Darabjaimat egyben tartva ( Twilight ff.)

^°^° 4. °^°^

Tulajdon zihálásomra ébredtem. Jacobról álmodtam, mint az elmúlt egy hétben minden egyes éjszaka. Ilyenkor Edward újra betakargatott és beszélni kezdett hozzám, amitől rendszerint újra elaludtam, de az álom ugyanott folytatódott ahol abbahagyta. Itt tartózkodásom alatt megismertem Esmét Edward nevelőanyját és Carlisle-t a nevelőapját. Alicet a húgát és Rosaliet a nővérét plusz két fivérét a mézszőke Jaspert aki igazán tartotta tőlem a távolságot és a nagydarab Emmetet. Jasper Alice-el van együtt, Rosalie pedig Emmettel, ami egyáltalán nem fura hiszen egyikőtük sem vérszerinti rokonok. Mindenki úgy fogadott mint egy régi ismerőst hiszen azt mondták ők már ismernek rég óta. De egyik vámpír sem tudta elmondani a múltam. Elmondásuk szerint amikor a szemembe néztek mindent kitöröltek az agyukból velem kapcsolatban. Mintha nem is létezett volna. Pont úgy ahogy Edwardnál. Ahogy ő se tudott mindig olvasni a gondolataimba (ami a másik furcsaság) úgy Alice sem látta a jövőmet. De ő se néha sem pedig részletekben sem látta. Igazán semmit. Ami újfent aggasztó. Kezdem megszokni hogy velem kapcsolatban már szinte minden aggasztó vagy felettébb furcsa.
Hiába kérdeztem azt is hogy mikor találkozhatok Jacobbal. Egyikőtük sem tudja ki ő. Észrevettem hogy mikor már szinte fuldoklok Jacob hiányától Edward egyre jobban eltávolódik tőlem. Egyre többször ment el fivéreivel vadászni hogy csillapítsák szomjukat én meg egyre több időt töltöttem a kis Aliccel. Akármennyire is jól éreztem magam hiányzott nekem Jacob. A boldog mosolyai, ahogy rám nevetett és védelmezően átkarolt akárhányszor összetörtem. Sokkal több lett a gondolkodásra fordított időm így azon is elgondolkoztam hogy mivan ha Jacobnak ezek a gyönyörű mosolyai csak álcák voltak. Egy maszk ami eltakarja mit is érez valójában. Mivel, küzd legbelül mert tudja hogy a benne küzdő démonokkal senki sem veheti fel a versenyt. Már sokszor éreztem a benne tomboló haragot maga iránt amit nem tudtam hova tenni. A mérhetetlen feszültséget ami irányította mozdulatait és a tehetlenséget hogy mit is kezdjen velem.
Alice megígérte hogy levisz La Pushba, vagy hogy hívják, mert a leírásom alapján egy indián fiút képzelt el. Hátha megtaláljuk egymást, mert már nem bírja tovább az éjszaka sikítozásom és az üres tekintetem. Edward pedig a gondoltaim nem bírja.
Visszatérve erre a rezervátumi látogatásra Edward búrkoltan megjegyezte hogy nem akar engem elengedni oda.
- És mégis miért nem?- álltam meg vele szembe az ösvényen mert újra feljött a téma. Vagyis kiolvasta a fejemből hogy a holnapra tervezett kirándulásra gondolok és szóvá tette. Sokszor jövünk el sétálni az én kérésemre az erdőbe. Ez valahogy nekem....barátságosabb.
- Summer.......bajod eshet. Ki tudja mit csinálnak ott veled vagy hogy egyáltalán ott lesz-e az a Jacob gyerek!- fogta meg a kezem majd maga után vonszolt.
- De én látni akarom Jacobot! Ő sosem bántana! És azt sem érdekel ha nem hiányzok neki. Nekem hiányzik....és, és...- ezen a ponton hüppögni kezdem és egész testemben megremegtem. Edward pont akkor kapott el mikor már összecsuklottam volna.
- Jó most szépen hazamegyünk és alszol egy nagyot!- kapott fel az ölébe és fordult vissza az ellenkező irányba. Az alvás szóra rúgkapálni kezdtem de kőkemény teste ellen nem tehettem semmit. Tudtam, hogy az alvás egyenlő a Jacobról szóló rémálmokkal. Belefúrtam a fejem Edward merev vállába mielőtt bömbölni kezdek.
- Ha megígérem hogy Alice levisz La Pushba holnap nem gondolsz úgy arra a fiúra mint egy elvesztett kincsre?- kérdezte Edward metszően. Meglepetésembe abba hagytam a sírást.
- Alice levisz Jacobhoz?- húztam boldog mosolyra a szám. Hogy láthatom Jacobot borzasztó örömmel töltött el.
- Nem biztos hogy ott lesz!- morogta a vámpír az orra alatt miközben futni kezdett velem.
- Nem baj!- suttogtam majd Edward illatos nyakhajlatába hajtottam az arcom, hogy az erős menetszél ne csípje az arcomat.
Amióta elszakadtam Jacobtól azóta aludtam most először nyugodtan. Nem volt rémálom, se izzadtan és remegve ébredés. Kényelmesen aludtam egy lóról és gyönyörű rozsdavörös farkasról álmodva.

_________________________________

Folyamatosan vigyorogva bámultam ki az ablakon miközben Alice tövig nyomta a gázt. Fura volt. Mintha elfelejtettem volna mosolyogni.
- Te, Alice! Nem látsz semmit? Hogy találkozok Jacobbal?- kérdeztem hirtelen hiszen ezen már reggel amikor felkeltem akkor is gondolkoztam. Lehet hamarabb kellett volna megkérdeznem. Alice felsóhajtott.
- Summer már megbeszéltük hogy a te jövődről vagy elképzeléseidről abszolút nem látok semmit. Szóval nem szolgálhatok információval!- felelte rámvillantva hófehér fogsorát. Összevont szemöldökkel dugtam ki újra az arcom az ablakon, a szélbe. Ilyenkor jól jönne ha nem lenne valami "védópajzsom" a vámpírdolgaik ellen. Edward néha képtelen a fejembe látni Alice pedig nem látja a jövőmet vagy a még meg nem történt cselekvéseimet. Mielőtt szóvá tehettem volna ez vajon miért van a kocsi csikorgó kerékkel állt meg az út szélén. És mondhatjuk úgy, hogy a semmi közepén.
- Alice miért álltunk meg?- kérdeztem a kilincsre téve a kezem. A lány összevonta a szemöldökét és az útra meredt.
- Itt vagyunk. Nem mehetek tovább!- jelentette ki majd nagy sárga szemét rám emelte. Visszahúztam a kezem.
- De hát itt semmi nincs csak erdő! Meg mi az hogy nem jöhetsz! Itt meg van tiltva hogy ki hova menjen?- húztam fel a szemöldököm.
- Nincs!- felelte dacosan most a fákra szegezve pillantását. Vártam még pár pillanatot hátha Alice válaszol, de hófehér arcát keményen előreszegezte és összeszorította a száját. Végül feladtam és durcásan dőltem hátra az ülésen. Kinéztem az ablakon és úgy gondoltam ha Alice nem hajlandó velem jönni, majd én megyek egyedül. Kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Elmasíroztam az erdő széléig hátra sem nézve egészen addig amíg a vámpír meg nem szólalt.
- Vigyázz magadra! Itt megvárlak!- suttogta de tisztán értettem mit mond.
- Mi lehet olyan veszélyes?- kérdeztem csak a vállam fölött hátranézve.
- Sok a medve!- zárta rövidre a témát és visszahajolt a kocsiba. Megforgattam a szemem és elindultam Jacob keresésére. Ami, mint utána rájöttem nagy hülyeség volt. Csak bolyongtam jobbra-balra a nyirkos erdőben. Az eső is rákezdett emiatt a hőmérséklet is csökkent  pár fokot. Reszketve ültem le egy kidőlt fatörzsre hogy egy kicsit gondolkozzak. Nem hiszem el hogy Alice nem jött velem. Mi az hogy nem jöhet. Ez valami természetvédelmi terület ahová a vámpírok nem tehetik be a lábukat. Bár ha jobban belegondolok nem lehet ilyen szabály, mert az emberek nem tudják Cullenék igazi kilétét. Már épp beletörödtem nyomorult sorsomba mikor az eső kopogásán keresztül beszédfoszlányokat hallottam nem is messziről. És ez a hang számomra olyan volt mint a legédesebb méz. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez a hang az én megmentőmhöz tartozik. Hanyatt homlok rohanni kezdtem a hang irányába. Többször is térdre estem a sikamlós leveleken. A tenyerem felhorzsolódott és tele volt karcolással az arcom. De most nem érdekelt. Félrelöktem magam elől egy ágat és akkor kiléptem az erdőből. Egy úgymond tisztásra. És amit láttam azonnal megdobogtatta a szívem. Megtaláltam! Megtaláltam Jacobot!!! Az ő házuk volt, és láttam Jacob magas alakját az esőfüggönyön keresztül, ahogy szítkozódva a ház felé tart. Nagy levegőt vettem és elkiáltottam magam.
- Jacooooob!
A fiú először megmerevedett aztán nagyon lassan megfordult. Tudtam hogy tisztán lát, de nem tudta elhinni hogy én vagyok az. Úgy hunyorgott. Láttam ahogy elkerekedik a szeme majd elsőnek lassan majd futva megindul felém. Szélesen elmosolyodtam és zokogva omlottam féltő karjaiba....

Írói megjegyzés:
Itt is van a 4. fejezet. Lehet túl gyorsan halad a történet de annyi minden van a fejembe hogy nem tudom visszafogni a gondolataim😁😁
Remélem tetszett ha igen nyomj egy vote-otot  és kommentet is szívesen fogadok😉😉
A kövi részig Big Hug For Everybody 😊😊😊