Bella

8. hónap 3. hét 6. nap

Lena az ablakon át besütő Nap fényében állt, és meredten bámult a kis fiókos szekrenyere, amelyben a régi telefonja lapult kikapcsolt állapotban. Immár 8 hónap 3 hét 6 napja. Ahogy a lezárt fiókot nézte, ezernyi érzés és gondolat kavargott benne.
Tudni akarta az igazat, de mégis félt a gondolattól, hogy olyan információ birtokába fog kerülni, ami örökre megváltoztatja az életet. Még néhány másodpercig tétlenül állt az ablak előtt, majd úgy döntött, hogy inkább kimegy a szobából még mielőtt valami meggondolatlan dolgot tesz.
A lépcsőn lefelé haladva, óvatosan lepkedett, és igyekezett kikerulni mindenféle olyan akadályt, amelyet a kutya hordott oda szórakozás képpen.
- Kincsem, mit csináljak ebédre?- hallatszott a konyhából a kiáltás, majd a következő pillanatban érkezett is rá a válasz a ház másik feléből- Spgattit sajtos martassal.
- Nem téged kerdeztelek, Dia, hanem a noveredet.
-Lena mit csinaljak neked ebédre?- kérdezte az édesanyja, de nem érkezett rá válasz.  

-Lena hol vagy? Kriszta kijott a konyhából, és megpillantotta a lépcsőn ülő lányát. -Mi a baj? Fáj a hasad, hanyingered van?-kérdezte ijedten. -Akkora egy idióta vagyok- kelt ki magabol Lena, és konnyektol csillogó szemmel nézett az edesanyjara. -Hogy lehettem akkor annyira ostoba? Mégis mit képzeltem, hogy majd felkeres, bemutatkozik, hogy hello, szia, én lennék a gyerek apja, csak annyit szeretnék mondani, hogy bocs amiért elvetettem a sujkot, de biztositalak róla, hogy segítek a kicsi felneveleseben? Már tultettem magam rajta. Nem érdekel ki az, vagy hogy ez az egész hogy történt, hülye voltam, tanultam a hibambol, de Bella ezt nem érdemli meg. Igen is joga van tudni, hogy ki az apja. De én még ennyit sem fogok tudni neki megadni- sirta el magát újra és a fejét a terdere hajtva halkan zokogott. 

-Lenacskam! Nagyszerű anyja leszel ennek a csöpp gyermeknek! Én tudom. Es itt leszünk neked, hogy segítsünk őt felnevelni. Valamiért a sors úgy döntött, hogy neked már ilyen fiatalon meg kell birkoznod ezzel a feladattal, és én úgy ismerlek, aki sosem adná fel. Es ez nem igaz, hogy nem fogja megismeni az apjat. Ott van az a lemerült, törött telefon a szekrenyedben, ha egyszer elég erőt veszel magadon, hogy bekapcsold, akkor meg fogod tudni az igazat. 

-Honnan?...-kérdezte volna Lena elkerekedett szemekkel, de az anyja kozbevagott. - Gyermekem, minden áldott reggel és este amikor bemesz a szobadba, megallasz az előtt a szekreny előtt és olyan kétségbeesett fejet vágsz, hogy egyszer muszáj volt megneznem mit nézel annyira abban a fiókban. Nem tudom, hogy mi van azon a telefonon, de csak akkor nézd meg ha tényleg készen állsz rá.