Egy téli napon kezdődött az egész. Azt hittem halott vagyok, de csak a becsapódás miatt.Még mindig hallottam ahogy a pilóta mondta:
"kedves utasaink, kényszerleszállást kell végrehajtanunk,,
az utolsó emlékem az volt, hogy elkezd alattam forogni a repülő.
Nagyon hideg volt de el kellett indulnom mert különben itt fagyok meg. megtaláltam a mellettem ülő kislány plüssét és magammal vittem hogy legyen társaságom. Nem hittem soha hogy egy ilyen helyzetbe kerülök ezért semmi gondolatom nem volt hogy merre kéne menni. Elindultam egy irányba ami jónak tűnt. Semmi nem volt a pusztán csak hó és jég. nem volt rajtam vastag ruha mivel a repülőn jó idő volt. Az ujjaim szinte használhatatlanok lettek a hideg miatt, nem éreztem a füleim és a lábamon is alig bírtam már állni. A meleg lakásra gondoltam ,bár kár volt mert így még jobban fáztam. A maci ami a zsebembe volt meg lett tépve a zuhanáskor, koszos volt és mintha a zsebemben elkezdett volna mozogni egyből kivettem és tényleg mozgott hirtelen eldobtam majd megszólalt: -Hé, ezt miért csináltad? Felállt majd leporolta magát és megint hozzám szólt: -Mi a baj elvitte a cica a nyelved? -Nem csak meglepődtem-mondtam ijedten-te is emlékszel a katasztrófára? -Igen ha mást nem onnan hogy leszakadt a bal fülem -Na mindegy is inkább térjünk az ismerkedésre Elindultunk és jóba lettem a kis robotmacival. és mivel már egy ideje nem szólalt meg egyikünk se ezért megkérdeztem te most hova mennél szívesen? A maci azt válaszolta: -A gazdám házába.-mondta halkan- és te? -Haza.-és felnéztem- szerinted mennyi lehet az idő? -4-5 óra válaszolta mivel sötétedett valami alvóhelyet kellett keresnünk. A hóba beástuk magunkat és aludtunk jó sokáig.
folytatása következik
YOU ARE READING
A puszta és én
Science FictionEgy 17 éves fiú a pusztán ragad egyedül és csak a szerencsén múlhat az élete.