Lélekállat

1.2K 65 189
                                    

A Dumbledorral való beszélgetésem óta eltelt már sok idő. Most vagyunk a tavaszi szünetben. Karácsony már rég elmúlt. Anyától szokás szerint Weasley pulcsit kaptunk a nevünk kezdőbetűjével. Angelinától kaptam egy szép karkötőt, Leetől egy ölelést mert elfelejtett venni ajándékot, de meg nyugtattam, hogy nem az számít van-e ajándék, hanem a szándék és az együttlét. Ő persze egyből megnyugodott és mégegyszer megölelt. Az ikrektől pedig a szokásos "mindenhovaciplünkhogyelnefárdjéstudjbuliznivelünkkésőeste".
Nem azt mondom, hogy nem szeretem, mert nagyon is szeretm mikor ezt csinálják, de azért a kastélyban elég fura lett volna-mivel nem mentünk haza, mert Lee és Angelina is itt maradtak, anyáék pedig elmentek meglátogatni Billt-, így csak a klubhelységbe engedtem nekik. Ron küldött egy-egy csomag csokibékát mind a hármunknak, mi meg persze jó barátként megosztottuk a többiekkel. Ginny küldött egy levelet, hogy mennyire hiányzok neki és, hogy Ron milyen idegesítő. Visszaírtam neki, hogy nekem is hiányzik és majd nyáron bepótoljuk. Ronnal kapcsolatban pedig adtam neki egy tanácsot, hogy ha idegesítő vegye el a kajákát vagy csikizze meg, akkor biztos leszáll róla. Percytől egy gratulációt kaptam a jó eredményeim miatt, Billtől egy arany nyakláncot kaptam, amin a medál kinyitható, az egyik oldalán én vagyok és Rosy, a másik még üres, de ebben a medálban az a különleges, hogy a hátuljára is leget képet rakni ott meg a csaláunk képe van, Charlietól pedig egy könyvet kaptam amiben különleges állatokról van szó.

Én Angelinának egy kézzel készített katkötőt adtam, Leenek egy képesalbumot, az ikreknek egy-egy csontropogtató ölelést anya helyett és megvartam a talárjaikat amiket nem tudom, hogy szakították már el megint, anyának és apának szintén küldtem egy fotóalbumot amiben a roxfortos képeinknvannak a fiúkkal és persze a bátyáinkal meg barátainkkal, majd mindig küldök bele képeket, Charlienak egy bőrkarkötőt adtam, amit szintén kézzel készítettem, Percynek megköszöntem a garatulációt és odaadtam egy kézzel készített prefektusi jelvényt így előre, mert biztos vagyok benne, hogy prefektus lesz. Ronnak küldtem egy csomag kondéros kekszet, amit úyg szereztem be, hogy megkértem Charliet, hogy vegyen, mert ugye mi még nem mehetünk le Roxmortsba. Billnek varrtam egy napellenző sapkát, mert tudom mennyire nagy a napsütés ott egyiptomban, Ginnynek varrtam egy kistáskát és abba raktam bele a levelet, amit írtam. Rosynak kötöttem egy sálat-nem tom miért-, Csikót pedig meglátogattam és elláttam(etetés, letisztítás, törödés, játszás.....stb), Ébennek meg adtam egy csillogó medált.

Na, de most vissza a jelenbe. A félévi vizsgák jólnsikerültek, most meg a szabadban csináljuk azokat a házikat amit a tanárok adtak fel a szünetre. Már majdnem készen voltam, már csak a mágiatörténet volt hátra, amihez gondolhatjátok semmi kedvem nem volt még hozzákezdeni sem, ezért inkább elterültem a füben és elkezdtem olvasni a Charlietól kapott könyvet, amit lehoztam magammal.

Még mielőtt belemerült volna az olvasásba láttam, hogy a többiek is kényelembe helyezik magukat, miután lemásolták Angelina és az én háziaimat. Angelina mondjuk még a fiúk másoltak addig ő megcsinálta a mágiatörténet házit. Majd el kell kérnem tőle-gondolkodtam.

Mint, ahogy már említettem elfeküdtem a füben és elkezdtem olvasni. Nagyon sok érdekes dolgot olvastm például a sárkányokról, hipogriffekről, baziliszkuszokról és egyéb érdekes állattról.

Mikor már az állatok lementek akkor jött egy lap, amin az összes állat fel volt tűntetve ami a könyvben szerepelt veszélyesség szerint csoportosítva. E lap után jöttek még részek, de nem voltak izgalmasak. Mikor az utolsó nagy részhez értem azon belül is a legutolsó fejezethez, megakadt a szemem a címen: Lélekállat. Ez érdekesnek hangzik. Elkezdtem olvasni és ez állt benne:

A lélekállatok nagyon különlegesek, mert a lélekállatok csak régebbi-ezálttal aranyvérű- családokba találhatóak meg. Ilyenek például a Dumbledorok.

Még egy Weasley (javítás miatt ideiglenesen szünetel)Where stories live. Discover now