Never ending dream

4.rész

A nyár utolsó hete eseménytelenül telt. Minden napomat otthon töltöttem Lara társaságában. Délelőttönként elmentem futni, délutánokon pedig festettem vagy rajzoltam. Elég művészi beállítottságú vagyok. Azt hiszem. Sokat gondolkodtam már a művészeti egyetemen és van is egy itt Californiában ami tetszik, de még nem tudom, mihez kezdjek magammal a jövőre nézve. Itt vagyok majdnem 17 évesen és semmit nem tettem még le az asztalra...

Szeptember 1.

Az ébresztőóra rikácsolására keltem. Azonnal a telefonomért nyúltam, hogy nyomjak egy szundit, de ehelyett kikapcsoltam, így kénytelen voltam felkelni, mert ha ébresztő nélkül alszok vissza, magamtól soha nem ébredek fel. Odabattyogtam a szekrényemhez és kivettem belőle egy világoskék szakadtas, magas derekú farmer shortot, egy fekete övet és egy fekete, fehér, bordó csíkos testhez simuló rövidujjút. Átöltöztem, majd a fürdő felé vettem az irányt. Megmostam a fogam, kifésültem és kivasaltam a hajam, majd elindultam lefelé.

- Jó reggelt – köszöntem szüleimnek, akik ma is ugyan olyan nyugodtan végezték reggeli rutinjukat, mint minden nap.

- Kérsz reggelit? – nézett rám anya.

- Nem köszi, majd odafelé veszek valamit. – válaszoltam, majd elkezdtem kilazítani fekete Vans-em fűzőjét, hogy felvehessem.

Miután felhúztam a lábamra, a vállamra kaptam a táskám és elindultam a suliba. Körülbelül 15 percre lakunk gyalog a Libertytől, így sosem kellett buszoznom vagy anyáékat nyaggatni a fuvarozásommal. Félúton bementem a közértbe és felszerelkeztem csokival és gumicukorral a mai napra. A bolt ajtaján kilépve becsúsztattam a frissen szerzett zsákmányom a táskámba a napszemüvegem, pénztárcám és egy-két papír mellé.

Mikor odaértem a sulihoz, Liv láttán belém nyilalt a felismerés, hogy hogyan lehettem ekkora szerencsétlen. A megbeszélt közös outfitünk helyett, egy teljesen másik ruhában jöttem... tipikus Emily.

- Olivia! – kiáltottam oda barátnőmnek, aki neve hallatára felkapta fejét a telefonjából és rám nézett, majd elindult felém. Szúrós tekintetéből kivettem, hogy észrevette én elfelejtettem amit megbeszéltünk.

- Hali – ölelt meg - Nem is te lennél... - mért végig még egyszer, majd kisöpört egy szőke tincset az arcából – na mindegy inkább gyere, a többiek már bent vannak a teremben.

A suli ajtaján belépve feltörtek bennem az emlékek, a kék szekrények, a fehér falak, a kék ajtók... nem akarok itt lenni. Mikor beértünk az osztálytermünkbe, amiben kb alig van óránk (mert mindig az adott tantárgynak kijelölt teremben vagyunk), megpillantottam Davet és Noaht.

- Sziasztok! – huppantam le a helyemre Dave mellé.

A termünkben középen négyes, a két oldalt pedig kettes padok vannak. Mivel általánosban mindig Dave mellett ültem, így ez itt sem változott, viszont most már Liv is mellettem ül. Liv ül a szélén, én mellette, másik oldalamon Dave és az ő oldalán pedig Noah.

- Hello lányok – fordult felénk, én pedig belenéztem csodálatosan kék szemeibe, tekintetünk találkozott.

- Láttátok ma már Lizát? – nézett ránk végül Noah is.

- Nem. – bökte ki Liv, hangjában méla undorral - és nem is szeretném. - tette hozzá alig hallhatóan.

Ekkor azonban belépett az ajtón a fekete hajú törpe. Nem viccelek, 160 centi... hozzám és Livhez képest egy kerti törpének talán elmehetne. Noah odasétált hozzá, közel húzta magához, majd hosszan megcsókolta. Mekkora tapintatlan bunkó. Soha nem értettem Liv mit eszik benne azon kívül, hogy jól néz ki. Velünk (legalábbis velem, amennyit beszél), mindig flegma és lenéző. Ha jellemeznem kéne akkor egy egoista parasztnak mondanám, de Livet elnézve biztos tud valamit a srác, amiről nekem fogalmam sincsen.