Szélhordta Veszedelem

prológus

- Hahó! - Ez volt az. Ez a szó, vagy még csak szónak sem nevezhető, sokkal inkább figyelemfelkeltő sóhaj volt az, ami elindította a lavinát. Ekkor még mit sem jelentett számomra egy látszólag velem egykorú idegen. Az olyan fajták mint ő, nem. - Foglalt ez a hely? - Nemlegesen megráztam a fejemet és tovább bámultam az elsuhanó tájat.

Pont olyan embernek tűnhettem, akit cseppet sem érdekelnek a körülötte lévők, mert jól elvan a saját fejében tökéletesre tervezett világban is. Flúgos, fiatal és eszeveszett. Ellenben vele. Vele, aki képes volt rágyújtani a busz hátsó ülésén, mellettem szorongva. Lopva felé fordítottam a fejemet. Furcsa volt. Nem láttam még fiút ilyen fiatalon a cigarettafüst forróságában élvezkedni. Minél tovább figyeltem, annál erőteljesebben éreztem a saját légcsövemet is összeszorulni. Elfogott az undor, de a látvány kábító volt. Felállt, hogy a sofőrnek leszállást jelezzen. Én végigmértem, tetőtől-talpig.

Oldaltáskája látszólag új volt, bár így is úgy tűnt, mintha legalább egy zsáknyi porban alaposan átmosták volna. Lábbelije sokkal inkább hasonlított papucsra, mintsem hogy cipőre. Inget viselt és térdnadrágot. Ettől az összkép olyannyira volt összeszedetlen, hogy már szinte elegánsnak véltem.

Kétségtelenül irigylésre méltóan volt képes megjelenni. Ez volt az első benyomásom is. Ahogy közömbösen a szemeidbe néz, majd át a vállad felett, mintha egy pillanattal ezelőttig nem is léteztél volna. Ő, aki milliószor képes elismételni ugyan azokat a szavakat és minden egyes alkalommal más-más jelentést adni nekik.

Ez volt ő, az eső, az esőház és az ámulat, Lucien.

/Nos, igazán remélem, hogy viszonylag érdekesnek lehetett találni ezt a bevezetőt. Az első résznél találkozunk!/

purehomicide
2019