Szívdobbanás

CHAPTER TWO

-Mindennek a kulcsa, a helyes tartás. – magyarázta a fiú lelkesen. -Ha nem jól tartod a kezed, vagy épp a lábad, akkor nem is fog bemenni a palánkba.

A lány századik alkalommal is elhibázta a dobást. Dávid felé fordult, aki próbált nem nevetni az elkínzott arckifejezésén.

-Szerintem hagyjuk, nem fog menni. És ne tagadd, hogy te is unod. – vigyorgott a lány.

-Még egy utolsó próbálkozás, és hagylak. – jelentette ki a fiú és elindult a lány felé.

A két vállánál megragadta és a palánk felé fordította. Teljes testével hozzá simult, és lassan begyakorolta a lánnyal a mozdulatot.

Egyikük sem foglalkozott a helyzet esetleges kínosságával, még akkor sem, amikor a lánynak végre sikerült betalálnia a palánkba és a fiú nyakába ugrott.

-Sikerült! Sikerült! – visította nevetve. Az egész teremben tapsvihar és ováció tört ki, mire a lány gyorsan kiugrott Dávid ölelő karjai közül.

-Úgy értem, köszönöm szépen. Elképesztő, hogy végre bement. Ezt nem tudom neked elégszer megköszönni.

Dávid egy egyszerű legyintéssel reagált.

-Én köszönöm, hogy segítettél korábban. Ez semmi nem volt. Másoknak is szoktam segíteni.

-Hát igen, persze, hogy szoktál. – Még jó, hogy szokott, te idióta! korholta magát kimondatlan szavakkal. Ne képzelj bele semmit, ami nincs ott.

-Na megpróbálod még egyszer? – vigyorgott Zsolti, aki gyorsan mellettük termett a terem másik feléből.

-Nem. – nevetett a lány. -Nem kísértem a szerencsém. -tette hozzá.

-Úgy látom, valaki egy személlyel azonosítja a felsőbb erőt. – mondta a fiú mindentudóan, és beletúrt gesztenye barna hajába, amit a két felnyírt oldalt között, egy apróbb hajgumival fogott össze.

-Nem vagy az esetem, úgyhogy hagyd abba ezt a mozdulatot, még most. -mikor Zsolti és Dávid meglepve nézett rá, hozzátette. -Láttalak már csajozni, mindig ezzel jössz elő, ha már kezded felfogni, hogy veszett az ügy.

Pár pillanatig senki sem szólalt meg, majd Dávid hangos nevetése töltötte be a termet.

-Hát haver, ezt elvesztetted. – nyögte ki két nevetőroham közt.

Zsolti megfontoltan bólintott.
-Bírom a csajt, fel van vágva a nyelve. Eddig miért nem mondtad?- érdeklődött barátjánál.

Dávid nem akarta bevallani, hogy direkt nem szólt ehelyett hanyagul vállat vont.

-Már elnézést! – szólt közbe a lány erélyesen. – A csaj is itt van. És zárójelben megjegyzem, hogy voltam már olyan temetésen, ahol jobban éreztem magam, mint a te társaságodban.

-Nyugi van, nem lépek a tyúkszemedre többet. -nevetett a srác és ütemesen pattogtatva a labdát elhaladt mellette. Még hallótávolságon belül volt, amikor a lány azt mormogta, hogy tahó. -Ennyire szépen sem mondták még, hogy szeretnek. -reagálta le, és csont nélkül bedobta a labdát.

-Felvágós!- kiáltotta át a termen a barátja, majd kikapta a lány kezéből a labdát és a palánknak háttal állva, fél kézzel bedobta. -Na ezt utánozd le!

-Eleinte azon aggódtam, hogy az ő egójával vannak bajok, de aztán végignéztem ezt a jelenetet és rájöttem, hogy nem láttam a fától az erdőt. -mondta Hanna és egy pillantás nélkül elsétált.


Később az öltözőben persze mindenkit az érdekelt, hogy mi volt az a kis közjáték, amit előadtak a fiúval.

-Mi lett volna? Felajánlotta, hogy megtanít kosárra dobni, én meg belementem. Szálljatok le a témáról. - felelte mindenkinek egyöntetűen és elhagyta a helységet.

A folyosó végén Dávid állt, és várt valakire. Bár Hanna nem tudta, hogy ő-e a célszemély, de inkább a hátsó ajtót választotta és kisétált az épületből. Mielőtt az ajtó becsapódott volna mögötte még hallotta, hogy valaki a nevét kiáltja, de nem fordult vissza. Mert látta közeledni azt, aki miatt számára a fájdalom egyet jelent a szeretettel.

-Miért vagy dühös?- kérdezte Zsolti egyszerűen, amikor ránézett a barátjára.

Dávid csak megrántotta a vállát és elindult a folyosó másik vége felé. Nem lehet igaz,-gondolta-hogy hagytam elmenni, magyarázat nélkül. Ez nem vall rá, és soha nem is vallott.