1. Felismerés

1.8K 71 2
                                    

A közel jövőben:
Egy sikátor felé haladok. Tudom jól, hogy mi a feladatom. Elkapni őt, majd szépen csendben elvenni azt a maradék kis életét. Befordulok a sarkon, majd megpillantom zöld hajkoronáját. Szemeim azonnal élesebbé válnak és ráközelítek velük áldozatom fejére. Majd a kis zöld brokkoli feje szétloccsan.
Jelen:
Zia Uzui vagyok. Újszülött korom óta a keresztanyám Inko vigyáz rám, mert anyám lemondott rólam. A szemeim miatt. És a képességem miatt. A szemeim szürkék. A képességem pedig az, hogy ha akarom a szemem olyan lesz mint egy kamera lencséje. Rá tudok zoomolni dolgokra és képet is tudok csinálni. Ha van nálam fénykép papír és ránézek, akkor a kép megjeleni. Még akarom fejleszteni a képességem. De még fogalmam soncs, hogy hogyan. Éppen iskolába sietek. A U. A középiskola második évfolyamába járok. Hősképző. Nem tudom, hogy az én képességemmel mit lehetne kezdeni, de próbálkozok.
Midoriya szorosan mögöttem lohol és a füzetébe mélyedve magyaráz valamit. Mikor beérünk a suliba, Aizawa-sensei fogad minket és közli, hogy kimegyünk a városba, mert pár gonosztevő feldúlt egy parkot. Buszra szálltunk és siettünk a helyszínre. Amikor odaértünk a látványtól lesokkolódtunk. Mindenhol félig megégett emberek hevertek. Egy két ember fejét vagy hasát nagyobb jégdarabok szúrták át. Megpillantottam 3 fiút. A halott és sérült emberek közepén álltak. Arcukon beteges mosoly. Az első egy magas, fekete hajú fiú, tele pirszingekkel. A bőre olyan mintha megégett volna. A második egy alacsonyabb felemás hajú fiú. A harmadik is magas és szőke hajú. Ebben a pillanatban csap meg a felismerés. A felemás hajú és a szőke azok a fiú akik két éve tűntek el. A három srác elkezd közelíteni felénk. Mindenki bepánikolt és elkezdtek rohanni a busz felé. Én csak álltam és néztem. Teljesen lenyűgözött és elvarázsolt az a negatív és gyilkos aura ami a három srácból áradt. A pirszinges arcú közelebb jött hozzám majd mély hangon megszólalt. - Nyuszifül. Most szépen velünk jössz. Vagy jössz magadtól vagy elviszünk erőszakkal. Választhatsz. - nem válaszoltam csak elindultam a fiú után. Mikor a másik kettő mellé értünk, megjelent egy fekete lyuk szerű valami, amibe beléptünk és teljes sötétség vett minket körül. Ekkor esett le. Engem elraboltak a gonosztevők. Ez először ilyesztő lehet. De furcsa módon nem félek. Egyáltalán.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok. Ez lenne az első rész. Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a sztori😘

 Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a sztori😘

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
PaparazziWhere stories live. Discover now