehetett visszahozni. de severin próbálkozott. próbálta menteni a menthetetlent.

--- az isten bassza meg, doris! kelj már fel! --- tört ki severinből egy velőtrázó zokogás, miközben beleütött egyet a padlóba. doris mellkasára feküdt, átölte a derekát, hozzábújt az élettelen, hideg testhez, miközben még mindig rázkódott a sírástól.

--- semmi baj édesem... mindjárt együtt leszünk. --- súgta severin doris fülébe és mosolyogva hullatta tovább krokodilkönnyeit.

elengedte dorist, feltérdelt, aztán megfogta a lány hideg kezét. a könnyek még mindig niagaraként folytak a szeméből, de ez jelen pillanatban lényegtelen volt. azzal, hogy bőgött, már nem tudta visszahozni a lányt. megtörölte az arcát, aztán szabad kezével-amivel nem dorisét fogta-benyúlt a zsebébe. kis ékszeresdobozt húzott elő, végül beszélni kezdett.

--- tudod, doris, nem így terveztem ezt az egészet. --- severin simogatta a hideg kezecskét miközben beszélt. megint elpityeredett. --- sajnálom! bocsáss meg, hogy bántottalak! legalább te bocsáss meg nekem ha magamnak sosem tudok majd...
szeretlek, doris. --- sev kinyitotta a dobozkát, és kivett belőle egy gyűrűt. nagyon szép volt. igazán illett dorishoz, kár hogy ő már nem láthatta. severin felhúzta doris ujjára a gyűrűt, majd ismét elpattant nála az a képzeletbeli húr amely dorissal is végzett. severin ahogyan ránézett dorisra, azon nyomban felkacagott és ismét a dohányért nyúlt.

--- látod kicsim! csak van valami jó ebben az egészben. --- severin még mindig nevetett miközben a lányt nézte, közben pedig meggyújtotta az utolsó szál cigarettáját. letüdőzte, aztán ráérősen fújta ki a füstöt, kiélvezve a dohány ízét, mivel tudta, ez az utolsó. szépen lassan elszívta a cigit aztán eldobta a csikket. doris mellé feküdt. a lány élettelen testét magához húzta és simogatni kezdte a haját. vigyorgott. eszelősen.

--- így legalább örökké együtt leszünk, drága doris! --- ismét felkacagott. ezúttal minden eddiginél hangosabban, jókedvűen vihogott fel, végül nevetve dobta el az égő öngyújtót, amelynek lángja egyből belekapott a padlón lévő terítőbe, amelyet az ágyról húztak le dulakodás közben.

a lángok szép lassan körbevették őket, de severin boldog volt. boldog, mert teljesült az a vágya, hogy doris mellett haljon meg.

doris pedig halott volt. ő már nem érezte azt, amikor severinnel együtt égett el abban a lepukkant, chino hills-i motel szobában.

együtt kezdtek el élni, aztán együtt búcsúztak el az élet azon szakaszától, amelyből mindenkinek csak egy jut ki. a vágy pusztította el őket. severin beteg vágya égette fel őt és dorist abban a motel szobában. a 31-es szobában.

2019. január 03.
merci0233||wattpad.