Darabjaimat egyben tartva ( Twilight ff.)

^°^° 1.°^°^

Sötétség és fájdalom mindenhol. Csak ennyit érzékelek. Meg talán az óceán hangos morajlását vélem hallani, de már az sem biztos. Az érzékeim a nullán vannak ahogy én magam is. A tüdőmben egy cseppnyi levegő sincs,  a sós víz kimarta az egészet. A torkomat mintha tüskékkel szántanák. Minden egyes lélegzetvétel kínzó szenvedéssel jár. Kapkodom a levegőt, de érzem, hiába. A hátam sajog, ahogy szinte mindenem. A mellkasom nem emelkedik se nem süllyed egyenletesen, csak apró fel-le mozdulatokat végez, próbálva pár milliliter levegőt a tüdőmbe préselni. Nem bírok megmozdulni. Az agyam fullig van mégis üres. Hogy miként kerültem a vízbe nem tudom. Hogy hol voltam eddig? Nem tudom. Ki is vagyok? Fogalmam sincs.
Apró hangfoszlányok érték el a fülemet. Hirtelen valami vagy valaki olyan erővel nyomta meg összeroskadt mellkasom, hogy összegörnyedtem és vissza öklendeztem egy adag sós vizet. A torkom iszonyatosan sajgott, és borzasztóan szomjas voltam. Újabb nyomás, és már levegőt is kaptam legalábbis részben. Ezzel együtt újabb adag víz jött ki belőlem. De megmozdulni még akkor sem tudtam.
- ........lélegzik!- kiáltott fel valaki mellettem. Hiába voltam megrémülve, még a szememet sem bírtam kinyitni. Halkan nyögtem egyet, úgy kapart a torkom. Éreztem ahogy föld enyhén megremeg alattam.
- Mit csináljunk vele?- kérdezte egy másik hang. - Sam!
- Ne hagyjuk itt?-. vetette fel egy másik. Támogattam az ötletet. Hagyjanak itt meghalni. Így élni már úgysem tudok. A halál úgyis közel van már. Érzem. Belül teljesen repedt vagyok.
- Hülye vagy! Haldoklott! Nem fogom itt hagyni! Épp időben húztam ki a vízből!- háborodott fel valaki. Megakartam rázni a fejem, hogy az előbbire hallgassanak, de ehez sem volt erőm. Így tehetetlenül feküdtem a szemcsés homokon.
- Jacob nyugi van! Vigyük el szerintem is! Nem hagyhatjuk itt a tengerparton!- mormogta egy megint újabb hang. Éreztem ahogy valaki felemel. Valami nagyon meleg. Most jöttem rá, hogy eddig reszkettem a sokktól és a vizes  ruháimtól. Ahogy vinni kezdett a kellemes ringatózás mély, álomtalan álomba sodort.

____________________________

Tulajdon rekedt sikításomra keltem. Fogalmam sincs miért sikítoztam. Csak annyira emlékszem,hogy álmodtam valamit ami ezt váltotta ki belőlem.  Kipattantak a szemeim de azonnal vissza is csuktam. Kellemes meleg és puhaság vett körül. Fészkelődtem egy sort, hogy a hátam is jó melegben legyen. Ekkor tudatosult bennem a nagy súly ami belülről nyomaszt. Felhúztam a térdem  mellkasomhoz, hogy ki ne szakadjon onnan. A torkom még mindig égett, és eszméletlenül szomjas voltam. Lassan kinyitottam a szemem. Ekkor egy fiú hajolt fölém.
- Szia, kérsz inni?- kérdezte azonnal látva eltorzult ábrázatom. Szaporán bólogatni kezdtem, amennyire elsorvadt nyakizmaim engedték. De a srác ahelyett, hogy megindult volna vízért megmerevedett és a szemembe bámult. Nem bírtam mást tenni, mint visszanézni a szemébe. Sötét, szinte fekete szeme volt. A haja fekete volt rövidesre nyírve. Bronzos napbarnított bőre volt. Erre a pár gondolatra a szívemet körülfogó satu engedett, de mikor a fiú megremegett és feleszmélt, újra szorítani kezdett. A fiú imbolyogva megindult azt hiszem a konyha felé, de közbe többször is zavartan visszanézett. Már a kezemet is keresztülfontam magam körül. Alig kaptam levegőt, olyan volt mintha tüdőn lőttek volna. Mi a franc történt????
A srác is visszatért kezében egy pohár vízzel. Felsegített ülő helyzetbe, a kezembe adta a poharat. A kezem annyira remegett, hogy azt hittem kiborítom az egészet. A srác szemében hatalmas zaklatottság ült. Nem tudom mit látott a szemembe, de úgy látszik nagyon megrémítette.
- Hogy hívnak?- kérdezte szelíden. Pont abban a pillanatban mikor megittam az utolsó pohár vízet. És akkor megtörtem. A kezem elernyedt és elejtettem a poharam, ami csöpörmpölve tört ezer apró darabra. Csak bámultam a fiúra aki rémülten nézett rám.  A fejembe mintha belevertek volna valami szöget, úgy világosodtam meg. Én még a saját nevemre sem emlékszem!!!! Semmire az ég adta világon. Hogy kerültem a vízbe, miért? Mi a nevem, honnan jöttem, mit szeretek, csak annyit tudtam, hogy körülbelül annyi idős lehetek mint a srác. Ő közbe leggugolt velem szembe.
- Nem tudom!- motyogtam halálra váltan, és azt hittem mindjárt elájulok. Megfogta a kezem. Meleg érintése kissé visszafogta, eszeveszett levegő utáni kapkodásom. Míg a légzésem nem rendeződött, addig várt, majd kimérten bólintott. Szerintem ő is rájött, hogy amnéziás lettem........
Jézusom ezt még kimondani is rossz.
- Én Jacob vagyok. Jacob Black!- mosolygott rám kedvesen. Olyan bájos mosolya volt. Mármint nem úgy, hanem olyan boldog és felszabadult. Bólintottam majd felültem. Jacob nem engedte el a kezem, aminek most kifejezetten örültem, mert tudom, ha megtette volna a jeges áramlat újra végigszánkázott volna  a testemen és jönne az elviselhetetlen fájdalom.
- Hívhatlak Dorothy-nak? Dory, hm?- cirógatta meg meleg ujjával a kézfejem. Dorothy. Ízlelgettem a nevem. Az új nevem, amit egy idegen fiú adott nekem, egy idegen helyen. Ez annyira borzasztó hogy megint fuldokolni kezdtem. De mikor végiggondoltam, hogy nincs más választásom, biccentettem egyet. Jacob egy boldog mosolyra húzta a száját.
- Hoztam neked ruhát, amíg te aludtál, a városból! Nem tudom mit szeretsz, ezért csak ezek vannak!- engedte el a kezem, és mutatott egy ruhakupacra a kanapé mellett. Biztatóan elmosolyodott majd kiment, hogy átöltözhessek.
A ruhák úgy ahogy passzoltak. Miközben magamra ráncigáltam egy kék farmert, és egy bordó ejtett vállú hosszújút azon gondolkodtam, miért érzem úgy magam mintha bármelyik pillanatban szétesnék. Láttam Jacobot  az ablakból ahogy kint ül. Kimentem a konyhába és lehúztam még két pohár vizet, amitől nagyjából kitisztult a látásom. Átsétáltam az apró házon a fürdőszobába. Kulcsra zártam az ajtót. Egy ideig farkasszemet néztem a zuhanyrózsával, majd ledobtam újdonsült ruháimat és bemásztan a zuhanyfülkébe. Forróra állítottam, és engedtem, hogy szinte hagy égesse szét a bőrömet. Beálltam alá, arcomat a víz alá emeltem, hogy a sugár lemossa a mai nap fájó könnyeit, amik most is gyűlnek folyamatosan a szemembe. Újra a nehéz légzés, amikor az össze oxigén távozik a szervezetemből. Élveztem ahogy a forró víz lesodorja rólam a mázsás kövek egy részét, de tudom, hogy nem lehetek boldog, mert ezek a kövek bármelyik percben újra szilánkosra nyomhatják a lelkem. Dorothy. Nem is rossz. Szánalmas hogy még a nevemet sem tudom. A testem összeroppant a fájdalom súlya alatt újra, én pedig a zuhanyfülke aljára rogytam. Körbeöleltem magam, a fejemet a térdemre hajtva zokogtam, várva hogy a meleg cseppek forrasszák be a hatalmas lyukat bennem. Azt hiszem meg fogok halni, ha nem segít valaki.......

Írói megjegyzés:
Igen itt van egy újabb fanfiction, csak nem most a jól megszokott Zayn ff. hanem úgy döntöttem készen állok egy Alkonyat fanfic megalkotására is😊
Hiszen beleszerettem Stephenie Meyer fantasztikus világába😍❤❤
Ebből a könyvből hoztam el nektek az első részt.
Remélem tetszett, ha igen vote és komi💗😊
A 2. részig All The Love😘