Az égbe nyúló, fenyőkkel borított erdőben szállingózik a hideg ősz fuvallata.
Melanie léptei halk neszként egészítik ki az üres természetet.
A kiszáradt tűlevelek olykor megsértik a talpát, ma sem vett fel cipőt.
Ez nem zavarja, sokkal inkább közvetlenebb kapcsolatba kerül környezetével.
Ez az évszak buzdítja a kimozdulásra, gyűjteményét próbálja gyarapítani puhatestűekkel és
ehhez az esős idő kedvezően hozzájárul. Elvétve talál különleges mintázatú csigákat,
fekete szőrű hernyókat. A szobájában tárolja őket üvegtálakkal lefedve, ahogyan a tejfogait is.
Nem is régen eshetett ki az előző, 8. születésnapja alkalmából. Éves hagyománnyá vált,
hogy Melanie a legjobb barátaival, a szerény pózokba beállított próbababáival ünnepelt.
Már csak egy tejfoga maradt a várólistán, csak bizonyos okok miatt nem fogja meg rendesen
a műfogsorragasztó. Pedig eddig egész jól működött, noha a készlet kezd kifogyni.
A közelben már láthatóvá válik a takaros faviskó, amelyben tölti mindennapjait.
A rozoga deszkákon átfúródik édesanyja kimerült nyöszörgése, ez sietségre sarkallja a lányt.
Az eddigi visszafogott léptek hangos dobogásra váltanak, majd a bejárati ajtónál
megszűnnek. Csalódottan becsapja maga mögött, a tervezettnél eggyel kevesebb
csúszómászóra lelt. A megterhelt lepedőn fekvő anya 43 fokos lázzal küzd.
Fokozatosan romlik. A kapkodó levegővételek közé még sikeresen beszúrja:
- Kislányom, hozd azt a szart! - Ujjával megcélozza a konyhát.
Melanienek hirtelen nagyot dobban a szíve és a lehető leglassabb tempóban odaballag
a konyhapultra dobott vizes rongyért.
- Ez még száraz anyu! Várj, mindjárt viszem! - Rápillant a palackokra és ezt mondja:
- Elfogyott a víz... Elmegyek a kúthoz! - Fellelhető gúnnyal a hangjában megragadja az üvegeket.
Nyugodtan nekiáll kiönteni a bennük maradt folyadékot a küszöbön túlra.
Az anya kezdi elveszíteni az eszméletét, de még felfogja a külvilágban zajló eseménysorozatot.
Csöpp. Csöpp. Az utolsó cseppek földre pattanásával teljesen kiűrül a palack, miközben
az elcsendesülő beteg hangja egyet jelent: Meghalt.
A lány ismét a konyha felé veszi az irányt, de most a telefonjáért nyúl, amit egy határozott
mozdulattal darabokra tör. A bejárat mellett, az eldobott csizmájából egy bicskát szerez meg
és tágra nyílt, szúrós szemekkel közeledik a halotti ágyhoz. Kezdetleges hozzáértéssel
megpróbálja róla lenyúzni a bőrt. Ez alatt azon tűnődik, mennyire megborzongatja a bőr
hústól való elválásának látványa. Az elérhetőbb belső szervekből jókora darabokat távolít el és
összekutyulja őket a házi botmixerrel. Az utolsó simítások folynak, a levet beletölti
az előbb félretett bőrbe és precízen összevarrja úgy, hogy legalább egy szabálytalan henger alakot vegyen fel az új alkotás, megkoronázási szándékkal még a fejét is a végére varrja.
- Te voltál a hiányzó darab anyuci! - Szépen odailleszti a gyűjteményébe egy centrális
kompozícióban.
BẠN ĐANG ĐỌC
A puhatestűek
Kinh dịKi mondhatná meg, hogy mihez vezet az elszigeteltség, az öncélú neveltetés? Melanie egy különleges lány, akinek sohasem lehettek igazi barátai. Fura szokásainak hódol, mert már nem képes máshogy elterelni a figyelmét. Egy nap elpattan az utolsó gyen...
