Első és utolsó

Költözés

Az idő gyönyörű volt. A nap melegen sütött, az ég kék volt és egy felső sehol. A friss tavaszi szellő csapkodta az arcomat. A cseresznyevirág illata beborította a környéket. De én sajnos dolgoztam.. Iskola mellett hétvégente a kis házunk melletti kávézóba jártam dolgozni. A nénikémmel, Park Eun ha-val élek, a szüleim meghaltak mikor kicsi voltam és ő magához vett engem. Sajnos vannak anyagi gondjaink és ezért dolgozom én is és ő is. 

A főnököm egy nagyon kedves asszony. Sokszor megengedi, hogy vigyek haza pár sütit mivel tudja a helyzetem, de a mai nap más volt. Ezt akkor is éreztem mikor felkeltem.

Épp mikor dél lett láttam belépni a nénikémet az ajtón. Nem tudtam mit kereshet itt ezért rá kérdeztem.

-Néni, hogy kerülsz ide?

-Gyere, azonnal haza kell mennünk! - a szája a füléig ért és közben fogta a kezem.

-Történt valami??

-Azt hiszem... találtam megoldást.

Ahogyan ez a mondat elhagyta a nénikém száját mentem is a főnökömhöz. Ő persze elengeded mert tudta ez mit jelent. Tehát a kávézót elhagytam a nénimmel de úgy siettem, hogy elfelejtettem átöltözni és pincér ruhába mentem be a házba. Ott rögtön leültettem Eun Ha-t az egyetlen kanapénkra és vártam mit akar.

-Először is csomagolj, másodszor megyünk Szöulba.

-Mi? - kezdtem el gondolkodni.

-Munkát kaptam egy cég alatt. Irodai dolgozó leszek, és a fizetésem a mostaninak a háromszorosa lesz. A tartozásokat így hamarosan ki tudjuk majd fizetni.

-És mikor akarsz oda menni? Sokba kerül..

-Küldenek egy taxit és hajnal 4-re itt lesz. Menj és pakolj össze. Hozd a kutyust is.

-Rendben.

Majd mentem a szobámba. Nem volt olyan sok holmim, összesen 1 bőröndnyi. Így nem volt nehéz össze pakolnom. Majd mikor végeztem leültem az ágyra, a kis kutyám az ölembe volt. A neve Senpai, kis palotapincsi. Majd elkezdtem nézegetni, hogy megvan-e minden papírom. 

-Sua!! - ordított nekem a nénikém.

Lementem hozzá.

-Megemlítettelek téged is amúgy nekik, és kérték, hogy adjak leírást. Javíts ki ha valami nem jó. Neve Lee Sua, tanuló, 17 éves (2001.10.23.) 164cm, szőkés barna haj, zöld szem. Angolul beszél, tud táncolni és kávézóban is dolgozott. Kihagytam valamit?

-Nem. De ha meghallom a szemem színét.. tudod mi jut mindig eszembe.. - kezdtem el szomorú lenni.

-Igen, de ne sírj. Így legalább mindig látom benned édesanyádat. - fogta meg az arcom és rám mosolygott.

Apám koreai volt, anyám pedig koreai-amerikai. De a nagyim full amerikai és ő szőkés volt, nagyapámnak meg zöld szeme volt, amit anyukám is örökölt és én is. A hajam a kettőjük keveréke lett, a szemem viszont az édesanyámé, és itt ritka ha valakinek ilyen a szeme.

-Biztos jó lesz ott nekünk néni?

-Bízz bennem.

Végül elmentünk aludni, de én nem tudtam így átmentem a nénémhez és vele aludtam. Na meg persze Senpaillal.

Hamar eljött a hajnal, a taxi pedig perce pontos volt. Az idő kicsit hűvös volt, én pedig ideges voltam. Mikor beszálltunk a kocsiba még idegesebb lettem.