𝙨𝙝𝙤𝙤𝙩 𝙢𝙚 𝙙𝙤𝙬𝙣

𝙩𝙝𝙚 𝙜𝙖𝙢𝙚 𝙞𝙨 𝙤𝙣

Piper

A "megbeszélés" utáni reggelen izgatottan ébredtem fel. Bármilyen jó csapat is legyünk, régen volt már, hogy mind közösen összeröffentünk, és a verseny igazán jó okot biztosított arra, hogy ismét hosszabb ideig együtt legyünk.

Tőlem szokatlan módon egészen hamar elkészültem, hiszen ma nekem kellett elvinnem az öcsémet a suliba. A kissrác már elmúlt tizenkettő, de a szüleink túlságosan aggodalmaskodók, szerintem még évekig nem fogják hagyni, hogy bárhová is egyedül induljon el.

- Lin, indulunk! - dörömböltem be a szobája ajtaján.

- Máris megyek, egy pillanat! - szólt vissza.

Negyed órával később meg is érkezett, jobban belőtt séróval, mint az enyém, és egy gördeszkádval.

- Ha elborulsz, nem felelek anyáéknak - figyelmeztettem mielőtt felpattant az eszközre.

- Nyugi, nyanya, vigyázok magamra - vigyorgott rám szemtelenül.

Én csak megforgattam a szemem, és elindultam utána, hogy biztosítsam, nem keveredik bajba azon az egyutcányi úton a metró felé.

Szerencsére a sulijaink közel voltak egymáshoz, így nem jelentett különösebb kitérőt, hogy elkísértem. Csupán egy párutcányi séta volt pluszban.

Mikor elértük az ő suliját, heves tiltakozása ellenére is megöleletem őt.

- Pipeees, engedj el, ez nem tesz jót az imidzsemnek! - bújt ki a karjaim közül.

- Az imidzsednek még van ideje kialakulni, ne nyafogj - vigyorogtam rá. - Légy jó, öcskös.

- Te is! Szia! - köszönt el, ahogy felszaladt az iskola lépcsőjén.

Észrevettem, hogy az egyik cipőfűzője szokás szerint kikötődött, így még utána kiabáltam, hogy el fog esni, majd megfordultam, és elindultam a St. Josephine irányába.

Még alig fordultam ki a sarkon, mikor valaki utánam szólt az iskola felől.

- Piper! - hallottam a kedves, lágyan magas hangot, amelyet szinte azonnal sikerült beazonosítanom.

Széles mosollyal fordultam meg és néztem szembe Willow Sonderrel, aki az évfolyamtársam volt a St. Josephine-ben, és egyben jó barátom is. Együtt jártunk zenekarra. A lány igen tehetséges zongorista volt, és elképesztően jólelkű ember is.

- Willow! De örülök, hogy látlak! - a szőke lány hamar beért, és gyorsan megölelt, majd együtt sétáltunk tovább.

- Hogyhogy erre jöttél? - kérdezte.

- Bébiszitter ügyek - nevettem el magam, és ő is csatlakozott.

- Mindent értek.

Ezután elkezdtünk arról beszélgetni, hogy a kedvenc együttese új számot adott ki, és hogy mennyire jól sikerült. Még meg is hallgattuk, és igazat kellett adnom neki, szuper dal volt.

-... és szerintem ráveszem a többieket, hogy ezt játsszuk a verseny nyitónapján - fejezte be, mire megtorpantam.

- Várj, te benne vagy a bizottságban? - lepődtem meg. Azt persze tudtam, hogy Willow DÖK tag, de a versenyek szervezőinek kilétét mindig titokban tartják, hogy elkerüljék a szervezők megkenését, és megtartsák a pártatlanság lehetőségét, amennyire azt lehet. Mivel volt már példa csalásra, így ezt komolyan is vették.

- Ó. Igen, ezt nem kellett volna elmondanom - húzta összébb magát a lány, de most már mindegy volt, és ezt ő is belátta hamar.

- Csak nem készülsz jelentkezni? - kérdezte végül.