Bíbor Rózsa

1

N A P S U G Á R

"Még mindig gyönyörű vagy:)"

Alsó ajkamat harapdálva figyelem a kommentet.
Hihetetlen. Mintha minden rendben lenne köztünk.
Pedig nem. És ez kettőnk közül talán nekem fáj a legjobban.
Igazából akárhányszor eszembe jutott szeme színe, ujjbegyeinek perzselő érintése, vagy rekedtes hangja a könnyeim patakokban folytak végi keskeny arcom mentén.

Szerettem. Vagyis még mindig szeretem.

Az ablaknak támasztva homlokomat figyeltem tovább az elhaladó tájat miután arra eszméltem, hogy most is könnyezem.
Olyan gyorsasággal változott, mint az életem.
Egyik pillanatban még a virágokkal meghintett fák integetettek a másikban pedig már zöldellő mezők lelombozó síksága tört elő.

A lejátszási listám ismét egy olyan számhoz ért, amely túlságosan emlékeztetett Rá.
Nem is értem miért hallgatok zenét....
Sóhajtva kikapcsoltam a zenét és a készüléket a táskámba süllyesztettem.

- Mikor érünk oda? - pillantottam Csanádra.
Eddig csak neki sikerült felfognia ésszel, hogy kényelmesebb lenne a kis bandánknak úgy mozognia, ha valakinek van jogsija, ígyhát le is tette.

Csanád egyébként a banda dobosa.
Testalkata pont tökéletes. Nem izmos, de nincs is elhízva. Napbarnított bőréhez, fekete, mindig rendezett hajviselet és meglepően világos, kék íriszek társulnak.
Ő pont az a féle srác, akinek nem kell a kisujját sem megmozdítania ahhoz, hogy a lányok sorba álljanak kegyeiért. Az évek során rájött, hogy ezt a  "képességét" már csak azzal lehet tetézni, hogy megtanul a nőkkel bánni. Ezt sikerült is véghezvinnie, a személyisége kikupálódott...igazi gentleman.

- Nemsoká ott vagyunk. - fejét kicsit oldalra biccentette és ajkait kissé balra húzva kezdett agyalni, hogy pontosan mennyi időt is kell kibírnia a csapatnak az autóbuszunkban.-Körülbelül fél óra...azthiszem.-pillantott végül felém sandán.

Válaszul csak egy gyengébb mosolyt kanyarítottam számra.
Folytattam az ablakon való kibámulást, ami egyébként egész jó elfoglaltságnak minősült, hiszen azt se vettem észre, hogy megérkeztünk.
Amint Csanád leállította a motort, szó szerint kiugrottam a járgányból.

- Hé! Napsi! - fejemet a hang irányába kaptam.
A három jó madár...mínusz ő.

Elsőként Konor zárt karjai közé és még egy apró homlokpuszit is adott.
Konor egy közel 190 centi magas, vékony, mégis izmos fiú.
Fakó bőréhez és szeplős arcához tökéletesen illik a mogyoróbarna haj és a már szinte fekete szemek.
Kedves fiú. Amióta  megismerkedtünk, azóta mindenben próbál segíteni. Ezzel a segítőkész személyiségével persze lenyűgözi a női nemet ezért nem is csodálom, hogy lassan egy éve párkapcsolatban él.
Utána Levente húzott magához féloldalasan.
Levi nem túl magas fiú. Kifejezetten alacsony. Arcán nincsenek bőrhibák; fejét a sötét szőke, vállig megnövesztett raszta tincsei keretezik, nameg a mélykék szemek.
Humorával gyűjti maga köré áldozatait. A legrosszabb pillanataimban is képes mosolyt varázsolni az arcomra, talán ezért is imádom annyira amennyire.
Utolsóként Andor ölelte át derekamat lazán.
Majdnem egy fejjel magasabb nálam. Meglehetősen vékony fiú. Világos barna rövid hajához zöld világoskék íriszek párosulnak.
Stílusa legalább olyan alter, mint az enyém.
Vele is egész jó kapcsolatot ápolok.
Neki talán a kisugárzása a legjobb. Árad belőle a pozitív energia.

- Mizujs csaj? - vigyorgott le rám Konor.

- Vince...? - nevét próbáltam olyan halkan kimondani, hogy csak ő meg én halljuk.
A fiú csak beharapta az ajkait, majd a hátam mögé biccentett.

Ott volt. Abban a pillanatban pattant ki a kocsiból.
Nyakában ott lógott a jól megszokott Nikon kamera. Barana göndör tincsei tökéletesen álltak feje búbján. Arcának meghatározó keretet adott kiugró állkapcsa. Gyönyörű aranybarna íriszeit abból a távolságból is tisztán láttam.
Vince egyébként meglehetősen magas fiú. Majdnem két méter magas és elképesztően vékony. Ennek ellenére igen izmos.
Imádnivaló személyiséggel és tökéletes humorral rendelkezik. Tud bánni a nőkkel; illem tudó.
Imádom.
Mikor megpillantotta a társaságunkat komoly arca egy, számomra édes, mosolyt eresztett el, minek köszönhetően látni engedte kis gödröcskéit.

Kész meghaltam tőle....

- Szia... - magához húzott és köszönését már inkább nyakamba búgta.
Lehelletét éreztem csupasz nyakamon; beleborzongtam.

- Már azt hittem, hogy nem jössz. - kijelentésemre csak óvatos mosolyra húzta keskeny ajkait.

- Ki nem hagynám ezt az egy hetet. - mondandója közben apró csókot leheltem állkapcsára, hiszen csak addig értem fel.

Hiányzott. Nagyon.

Miközben undorítóan üdvözöltük egymást a kis csapat elindult elfoglalni a faházakat.

- Gyere. - kikászálódtam karjai közül és követni kezdtem a hátramaradt Dénest.

Apropó Dénes.... Ő a gitárosom.
Középmagas, vékony srác. Kicsivel hosszabb világos barna haja mindig kócos hatást keltve ül feje búbján. Borostás arcán mindig kedves mosolya ül.
Jó beszélgetőpartner. Általában ő vagy én írjuk a dalszövegeket, szóval a kapcsolatunk az évek alatt egyre stabilabb és jobb lett.

Inez, aki mellesleg rajtam kívül az egyetlen női tag szokásához híven elment intézkedni, valamint elkérni a kulcsot a házakhoz.
Ha ő nem lenne, semmi nem lenne elintézve.
Időnként besegít néhány dal hangszerelésében, de egyébként ő amolyan menedzsment. Mindent megold és elintéz nekünk.

Ő egyébként a tipikus szép lányok közé sorolható. Hibátlan arcán, két apró gödröcske vehető észre minden mosolyánál. Félhosszú szőke tincsei szép keretet adnak keskeny arcának.
Vékony dereka, testalkatához arányos mellei és hosszú lábai miatt nem is csodálom, hogy a pasik fejét egy pillantásával elcsavarja.

- Akkor így jó lesz mindenkinek? - szemeit körbejáratta a csapaton és mivel senki nem mondott semmit a faházak elosztására egy tapssal jelezte, hogy oszolhatunk.

Természetesen Inezzel kerültem egy faházba, már csak a konzervatív dolgok megőrzése miatt is, de a vicc kedvéért Vincéék voltak a szemközti szomszédaink.

Igazából kicsit sem lepődtem meg. Az évek hozzáedzettek a kusza dolgaimhoz, köztük Vincéhez is.

Szóval Inezzel elfoglatuk a házunkat, berendezkedtünk és apró marhaságokkal mualttuk az időt, hamár aznap semmi program nem volt.

- Egyébként jelenleg, hogy viszonyulsz....hozzá? - először talán kicsit meg is csuklott a hangja, hiszen soha nem szerettem a furcsán bonyolult szerelmi életemről, de végül az arcomra kiülő bíztató mosoly meggyőzte, hogy ki kell mondania azt a bizonyos "hozzá" szócskát az általam istenített név helyett.

- Elég annyi, hogy én sem tudom? - keserű mosollyal néztem rá - Imádnám ha tudnám.

uWu

Szerintem ez életem első csodálatos története.
Remélem tetszik gyermekek😊