Elveszett idők... [Szent Johanna Gimi Folytatás]

Hűtlenség

Az 5 évvel ezelőtti énem bele sem gondolna mi lett velem. Milyen dolgok történtek. Régebben még mi voltunk az idilli álompár akit mindenki irigyelt, főleg azért mert hogy is kaphattam meg egy ilyen jó pasit mint Cortez? Szerencsésnek éreztem magam, hogy az enyém lehet végre a gimis szenvedés után. Egy lakás ahol csak ketten vagyunk, mint a felnőttek. Maga a mennyország tűnt. De most inkább a pokolra hasonlít. Miközben ezen gondolkoztam szívtam egy nagyot a cigarettámba. Igen, tudom megígértem magamnak hogy nem fogok, na meg azt is hogy leszokok, de a történtek miatt muszáj volt valamivel levezetnem a stresszt. Cortezzel egy ideig jól megvoltunk amíg nem ismertünk senkit. Dolgoztunk, tanulgattunk, főiskolába jártunk, elvoltunk. De ahogy már tényleges otthonunkká, vált Párizs kezdtek a dolgok nehezedni. Cortez.. Inkább nem is mondom el mit tett. Most azon a szakaszon vagyunk amikor is megpróbálunk túllépni ezen az egészen, csak hát az messze nem olyan könnyű. Szerintem jót fog tenni ha egy kicsit együtt vagyunk a többiekkel. Ugyanis holnap lesz az osztálytalálkozó. Már összepakoltam mindent a bőröndbe, és fél 7. van. Cortez még csak most ébredezett. Egyből kiviharzik az erkélyre és rágyújt. Mellém dől. A haja csapzottan áll össze-vissza, póló pedig nincs rajta. Látom a kockás testét, de mivel már minden nap láthattam, már nem annyira csodálatos.

- Mindent bepakoltál? – kérdezte.

- Persze. Neked is. – válaszoltam

- Oké. – mondta.

Lassan elindultunk Pestre, és egész úton nem szóltunk egymáshoz. Egy francia könyvet hoztam magammal, azt olvasgattam. A szemem mégis felcsillant Buda látványától. a Margit-szigeten diákok százai nevetgéltek, a Dunán hajók százai mentek, rajtuk mind bámészkodó idős hölgyek és urak.

- Na hát akkor itt is lennénk. – mondta Cortez. Hát igen a szüleink házához. Igaz karácsonykor is voltunk itthon de akkor csak két napra. Most egy hétre. –Egyébként tök jól elbeszélgettünk.

- Miről beszélgessünk? Arról hogy milyen illata volt Assiának amikor először találkoztatok?! – csaptam ki a balhét.

- Mintha te hűséges maradtál volna. – tárta szét a karját.

- Az csak egy egyéjszakás kaland volt, te meg hónapokig együtt voltál azzal a cafkával! – dühödtem be. Cortez elkapta a kezem és megszorította.

- Ne verd ki a balhét, mert ha megteszed nem csak az én hírnevem megy tönkre, hanem a tied is.- na jó, ez igaz. Inkább befogom a pofám.

Kinyitottam az ajtót. Anya már ott állt és megölelt. Apa szintén így tett.

- Isten hozott benneteket! Jaj Renáta, hogy megnőttél! – kiáltotta anya boldogan. Jó volt látni ahogy anya ennyire örül hogy láthat minket. Persze, akkor nem lenne az, ha tudná az igazságot, de hálistennek nem tudja.

- Válasszátok ki melyik szobába akartok lenni! Már kész a felújítás, akár oda is mehettek.

- Köszi anyu, de inkább a saját szobám, hogy tudjak nosztalgiázni.

- Viszont, én inkább a felújított részt választanám ha lehet. Ez az út nagyon fárasztó volt. 

- De a szobám akkor is jobb lenne!

- Jelenleg szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

- Jó, akkor te mehetsz egyedül a felújított részbe, én meg maradok a régi szobámba. – húztam fel a szemöldököm.

Felhúztam a bőröndöt a szobámba, és megálltam az ajtóba. Még mindig ugyanúgy néz ki ahogy ott hagytam. Hihetetlen hogy anyáék semmit nem dobtak ki. Ott volt a babzsák fotelem, a tükröm rajta emlékekkel. Belenéztem a tükörbe, a tükör mellett ott víritott egy mosolygós kép, amit végzős koromban készítettem. Hihetetlen mennyit változtam. Ott volt a könyvespolcom is. Rajta a könyveim. Végighúztam rajtuk az ujjam. Hihetetlen nosztalgikus érzés vett körül. Találtam egy dobozt benne fényképekkel. A benne lévő iskolás fényképek miatt sírni támadt kedvem. Belenéztem újra a tükörbe, és elkezdtem nézegetni jobban a nyakláncomat. Az egy éves párizsi évfordulónkra kaptam Corteztől. Bele van gravíroztatva, hogy December 20. Azóta a nap óta, mióta megvan, szüntelenül hordom. Hiba volt. A düh eluralkodott rajtam, és egy határozott mozdulattal letéptem magamról a gyöngynyakláncot. A darabjai a padlóra repültek, belőlem meg kitört a zokogás. A szám elé tettem a kezem hogy anyáék ne hallják. A padlón összegörnyedve aludtam el könnyek között.