tetovált lány | leszbikus | minisorozat

második nap

A második nap sokkal felkészültebben érkezek: megtaláltam egy tavaly beszerzett rövidnadrágomat, ami még sosem volt rajtam, és a húgom itt felejtett vöröses-fekete ingét is, aminek a két alsó sarkát megkötöttem a hasamnál. Lola tanácsát megfogadva ezúttal nem úgy öltöztem, mint egy begyepesedett negyvenes titkárnő, hanem mint egy huszonéves, dögös, magabiztos nő. Néhány pillanatig kellemetlenül éreztem magam az új helyzetben, de hamar hozzászoktam. Mindig hamar hozzászoktam.

Nagyot sóhajtva pakoltam el a sminkcuccaimat a helyükre, még egyszer a hajamba túrtam, egy kicsit elrendeztem a kósza tincseket, aztán a vállamra kaptam a táskám, és elindultam.

Lola már a pult mögött rendezkedett, sorra pakolta ki a pezsgős- és a shot-os poharakat. Csak akkor vett észre, amikor közvetlenül a bárszékek mellett voltam.

- Azt a mindenit, de jól nézel ki! - mért végig addig, ameddig a pult engedte. A tekintetében valami furcsát, kiismerhetetlent láttam, amitől akaratlanul is elpirultam.

- Kösz, asszem - hajtottam le a fejemet, ezzel is elkerülve a pillantását. - Milyen esemény lesz most?

- Valami nagy pacáknak a születésnapja. Minden egyes évben itt ünnepli, és konkrétan annyi pénzt hagy nálunk, mint amennyi a normál keresetünk egy zsúfoltabb hónapban.

- Mi ebben a bökkenő? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet.

Lola sejtelmes mosolyt villantott felém, aztán hátat fordított, a belső asztalon rendezte a poharakat. Úgy közölte velem ezt az aprócska információt, hogy még a szemembe se nézett.

- Erotikus masszázs.

Ha épp ittam volna, egészen biztosan leköpöm a bárpultot.

- Ugye most csak viccelsz? - Döbbenettel telt szavaim segélykérő visszhangnak tűntek az egyelőre üres bárban.

Lola nem válaszolt azonnal, direkt húzta az időt, ebből is sejtettem, hogy hazudott. Amikor megfordult, az önelégült arcával találtam szembe magamat, ami tele volt gonoszsággal, gúnnyal és... és valami megmagyarázhatatlan csillogással, amit nem tudtam hova tenni.

Letette a kezéből a poharakat, átszelte azt a két lépés távolságot, ami elválasztotta őt a pulttól, és megállt közvetlenül előttem. Előre hajolt, az arcunk között alig lehetett néhány centiméter. Elállt a lélegzetem, mikor felfogtam, milyen közel is van hozzám.

- Miért, talán ellenedre lenne? - búgta rekedtes hangján.

Másra sem tudtam nézni, csak az ajkára. A meggyszínű rúzsa kiemelte szája formáját, tökéletesen passzolt a hajához és a bőréhez is. Ahogy kiejtette ezeket a szavakat, az alsó ajkát lebiggyesztette, amitől kirajzolódott a szája szegletében egy apró gödröcske.

Aztán a szemébe néztem, és egy olyan méretű bátorsághullám tört rám, hogy még azelőtt kimondtam ezeket a szavakat, hogy végiggondolhattam volna.

- Talán igen, talán nem. Attól függ, kit kell masszírozni.

Elégedett mosolyra húztam a szám, tudtam, hogy ezzel sikerült meglepnem. Lassan elhúzódtam, de egy pillanat erejéig sem szakítottam meg a szemkontaktust. Azt hittem, nyert ügyem van, hogy sikerült egy kicsit kibillentenem őt abból a nyavalyás egyensúlyából és büszkeségéből. Tévedtem. Ó, de még mekkorát tévedtem!

- Szerintem vedd le a melltartódat - szólt utánam.

- Micsoda? Miért? - csattantam fel, és ökölbe szorult kézzel fordultam vissza.

- A főnök nem mondta? A borravaló a tied, bármennyit is kapsz, nem kell elszámolj vele. És ha hiszel nekem, jobban jársz, ha a mai estét melltartó nélkül dolgozod végig. Legalább egy nullával több lesz a pénzed végén, ha hallgatsz rám.