Évek óta fontolgattam ezt a műtétet, igazából gimi óta felmerült bennem, hogy szükségem lenne erre, hisz mióta megvettem életem első melltartóját (általános iskolában), azóta nem változott a kosárméretem.
Miután végleg eldöntöttem, hogy bevállalom, és elkezdtem rá gyűjtögetni, folyamatosan kutattam sebészek után, ki az aki szimpatikus, aki valóban szakképzett, és rá merném bizni magam. Rengeteg oldalt végig böngésztem, Youtube videókat is nézegettem, kinek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban. Elég sok információt tudtam össze gyűjteni, viszont igy utólag tudom, hogy egyikőjük sem beszélt konkrétan a valódi folyamatról. Amire szerintem mindenki kiváncsi lenne.
Sikerült találnom egy sebészt Budapesten, aki azért vált szimpatikussá számomra, mert nem kellett személyes konzultáción megjelennem, ahhoz hogy tájékoztatást kapjak. Ez azért volt fontos számomra, mert külföldön dolgozok, és nem tudok csak úgy egyik napról a másikra Magyarországra ugrani. Elég volt pár fényképet mellékelnem emailben a mellkasomról, hogy kapjak egy árajánlatot, illetve, hogy milyen vizsgálatokra lesz szükségem. Az asszisztens kedves volt és segitőkész, minden kérdésemre választ kaptam, amik éppen akkor felmerültek bennem. Végül meg is kaptam az első konzultáció időpontját és már a műtétre is elő voltam jegyezve.
Karácsony előtt jöttem vissza, hogy eltudjak menni a konzultációra és még az ünnepek előtt meg is lett volna a műtét.
Miután sikeresen megtaláltam a helyszint, kaptam egy papirt, amit ki kellett töltenem, személyes adatok, életmóddal kapcsolatos kérdesek, stb. Pár perc múlva behivott a sebész.
Egyből a lényegre tért, le kellett vetkőznöm derékig. Elkezdte nézni, felmérte mivel is lesz dolga. Elmondtam mégis milyet szeretnék, képet is mutattam, mi az a forma/méret amit magamon szivesen látnék. Majd a szekrényből előkapott két különböző méretű implantátumot(400cc és 430cc), amit nagy nehezen betuszkolt a kis melltartómba. Semmilyen normális nagyságú tükör nem volt, egy kisebb volt a falon, amiben éppen hogy láttam magam orrtól felfelé. Kaptam egy sámlit, amire felállva szintén nem láttam teljesen magamat. Igy igazából nem tudtam teljesen felmérni, hogy is állna nekem ez az egész. Választási lehetőségem nem volt, vagy ez vagy az. Továbbá semmivel kapcsolatban nem kaptam tájékoztatást, lehetséges szövődmények, műtéttel járó fájdalmak, kezelés, az égegyadta világon semmit nem mondott, pár kérdés ami eszembe jutott éppen, azokra rákérdeztem és ennyi volt a konzultáció. Jó ha negyed órát bent voltam, majd mehettem isten hirével. A műtét időpontját lemondtam, személyes okokra hivatkozva, ami tényleg igaz is volt. Igy abban maradtunk, hogy majd márciusban keressem fel új időpontért.
Úgy voltam vele, hogy addig bőven van időm, akár másik sebészt is kereshetnék, elvégre a konzultáció ingyenes, és jó ha több embert hallgatok végig, mielőtt végleg döntök arról, ki fog felvágni és belém szuszakolni egy hatalmas implantátumot.
Tehát az első konzultációm nem volt sikeres, egyáltalán nem voltam elégedett és dühös voltam, hisz egy orvosnak az a dolga, hogy mindenről tájékoztassa a pácienst, elvégre ez egy komoly beavatkozás, amit alaposan át kell gondolni.
Ebből az a tanulság, hogy nem mindig az első 'kiválasztott' lesz a befutó. Nem kell rögtön rábólintani valamire, amivel nem vagyunk 100%-osan megelégedve, főleg ha egy műtétről van szó. Mindig legyen b terv is, kérdezősködjünk, érdeklődjünk, hogy végül boldogan ki tudjuk nyilvánitani, megtaláltam a számomra megfelelő szakembert.
YOU ARE READING
Plasztikai sebészet- Mellnagyobbítás
RandomMivel sosem találtam olyan irományt, ami részletezné hogyan is zajlik egy mellnagyobbitó műtét, gondoltam megosztom az én tapasztalatom. Ez egy tájékoztató, azoknak akik fontolgatnak egy ilyen beavatkozást, vagy épp műtétre várnak és szeretnének kic...