A család!

1. fejezet

1. Fejezet

Emillia

„A család szent és sérthetetlen". Apámnak mindig ez volt a mottója, persze nem a mi családunkra gondolt, hanem abba, amibe dolgozott. Akinek eladta a saját és a bátyám lelkét. Szerencse, hogy én lánynak születtem, az én lelkemre nem tartott igényt. Persze azért voltak határvonalak, amit, nem szabadot soha átlépnem pl.: 25 évesen még mindig szűz voltam, és eddig csak egy férfival csókolóztam, aki ráadásul meleg, de nagyon megsajnált és megtette a kedvemért. Nem ittam le magam a sárgaföldig és mindig illedelmes ruhákban jártam, és a legfontosabb soha nem káromkodtam egy isten igazit. Tehát az életem eddig, összefoglalva DÖGUNALOM!!! Amit csinálhattam? Tanulhattam! Ami lássuk be a mi „társadalmunkba, családunkba" kiváltság. Ebben a „családban" a nők nem tanulnak tovább, hanem templomba járnak, imádkoznak, gyereket szülnek, főznek nem feltétlenül ebben a sorrendben. Az én édesanyám nem ilyen volt - hála a jó égnek. Magyar bevándorló szülők gyermeke, aki arra nevelt, hogy valósítsam meg önmagam - persze csak egy bizonyos határon belül - imádtam. Külsőleg teljesen ráhasonlítottam, szív alakú fejemmel, nagy sötét barna szinte már fekete szemeimmel, sűrű barna hullámos hajammal, 160 cm magasságommal és kissé teltebb alakommal - édesanyám szerint ez a nőies alak, és ne akarjak fogpiszkáló lenni. Amikor egy évvel ezelőtt a rák elvitte tőlünk, belőlem is magával vitt egy darabot. Ő volt az, aki mindenben támogatott, biztatott és soha nem engedte, hogy a csüggedés magával ragadjon. Ha vele voltam nem ismertem lehetetlent, ezért is sikerült, hogy 25 évesen már szakképzet gyerekorvos lettem - igen, előbb kijártam az iskolákat, mint a korosztályom. Nem vagyok zseni, csak dögunalom életet éltem egy állhatatos anyával, aki soha nem hagyta volna, hogy, csak egy feleség legyek.

Az édesapám egy ír bevándorló család sarja és édesanyám szöges ellentéte, de nagyon szerette anyámat és soha nem mondott nemet neki. Megengedte, hogy iskolába járjak, finanszírozta a tanulmányaimat és büszkeséggel nézet rám, amikor átvettem az orvosi diplomámat. Apám New York legimpozánsabb Casinoit vezeti, és egy matek zseni, így került be a „családba". Egyetemista korában egyik éjjel két Casinoba is bankot robbantott, a főnök ahelyett, hogy megverette vagy kitiltotta volna, maga mellé vette és alkalmazta. Azóta a „családnak" dolgozik, a bátyámmal együtt, aki szintén örökölte apám matek készségét külső adottságaival egyetembe. Hát persze, hogy neki jutott az ír kék szem, a markáns áll, a 190 cm magasság és a szikár testalkat, és csak, hogy jól érezzem magam anyámtól örökölte a dús barna haját - de nem vagyok féltékeny, szeretem a bátyám. Visszatérve apámra, nagyon büszke rám, és ezt nem győzi hangsúlyozni, de ugyanakkor a kötelességeimre is felhívja figyelmem. Ő azt akarta, hogy csak egy feleség legyek a maffiában.

Emillia!

Gyere haza, letelt a gyászév, teljesítsd te is a kötelességed, kérlek! Apád

Olvastam kikerekedett szemekkel apám egysoros levelét, és közben a sírás és a nevetés között őrlődtem. Apám azt írja, hogy kérlek, lehet, hogy ő is meg fog halni? Futott át az agyamon. A kötelesség szón elámulok, manapság így hívják? Nálunk a kötelesség azt jelenti, hogy férjhez megyek, gyereket szülők, miközben jókat főzők, esténként pedig epekedve várom haza a férjem és jó katolikusként templomba járok imádkozni, pontosan ebben a sorrendben. Nem hiszem, hogy erre én képes lennék, ezért is jelentkeztem a Los Angelesi egyetemre, mert az jó messze van New Yorktól. Drága jó édesanyám, a halálával, egy év haladékot adott nekem. Minden álma az volt, hogy én is szerelemből házasodjak, ahogy ő az apámmal, sajnos ez az egy év sem volt elég ahhoz, hogy megtaláljam a szerelmet. Tartottam is ettől a naptól, ezért már léptem ez ügyben, mosolyodtam el. Telefonom csörgése zökkentett ki gondolataimból.