1.

1.2K 17 1
                                    

Szeptember 1. Hétfő

A gólyatábort az idén lefújták, mert pocsék idő volt, így ma megyünk először a Szent Johannába, ma ismerem meg az ofőt és az osztálytársaimat. Anyu és apu is oda jártak;apu állítása szerint ő nagyon menő volt(nekem még most is az😀) anyu pedig csendesebb és okosabb volt apunál(ezt sem kétlem 😀). Az a helyzet, hogy szeretek olvasni és imádom a filmeket, csak egy gond van:baromira nem tudok rajzolni. Anyukám ezért nem szeretnék hogy valami Vladár vagy ki legyen az ofőm.

Amikor anyu kidobott a suliból,azt mondta:
-Sok sikert kicsim! És ahogy nagyapád mondaná:ne hányd el magad!
K

önnyeimet lenyelve bólintottam,és megfordultam. A suli előtt nem állt senki, így bementem az épületbe. A portás eligazodni(igazából nem volt rá annyira szükségem😀),aztán beléptem az aulába, és akkor megláttam. Az "elfelejtettem a nevét" szobor mellett ott állt Máday, pont ahogyan anyuék körülírták: megöregedett bőr, veszélyes vonalzó és rikácsoló hang.
-Antai-Kelemen! Ide hozzám! Most!-kiáltott rám, mire megszeppenve odasiettem.
-20-as terem. Fel!-csak ennyit mondott,
és máris másik diákokra támadt.
-Pósák! 20-as terem, Petra után! Most!
-Úgy néz ki, osztálytársak leszünk-szólalt meg a lány, aki, úgy néz ki, a testvérével jött suliba.
-Laura-nyújtott kezet a lány, és a fiúra mutatott.-Ő pedig Ricsi, az ikertesóm. Te pedig Petra vagy, ugye?
- Aha-mondtam, miközben felmentünk a lépcsőn, és elértük a 20-as termet.
- Szerintetek ki lesz az ofőnk?- kérdeztem meg megtoppanva az ajtó előtt.
- Hát...- mondta Laura- remélem nem Vladár Ervin, mert nem annyira tudok rajzolni- vallotta be, mire csillogó szemmel felnéztem rá.
-Oké, legalább nem egyedül vagyok aki nem tud rajzolni- fejeztem be a beszélgetést, mert az órámra pillantva ráébredtem, hogy már 3 perce álltunk az ajtó előtt. Úgy döntöttem benyitok.
Hát, nagyon rosszul tettem. Az osztályban óriási zsivaly(inkább ordibálás)fogadott.
Egy lány nagyképűen magyarázott a még alvó (?), kerek szemüveges(talán)olvasó fiúnak a sminkről, divatról és a körömlakkokról, de nem igazán figyelt rá. Valahogy sejtettem hogy nem leszünk jóban... Az osztály másik felén a padon ugráló fiúk felé nézve megakadt a tekintetem egy magányosan üldögélő srácon. Már majdnem odamentem hozzá hogy megkérdeztem mi a baja, amikor az felpattant, őrjöngeni és rohanni kezdett felém, így egy kisebb sikolyt hallatva, a kezemet felemelve ugrottam hátra, mire a többiek mind elhallgattak, és rám meredtek. Jézusom, most mit csináljak?! A csendet egy rövid hajú fiú törte meg, aki az ajtóban állt, és így szólt:
-Jön!!!!!!!
Abban a pillanatban belépett a terembe egy csontos arcú, elnyúlt képű ember, mintha az előző évben az egyik osztály teljesen ki készítette volna az idegeit.
És akkor rájöttem. Ő nem más, mint...

Sziasztok ennyi lett volna az első rész nemsokára jövök a folytatással és remélem tetszett!!!
Írjátok meg kommentben hogy szerintetek ki lesz az ofő (bár szerintem eléggé egyértelmű😀)

SzJG folytatásWhere stories live. Discover now