Ydris X Olvasó [SSO]

[6]Segíts...(2)

"Hiába könyörögsz, hiába sírdogálsz, senki nem fog érted jönni. Már nem kellesz nekik, kihasználtak téged. Egyedül én maradtam neked, én segíthetek rajtad."

A suttogó hangtól kirázott a hideg, és nem tudtad a gondolataidat összeszedni időben. Egy hideg, nedves cellában ültél, a karjaid a falhoz láncolva. A súlya csak jobban húzta az így is fájdalomban lévő végtagjaidat.

Kinyitottad a szemeidet, de nem láttál semmit.

"Hol...vagyok?"
A hangod halk volt, és minden egyes hang amely elhagyta torkodat könnyeket szöktetett a szemedbe. Torkod fájt, mintha lángok lepték volna el. Száraz volt mint a sivatag.

"Egy biztonságos helyen, drága. Itt senki nem bánthat többé. Még az a pökhendi kis varázsló sem. Biztosra mentem, nehogy megtaláljon mégegyszer." A hirtelen fény ami a látásodat belepte a szemed lehunyására kényszerített.

A személy, vagy akármi is volt, közelebb lépett, és hosszú, hideg ujjak az álladat megragadva felrántották a fejed.

A szemeid kikerekedtek, a lélegzeted elállt.

De mégis... miért?

Lehajolt, majd egy gyengéd csókot hagyott a fejed tetején. A könnyek amelyek eddig a szemedet nedvesítették legördültek arcodon.

"Justin..."

—•—•—•—•—•—•—

Amióta először felkeltél, Justin hozott egy tálcát melyen friss kenyér, gyümölcs, és egy pohár víz volt. Bár először nem voltál hajlandó enni, utólag mégis megjött az étvágyad.

Akármennyire is undorodtál a férfitól, nem akartál a jóindulatával visszaélni. Szóval csendben elfogyasztottad az ételt és vártál, hátha kapsz valami magyarázatot.

És mint sokan mondják, a türelem rózsát terem. Nem is sokkal a tálca kivitele után szóra fakadt a fiú.

Egy furcsa, talán megbánást mutató kifejezés ült meg az arcán ahogy beszélt hozzád.

"Tudod, én őszintén sajnálom. De nem értettem sohasem, hogy mégis mi a jó csillagot látsz abban a...abban az undormányos félszemű gazemberben?!" A hangja a mondat végére egyre dühösebb lett. Bár a szavai felkavartak téged és legszívesebben felcsattantál volna, tudtad, hogy ez nem lenne helyes a pozíciókat nézve.

Justin hozzád fordult, a szürke szemeiben düh tombolt végig mint a szélvihar. Bár ezt arcán nem mutatta ki.

Léptei hangosak voltak a kő padlóval szembe, s mikor hozzád közelebb volt, leguggolt eléd, arcán egy grimasszal.

"Tudtam hogyha elveszlek tőle azzal a kedves léleklovas társaidat is összetöröm, nem csak őt. Túlságosan fontos vagy neki ahhoz, hogy egyedül folytassa azt, amit elkezdett." Egy sötét kacaj hagyta el a torkát. "Hiszen, mindenkinek van gyengepontja. Neki...te vagy az."

Ezzel megfordult, és mielőtt a halkan nyikorgó ajtón kilépett volna, hátrafordult egy szánalmat hordozó tekintettel.

"Kár, hogy többet nem fog megtalálni. Jóéjszakát, aranyom."

§I/L; Hali :) Remélem nem gond, hogy rövid lett. Hamar hozom az új részt. Ha találtok íráshibát, szóljatok kommentbe.§