A Tündér Királynő halála

1.Rész - Az ember bőrbe bújt sárkány

- Tudtad te is hogy eljön a napja annak amikor neked is elkell hagynod ezt a világot. Ez már csak a halandósággal jár... Nem mindenki története végződik boldogan Theissa.

*** Harminc évvel ez előtt ***

Amikor még a földön a mágusok szégyenkezve jártak, és az emberek mágján égették őket én már akkor is itt voltam. Az erdőkben, a fákban, a levelekben, a fűszálakban, a földben, a gyökerekben és a levegőben. Ott voltam és néztem az ezer évnyi szenvedést és háborút. Aztán mikor visszatértek a sárkányok újra éledtem egy kiscsecsemő testében. Az évek múltak majd lassan elkezdtem elfelejteni ki is vagyok valójában. Egy erős varázslatos lény. Amikor visszatértek emlékeim éppen édesanyám adott életet egy kisfiúnak, aki halva született, majd az anyám követte őt a túlvilágra. Egyedül maradtam, de nem sokáig. A felszabaduló érzelmek aktiválták a bennem szunnyadó erőt. A testem lassan átalakult, majd az lett, akivé lennem kellett. Én lettem Paludem tündér királynője, de a gyász miatt a természet körülöttem megváltozott. A fák helyett szeszélyes gombák nőttek. A rét helyett mocsarak. A világ megváltozott az én képemre. Az összes teremtményt én irányítottam szerte Paludem világában, ami persze a birodalom vezetőjének nem tetszett.

Vadászokat béreltek fel mágikus erőkkel hogy megöljenek, de én mindig túljártam az eszükön. A rengeteg halott miatt a „véres tündér" gúnynevet illesztették rám. Az újabb háborúk jöttek, de most más volt mint az emberek idején. A bombák és atom helyett pusztítóbb erőt használtak... a mágiát. Egy atombomba ereje ott lobogott minden mágus szívében kik egymásra törtek területekért és eszmékért.

- Királynőm. Újra megtörtént. Felrobbantottak egy Júlia templomot a messzi vidéken ami kirobbantotta a háborút. Paludem is csatlakozott... Mit teszünk? – Mondta a hűséges Lucius, aki egy békaszerű varázslényvolt és a tündér királyné szemfülese.- Felkészülünk, hogy megvédjük az erdőt. – Mondtam egy legyintéssel az égbe küldtem egy szikrázó gömböt, ami az égen szétrobbant majd egy hatalmas védelmi pajzsot alkotott. Ki kívülről bemerészkedni próbált szertefoszlott. - Na de királyném! Nem segítünk megvédeni Paludement? – Kérdezte Lucius.- Éppen azt teszem. – Mondtam majd a közeli növényekhez mentem. Megfogtam a virágok szárait és elmerengtem a világon. Láttam mindent. Ahogy felálltak a hadseregek. Ahogy láncra vert sárkányokat állítanak hadba. Aztán egy jövendölést láttam. A mágus vér újra patakokban fog folyni.

Pár héttel a háború kezdete után az egyik éjszaka robbanásra ébredtem. Kiszálltam a levélből amiben aludtam, és a földet megérintve láttam amint egy másik földről érkezett varázsló a védelmi varázslatom szélén áll és hihetetlen varázserővel szétrobbantja azt. Az egész területet körülvevő varázsburok szertefoszlott.- Mi közeledik felénk királynőm? – Kérdezte Lucius. - Azt hiszem tudom mi ez, de nem hittem hogy valaha látok még közülük egyet is. – Mondtam mire eszembe jutott a kezdetek kezdete és a nőstény sárkány. Nem hittem hogy az ő földrészéről látok bárkit is majd ezen a világrészen. Tudtam mit kell tegyek. - Menekülnünk kell Lucius. Messze kell mennünk ha nem akarod hogy megöljenek minket. – Mondtam mire felkaptam a kezembe a békaszerű lényt és menekülni kezdtem. Nem mertem varázslatot használni. Ahogy menekültünk a sűrű gomba erdőben folyton magam mögé tekintettem. A távolban láttam ahogy a varázsló közeledik felém. Futottam futottam de nem elég gyorsan. A lábamat a földbe gyökerezte, és éreztem hogy ez a varázslat egy másik lélekből származik. Erősebb mint bármelyikünké ezen a világon.A közelembe sétált majd a kezét a tarkómra helyezte. Több ezer éve élek már de sosem láttam hozzá hasonlót. A mágiája egyszerűen... nem volt e-földi. Nem... ő nem... Ő nem is egy mágus. Ez az érzés. Ő egy sárkány! Éreztem ahogy kiszipolyozza belőlem az energiát ami életet adott nekem az évezredek alatt és hirtelen a földre rogytam. Úgy éreztem a testem elhagyja magát, majd a sárkány elillant. A lábamat kiemelve a földből elestem és a mocsaras talajra estem. Nem tudtam mozogni. Lucius könnyes szemekkel próbált segíteni rajtam, de már nem tudott. Nem éreztem már semmit... Nem éreztem az erőt ami fellángolt bennem... Eltudott tőlem venni mindent de egy valamit nem... A gyászt.