Everscale

11. rész

Este 9 óra, és apa még nem jött vissza, ahogy Elaine se. Csak remélni mertem, hogy mindketten jól vannak. Épp indultam volna, hogy megkeressem Albertet, mikor kopogtak az ajtón. Nem tudtam, hogy mennyire biztonságos ilyenkor csak úgy kinyitni akárkinek is itt Valorában, de a kíváncsiságom győzött. Kilestem a résnyire nyitva lévő ajtón. Axel állt előttem. Sötét farmert és szürke rövidujjút viselt, ami kiemelte szürkéskék szemét és éjfekete haját.
- Szia - mondtam, és türelmesen vártam, mivel áll elő.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Valami baj van? - nem akartam csak úgy beengedni, amíg nem tudtam, mit akar.
- Nincs. Csak beszélni szeretnék veled - felhúzott szemöldökkel nézett rám. Mintha a mondandóját nem egyeztetné az arckifejezésével.
- Jó, gyere be, ha nagyon fontos - azzal szélesre tártam előtte az ajtót.
Belépett a lakásunkba, és alaposan szemügyre vett mindent, mielőtt leült a kanapéra. Odaültem mellé, tisztes távolságot tartva tőle.
- Én csak.. - kezdte, és zavartan beletúrt a hajába - csak bocsánatot szerettem volna kérni - fejezte be végül a mondatot. - Nem lett volna szabad azt csinálnom, ami történt. Sajnálom - mondta, és rámnézett.
Nem tudtam mit mondjak erre. Semmi baj? És akkor hagyjuk annyiban az eddig történteket, és maradjunk távolságtartó idegenek egymás számára? De van más lehetőségem? Nem jutott eszembe semmi használható.
- Semmi baj - szívem szerint nem ezt mondtam volna. De persze nem azért, mintha bármi kifogásom lenne ellene.
- Oké. Akkor én most megyek is - azzal felállt, és elindult kifelé. Talán hosszabb beszélgetésre számított, ha annyira be akart jönni, bár gondosan ügyelt rá, hogy semmiféle csalódottságot ne mutasson az arca.
Kikisértem az ajtóig, akár egy vendéget szokás. Utoljára még visszafordult, és mélyen a szemembe nézett. Beleborzongtam, valahol a tekintetében ott volt az igazi énje is.
Mielőtt felfoghattam volna, hogy mi történik, közelebb hajolt, és megcsókolt. Nem gondoltam semmire, csak visszacsókoltam, és átkaroltam a nyakát. Erre közelebb húzott magához, és megölelt. Apa ezt a pillanatot választotta, hogy jelzésképp köhintsen egyet.
Gyorsan távolabb húzódtam Axeltől, és lesütöttem a szemem.
- Nos.. látom, jól éreztétek magatokat amíg én harcoltam - kezdte. - Egyébként fölényesen nyertünk. Viszont a hadvezérük, Skylar Grey sikeresen megmenekült. A Tanács már kereseti - mondta.
Sky. Olyan erővel tört rám a felismerés amikor apával beszéltünk a tőrökről, hogy majdnem elsírtam magam. Mégis erősnek kellett lennem. Nem terhelhettem ezzel senkit sem a háború alatt. Most viszont újra erőt vett rajtam a szomorúság, és a csalódottság. Nem tudtam elhinni. Miért pont vele kellett ennek történnie? Annyi éven át szinte a testvéremnek tekintettem. Nem beszélve Tonyról. Nem tudom biztosan, hogy tudja-e, de nem lennék most a helyében. Hogy tehette ezt az a Sky, akit már négy éves korom óta a legjobb barátnőmnek tekintek? Annyi éven át mindenkit folyamatosan átvert. A házasság is csak érdek volt. Érdek, ami azt bizonyítja, hogy ezek a népek Everscaleben segítségre szorulnak. Valakinek meg kell állítania a háborút. És az a valaki én leszek.