anyád kedvence; mingi × yunho [ateez]

anyád kedvence

Yunho talán egy kicsit jobban szorongatja Mingi kezét a hidegben, mint kellene. Ez már megszokott volt köztük: egy-pár kedves érintés, ami aligha gyanús bárkinek is, tekintve, hogy már a kamerák előtt is túlságosan is jóban voltak, mindig; illetve mind a nyolcan ismerték egymást mint a rossz pénzt.

Mingi már türelmetlenül és izgatottan várja azt, hogy vége legyen az újabb videókészítésnek, és végre elinduljanak ketten, meglátogatni Yunho családját — ha már itt van a hétvége. Yunho azonban a háta közepére se kívánja ezt az egész látogatást: legszívesebben csak Mingivel lett volna, mint mással.

Mikor végre Hongjoong befejezi a szentmise-tartást a videóban — bármiről is legyen szó, hiszen az egymásba kezébe és ujjaiba kapaszkodó két fiú egyáltalán nem is foglalkozik most mással, csak a saját gondolataikkal —, mindannyian beszélgetésbe kezdenek: San kiabál valamit Wooyoungnak, mert imádja húzni az agyát; Hongjoong kér valamit Jonghótól, aki teljesíti is a kérését szinte rögvest (jobb kezével bal oldalra dob egy vizes palackot, ami egyenesen a vezető kezébe landol); Seonghwa és Yeosang pedig egymással beszélnek, a lehető legfurább módon: Yeosang halkan mond valamit, Seonghwa csak öt perccel később reagál rá valamivel, egy biccentéssel akár. Eközben a csapat másik két tagja elereszti a másikat, és az öltözőbe sietnek. Hongjoongnak — akit Wooyoung meglehetősen sokszor piszkál azzal, hogy vágja le a ronda hajvégét, mert szörnyelmesen borzasztó, ugyanis a majdnem-legkisebbik imádott játszani a szavakkal — feltűnik Mingi és Yunho csapattól való, se szó, se beszéd eltávolodása.

— Hát ti? Hová mentek?

Yunho unja a kérdést, szemeit forgatja, de Mingi — Yunho tudta, hogy ez lesz — széles, fülig érő vigyorgással az arcán, a lehető leglazábban megfordul, hogy választ adjon Hongjoongnak, akire Yunho akarva-akaratlanul is valamiképpen féltékeny volt, hiába oszlatta el már ezerszer Mingi a kérdést, hiába legyintett már rá annyiszor. Yunho most is csak annyit szeretett volna, hogy csókot nyomjon a fiatalabbik szájára, hiszen olyan régen történt ez meg — talán tegnap?

— Hát, Yunho megy az apjához, én meg édesanyához — mondja Mingi lelkesen, egyáltalán nem félve attól, hogy egyáltalán lebuknak-e.

Wooyoung éppen odasettenkedik Hongjoong mögé, hogy a haját kezdje el birizgálni. Hongjoong nagyot sóhajt, de a szemtelenkedésbe San is beszáll abba, hogy megöleli hátulról Wooyoungot.

— Megy a buszunk.

— Mikor jöttök?

— Én szombaton — mondja Yunho, alábbhagyott kedvvel. Mingi a szeme sarkából rásandít.

— Én meg vasárnap.

— Jó hétvégézést! — kiabálja Wooyoung őrülten nagy somolygással. Yunho integet neki, majd elhagyja a teret, ezzel jelezve Minginek hogy gyere hamar, kérlek — mintha belehalna a várakozásba, Yunho, éppen olyan.

***

— Nem szeretem, ahogyan Hongjoong rád néz.

Mingi legyint. A buszon ülnek; Yunho valami megerősítés-félét vár Mingitől, aki azonban nem foglalkozik a dologgal.

— Megmondtam, hogy ne nyavalyogj.

— De láttam, hogyan néz rád!

Mingi széttárja a karjait, ezzel jelezve, hogy nem tudom mit csináljak ezzel, ha téged szeretlek. Yunho szinte belesüpped a székbe, mikor Mingi rácsap egy kicsit a combjára. Mindig ezt csinálja, ha valahol a publikum előtt vannak: ilyenkor tilos az intim érintés, de a baráti ütögetésben nincs semmi gyanús azon kívül, hogy Yunho majdnem felvisít az egyaránt égető és csípő fájdalomtól.