A kolostor

Első fejezet - Sorsok

A nap sugarai megcsillantak a frissen elkészült tükörtojáson. A madarak csicsergése felülmúlta az olaj szercsegését, más zaj szinte nem is hallatszott a Silver Bayi kisvárosban, ahol hatalmas családi házak, templom, kocsmák és egy iskola állt. A nagy városok zajai elől menekülők éltek itt, a szomszédok mind ismerték egymást, s szórul szóra tudták a másik történetét. De a városka legismertebb embere mégis csak a helyi pap, Adam Clumb volt, aki amerre járt, az emberek tisztelettel szóltak hozzá, mindenki hozzá fordult segítségért, s ha gyónni kellett, mind hozzá siettek a templomba. A város lakói folyamatosan jártak misére és szinte itták Mr. Clumb szavait, aki imádta, hogy ekkora hatalma volt. A szomszédok azonban azt már nem tudták, hogy Mr. Clumb egyetlen lánya egyáltalán nem volt hívő, sőtt, mi több, undorodva nézett mindig szüleire, s az étkezések előtt elmormolt imádság alatt is teljesen másra gondolt. Dorothy Clumb 17 éves volt, hosszú, hullámos, aranyszőke haja volt és általában feketében járt, ha csak a templomi megjelenésére nem erőltettek rá valami másik színt. Dorothy édesanyja, Eva szintén Istenhez hasonlatosnak látta férjét, s vakon követte annak minden szavát. A gyermek fegyelmezésben ugyanazt az elvet vallották, nem féltek néha-néha egy két pofont adni, vagy akár övvel való fenyítést alkalmazni, ha Dorothy tiszteletlen vagy szófogadatlan volt. Gyermeküket Isten ajándékának tekintették, melyet formálniuk kell, hogy tökéletes bábja legyen az Úrnak. Dorothy ateista lévén sokszor összetűzésbe keveredett szüleivel, s gyakran szobájába is bezárták néhány napra, hogy gondolkozzon el tettein. Ezért tehát nem voltak a szíve csücskei, így szorgalmasan tanult és dolgozott, hogy minél hamarabb lehetősége legyen lelépni.

-Dorothy! Kész a reggeli! - kiálltott az anyja.

Dorothy lassan lépdelt lefele a lépcsőn a finom illatú konyha felé, ahol apja és anyja már felfordított tenyerekkel várta a lányt. Dorothy leült, s beszippantotta a finom illatokat, majd megnyalta a száját.

-Dorothy, a kezed. - szólította meg apja, miközben a kezére nézett.

A lány megfogta hát mindkettőjük kezét, majd édesanyja elkezdte mormolni az imádságot, mely alatt Dorothy csupán az ahavi fizetését számolgatta a fejében.

-Ámen. - fejezte be az anya. - Jó étvágyat.

-Várj csak. - szólt közbe Mr. Clumb. - Dorothy, el tudnád ismételni amit az édesanyád mondott az előbb?

Dorothy idegessé vált, fogalma se volt, hogy anyja mit mondott, de megpróbálta a tőle telhetőt.

-Drága Uram, köszönjük az ételt, melyet újonnan elénk teremtettél... - majd hirtelen elhallgatott, s orcájához nyúlt. Apja hatalmas kezei nagyot csattantak Dorothy fehér arcán.

-Megint nem figyeltél! - emelte fel hangját a férfi. - Eva, kérlek, mondd el megint.

A nő bólintott, majd újra kezet fogtak és elismételte az imádságot. Ezután megreggeliztek, majd vasárnap lévén elindultak a reggeli misére. 

Mrs. Clumb miután elmosogatott felsietett, hogy leellenőrizze lánya viseletét, hogy megfelelő lesz-e a misére. Mikor benyitott Dorothy épp a fekete ruhája cipzárját húzta fel.

-Azt most rögtön vedd le! - mordult rá az anyja. - Nem jöhetsz feketében a misére, nem gyászolunk!

Majd a lány szekrényéhez sietett és előkapott egy világoskék ruhát, majd a lánynak nyújtotta.

-Tessék, nézd ebben mennyivel csinosabb vagy! 5 perc múlva indulunk, siess. 

Bezárta az ajtót, s sietett ő is átöltözni. Néhány perc múlva mindketten a kocsinál várták Dorothyt, indulásra készen.