"Tökéletes pasi? Nincs és soha nem is lesz. Mindenkinek más az ízlése ilyen téren is. Ezáltal mindenkinek más a tökéletes. Van, akinek a külsőd mondd el több mindent, van akinek a természeted, viselkedésed. Ez is emberfüggő. Úgy ahogyan minden más...
Mivel csak én és testvérem akartunk Seulba költözni (a szüleink Magyarországon élnek és mi is magyarok vagyunk. Kiskorunktól kezdve Koreai nyelvet tanulunk, ezért a nyelv sem okozott gondot) így nem vettünk nagy házat. Ketten pont elfértünk benne. Legalább egy hete élünk itt. Semmi gond nem történt egy bizonyos hétfői napig. Mint ahogy mindig felkeltem, ettem, mosdottam, megcsináltam a reggeli rutinomat. Persze egyetlen kicsi hugocskám már a munkahelyén, nekem meg egy elég hosszú bevásárló listát hagyott a konyhaszekrényen. Mivel én ma nem megyek dolgozni így van időm elmenni a boltba bevásárolni. Mosakodás után elkezdtem a szekrényben turkálni, valami tűrhető ruha után nézve. Persze a végén egy szaggatott fekete farmerra, egy fekete pólóra és egy fekete dzsekire esett a választásom.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nem vagyok az a színes egyéniség amúgy sem, jobban szeretem a fekete vagy sötétebb ruhákat. Amint meg volt az öltözködés felvettem a cípőmet és indultam is a boltba. Ahogy kiléptem a lakó épület ajtaján, egyből bezártam magam után. Elkezdtem a bolt felé sétálni. Persze Seulban soha nem nyugodtak az utcák, mindig tömeg van. Próbáltam átküzdeni magam a nagy ember seregben de nem igazán sikerült. Viszont egy másik pillanatban valaki kirakta elém a lábát (valószínűleg véletlenül) én meg amilyen szerencsés vagyok pofára estem, de olyan gyönyörű mozdulattal, hogy az már szinte művészi. Ahogy földet értem éreztem, hogy a szakat farmert nem nekem találták ki. Mivel pont ott ahol ki volt vágva egy erősebb ütés érte és szepen lehorzsoltam a térdem. Csak térdeltem 2-3 percet, amíg megnem éreztem egy kezet derekamra fonódni. Ez a kéz segített fel állni. - Jól vagy?- kérdezett egy fiú. - Hát nem igazán. Nagyon fáj a lábam.- panaszoltam el neki. - Mi történt?- kérdezte miközben átkatolta a derekam, hogy tudjak járni. - Hát a boltba indultam. Persze nagy volt a tömeg és én nem, hogy megvártam volna, én elindultam a tömeggel szembe. Amikor el akartam menni egy férfi mellett, ő pont kirakhatta a lábát elém és hasra estem.- mondtam el a kis történetem. - Értem.- válaszolta.- Mennyire fáj?- tette fel a kérdést. - Szerinted? Teljesen lement a térdem, rádásul itt egész Seoul előtt estem el.- mondtam neki. - Jól van na! Nem kell egyből le harapni a fejem.- mondta vigyorogva. - Bocsi.- mondtam neki egy kicsit lehajtva a fejem. - Semmi sem történt. Segítsek haza menni?- kérdezte komolyabban. - Hát... Szerintem ha elengedsz olyat esek, hogy a föld középpontját fogom tanulmányozni.- válaszoltam neki nevetve, mire ő is elkezdett nevetni.- Amúgy mi a neved?- kérdeztem. - Jung Hoseok. És neked?- tette fel ő is a kérdést nekem. - Park Sofia.- mondtam neki még mindig mosolyogva.Hoseok hazakísért és leápolta a lábam, mikor oda adtam neki az első segély dobozt. Kivette belőle a fertőtlenítőt,meg a gézlapokat és egy nagy adag sebtapaszt. - A francba is már! Ez nagyon csíp!- kiáltottam fel amit csak egy nevetéssel díjazott. Mivel a sebemhez nyomta a fertőtlenítővel átáztatott géz lapokat. - Ne hiztizz már.- mondta még mindig nevetgélve. - Tudod, hogy fáj?- kérdeztem felháborodottan. - Nem, de akkor is maradj nyugton.- válaszolt higgadtan. - Te könnyen beszélsz nem te estél hasra az utcán.- mondtam neki flegmán. Erre már semmit nem mondott. Amikor készen lett mindent vissza tett a dobozba aztán megkérdezte hova kell vissza rakni. - Bemész a fűrdöbe és az alsó szekrénybe rakd.- mondtam neki. Amikor vissza jött csak ült mellettem csendben. A csend már-már kínos volt. - Nagy a csend.- mondtam, de Hoseok csak elkezdett nevetni.- Mi ennyire vicces?- kérdeztem a fiúra nézve. - Csak az, hogy... nem tudom.- mostmár együtt nevettünk. Tetszett, hogy ilyen mosolygós és humoros, habár most a semmin röhögtünk. - Amúgy ha itt vagy akkor szeretnélek megismerni.- mondtam neki. - Oké. Van testvéred?- tette fel az első kérdést. Hiába én akartam kérdezni először... - Igen, egy iker húgom van.- válaszoltam neki.- Na és neked van tesód?- kérdeztem. - Van egy nővérem.- válaszolt nyugodtan.- Hány éves vagy?- kérdezte érdeklődve. - 21 vagyok. És te?- kérdeztem vissza. - Én 24. Amúgy van barátod?- olyan egyszerűen kérdezte, mintha mindennapi kérdés lenne. Ez volt az a téma amiről gyűlőlők beszélni. - Hát... nincs. De neked biztos van barátnőd.- mondtam neki, mivel egy ilyen aranyos fiúnak miért ne lenne. - Hát akkor nagyot tévedtél, -mondta.- nincs barátnőm.- nézett rám mosolyogva. - Miért?- kérdeztem. Egy kicsit furán hangozhatott ez a kérdésem, ugyanis ki kérdezi meg hogy miért nincs barátnője egy srácnak? Láttam rajta, hogy ez számára is érzékeny téma, ezért így folytattam- Ha nem akarod, nem kell elmondanod. Megértem. - Egyszer muszály leszek elmondani valakinek...- mondta elfordítva a fejét. - Meleg vagy?- kérdeztem kicsit ijedten. Ugyanis eléggé jó srác és hát kitudja... - Nem, nem.- mondta nevetve. - Akkor?- faggattam tovább. - Hát... A lányok nagyrésze csak azt látja milyen cuki vagyok, de egyikölyük sem szereti a valódi énem.- mondta. Kicsit egoistásan hangzott az, hogy milyen cuki, de tényleg az igazat mondta ezzel. - Akkor, milyen vagy valójában?- kérdeztem. - Szeretek beszélgetni akár kivel. De a lányok csak a külsőmet látják. Meg azt, hogy milyen vagyok egy idegennel. Mármint, nem vagyok valami gonosz sátán fajzat,-kuncogott egyet.- de teljesen más vagyok a barátaimmal, mint egy alig ismert személlyel.- tetszett, hogy ilyen nyílt személyiség. Hisz, alig ismer és elmert ilyeneket mondani nekem. -Értem.- mondtam elgondolkozva. A mindenféle gondolataim csak cikáztak az agyamban, mikor hirtelen feleszméltem. -Valami baj van? Rosszul lettél?- kérdezte aggódó arccal. -Nem, nincs semmi. Aranyos hogy így aggódsz értem.- már majdnem elérzékenyültem. -Hát na... Tudod, rég voltam már olyan ember tarsaságában aki megértett. A haverjaimon kívül. Velük nagyon sokat vagyok, bár más egy te féle emberrel dumálni mint a haverjaimmal.- megint előjött a beszédes Hoseok. Tetszett. -Arra akarsz célozni, hogy ennyire rossz velem beszélgetni?- kérdeztem miközben féloldalas vigyorra húztam a szám. -Nem, nem, dehogy.- tiltakozott. Még a kezét is maga elé tartotta. Nagyon aranyos ilyenkor. Mintha egy picit.... Nem is tudom... Még az érzéseimben is bizonytalan vagyok.- Pont hogy jó veled lenni. -Te se vagy éppenséggel egy rossz arc.- mosolygott egyet mikor ezt kimondtam. Majd egy picit bólintott, talán beleegyezett abba, hogy jófej.- De ne bízd el magad.- tettem hozzá nevetve, mire először csak egy durcás arcot vágott meg összefonta maga előtt a kezeit. De utána belőle is kitört a nevetés. Körülbelül még egy órát beszélgettünk, majd megadta a telefonszámát hogy majd hívjam fel. Ezekután sajnos elment. Azt mondta hogy haza kell mennie, de még majd találkozunk. Olyan rosszul esett hogy el kellett mennie, kellemes volt a társasága, sőt talán érzek iránta valamit...
