A puhatestűek

Egy hirtelen ötlet?

Az égbe nyúló, fenyőkkel borított erdőben szállingózik a hideg ősz fuvallata.
Melanie léptei halk neszként egészítik ki az üres természetet.
A kiszáradt tűlevelek olykor megsértik a talpát, ma sem vett fel cipőt.

Ez nem zavarja, sokkal inkább közvetlenebb kapcsolatba kerül környezetével.

Ez az évszak buzdítja a kimozdulásra, gyűjteményét próbálja gyarapítani puhatestűekkel és
ehhez az esős idő kedvezően hozzájárul. Elvétve talál különleges mintázatú csigákat,
fekete szőrű hernyókat. A szobájában tárolja őket üvegtálakkal lefedve, ahogyan a tejfogait is.
Nem is régen eshetett ki az előző, 8. születésnapja alkalmából. Éves hagyománnyá vált,
hogy Melanie a legjobb barátaival, a szerény pózokba beállított próbababáival ünnepelt.
Már csak egy tejfoga maradt a várólistán, csak bizonyos okok miatt nem fogja meg rendesen
a műfogsorragasztó. Pedig eddig egész jól működött, noha a készlet kezd kifogyni. 
A közelben már láthatóvá válik a takaros faviskó, amelyben tölti mindennapjait.

A rozoga deszkákon átfúródik édesanyja kimerült nyöszörgése, ez sietségre sarkallja a lányt.
Az eddigi visszafogott léptek hangos dobogásra váltanak, majd a bejárati ajtónál
megszűnnek. Csalódottan becsapja maga mögött, a tervezettnél eggyel kevesebb
csúszómászóra lelt. A megterhelt lepedőn fekvő anya 43 fokos lázzal küzd.
Fokozatosan romlik. A kapkodó levegővételek közé még sikeresen beszúrja:
- Kislányom, hozd azt a szart! - Ujjával megcélozza a konyhát.
Melanienek hirtelen nagyot dobban a szíve és a lehető leglassabb tempóban odaballag
a konyhapultra dobott vizes rongyért. 
- Ez még száraz anyu! Várj, mindjárt viszem! - Rápillant a palackokra és ezt mondja:
- Elfogyott a víz... Elmegyek a kúthoz! - Fellelhető gúnnyal a hangjában megragadja az üvegeket.
Nyugodtan nekiáll kiönteni a bennük maradt folyadékot a küszöbön túlra.
Az anya kezdi elveszíteni az eszméletét, de még felfogja a külvilágban zajló eseménysorozatot.
Csöpp. Csöpp. Az utolsó cseppek földre pattanásával teljesen kiűrül a palack, miközben

az elcsendesülő beteg hangja egyet jelent: Meghalt.

A lány ismét a konyha felé veszi az irányt, de most a telefonjáért nyúl, amit egy határozott
mozdulattal darabokra tör. A bejárat mellett, az eldobott csizmájából egy bicskát szerez meg
és tágra nyílt, szúrós szemekkel közeledik a halotti ágyhoz. Kezdetleges hozzáértéssel 
megpróbálja róla lenyúzni a bőrt. Ez alatt azon tűnődik, mennyire megborzongatja a bőr

hústól való elválásának látványa. Az elérhetőbb belső szervekből jókora darabokat távolít el és
összekutyulja őket a házi botmixerrel. Az utolsó simítások folynak, a levet beletölti 
az előbb félretett bőrbe és precízen összevarrja úgy, hogy legalább egy szabálytalan henger alakot vegyen fel az új alkotás, megkoronázási szándékkal még a fejét is a végére varrja.
- Te voltál a hiányzó darab anyuci! - Szépen odailleszti a gyűjteményébe egy centrális 
kompozícióban.