Heroes Can Fall | Avengers [3]

6.fejezet - Frostfade

- Laura, hol voltál egész délután és este? - rontott rám Alli abban a pillanatban, hogy sikerült hazaérnem. - Mondd nekem, hogy az a srác nem Parker volt, Lau...

- Ő volt - válaszolt helyettem Carla. - Nála voltunk.

- Carla! Maradj ki ebből! - szidtam le barátnőmet, aki az elmúlt időben megint tini volt. Nem értik. Nem értik, milyen ez az egész, ez a rengeteg emlék, ez a rengeteg érzelem, amiket nem kellett volna látnom vagy éreznem, de mégis megtörtént és én nem bírom ki. Nem tudok így élni, hogy tudom, hogy valahol ott vannak, de nem beszélhetek velük. Csak Tara beszélhet velük, de az nem ugyanaz.

- Nem értitek! - nyomatékosítottam hangosan is. - Ott vannak előttem mind, a szüleim, Peter, a Bosszúállók, de nem tudok velük beszélni! Igen, ma Peterrel beszéltem és náluk voltam, de ő nem velem volt egész délután, hanem Tarával. Hazudnom kellett nekik újra és újra, mert ha az igazat mondom, azt hiszik hülye vagyok!

- Szerinted én nem tudom milyen érzés? - szólt halkan Alli. - A szüleim meghaltak, Laura. Itt vagyok Clarával egy helyen minden nap, simán visszahozathatnám őket, de nem tehetem meg és nem csak azért, mert fájna nektek, hanem mert nem helyes. És biztos vagyok benne, hogy Clara is érti, mert neki a testvérei haltak meg. De nincs rendben, amit csinálsz, Laura. Ha normálisan akarunk élni, nem fér bele, hogy felkavarjuk a múltat.

Bárcsak ott hallgattam volna Allisonra, de mind sejtjük, hogy nem így volt. Inkább választottam volna a nehezebb életet, de az nem jutott eszembe, hogy annak mindig van ára.

Egy pisztolylövést hallottam, ami ugyan a környéken nem volt teljesen szokatlan, akkor is úgy éreztem, hogy meg kéne néznem miről van szó. Alli elment aludni, szóval nem lesz belőle baj.

Felvettem a fekete kapucnis pulcsimat, és gyorsan formáltam egy vastag jégálarcot. Az erőmmel az arcomra fagyasztottam és hidegen tartottam, majd kiugrottam az ablakon.

Egy jégtáblán landoltam, majd lassan leereszkedtem a földre. Sötét volt, úgyhogy nem kellett aggódnom, hogy meglátnak. Egy boltot raboltak ki a közelben és úgy tűnt az idióták kilőtték az üvegajtót.

- Nem megy ez nektek valami fényesen, fiúk - szóltam, amikor megláttam őket vacakolni a szerencsétlen automatával. Símaszk volt rajtuk, ami ha engem kérdeztek már elég unalmas rossztevő gúnya. Mi van a velencei álarcokkal? Az afrikai famaszkokkal?

Az egyiknek attam egy balhorgost, majd kivettem a kezéből a pisztolyt és egy másikra mutattam vele, a harmadik megpróbált futni, de hozzászegecseltem a lábát a padlóhoz jéggel.

- Áu, te kis csitri! - kiáltott fel az utóbbi.

- Örülj, hogy csak a lábfejedbe szúrtam - válaszoltam, még mindig arra nézve, akin a pisztolyom volt. - Túl fogod élni. Mit akartok azzal a pénzzel? Nem hiszem, hogy eddig bűnözésből éltetek meg. Elég amatőrök vagytok.

- Mi közöd hozzá? - kérdezett vissza az egyik.

- Csak kíváncsi voltam előáltok-e valamivel, mielőtt hívom a zsarukat - vontam meg a vállam és ekkor hallottam Carlát szólni, hogy az eddig kiütött harmadik megmoccant. Hallottam a mozdulatait én is, közeledni. Én vagyok a célpont. Gyorsan eldobtam a pisztolyt és lábon szúrtam az előttem állót is, majd megpördültem és a férfire koncentráltam.

Először észre sem vettem, hogy a lába oda lett hálózva a padlóhoz.

- Még egy lépés és egy életnagyságú jégszobor fogja díszíteni a helyet - a helyiség hűvösebb lett, már látszott a leheletünk. Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, pókhálót imitáló anyagot kapott a szájára meg a karjaira. A lába is teljesen be volt nőve a szürke hálóval.

- Nem hiszem, hogy láttalak errefelé - hallottam egy hangot és magamban sóhajtottam. Persze, hogy Peter felbukkant.

- Én sem téged - vontam vállat. - Be tudnád hálózni a másik kettőt?

- Ö... Persze. - Pókember gyorsan elintézte a másik kettőt, én pedig eltűntettem a jegeket, hogy ne maradjon utánam nyom.

Carla begyógyította a sebeket, és a vér is eltűnt. Ha elmondják valakinek, hogy mi történt, már senki sem fog hinni nekik.

- Ez nagyon király! Tudsz havat és vizet is csinálni, vagy ez csak jégre terjed ki? A maszkodat te csináltad? Hogy marad az arcodon?

- Nem, csak jeget. Igen és ráfagyasztottam - válaszoltam. Kezdtem kimerülni és a legutolsó, ami kellett nekem, az Peter kérdései.

- Nem fáj? - nézett rám furán.

- Nem, van rajtad egy kikapcsoló gomb? - ugrottam fel egy általam kreált jégtáblára. Peter rám se hederített.

- Én Pókember vagyok egyébként... Örülök a találkozásnak - nyújtotta a karját felém.

- Ezt is rég hallottam - mosolyodtam el, de Peter nem láthatta az álarcom alatt. A jégtáblával háttal fordultam neki, majd emelkedni kezdtem.

- Hé, várj, neked mi a neved? - hallottam ezúttal a fal felől. Ott kúszott velem egy magasságban a téglákon. Elgondolkoztam, hogy mit mondjak. Általában vagy nem volt nevem, vagy Álmodó volt, vagy Jégkirálynő, meg egyebek, de most... Nem tudom. Mondhatnék Project 32-f - et, mert az volt a HABnál a nevem, de nem volt sok kedvem bárhogyan kapcsolódni abjoz a helyhez.

- Frostfade - válaszoltam végül.

- Viszlát! - köszönt el, mielőtt ellengedezett egy másik utcába.

- Viszlát, Pókfiú.

-----------------------

Kicsit rövidebb, de hát ez van. Legközelebb hosszabbat hozok egy kicsit, de most ezt rittyentettem össze :D

Véleményeket szokás szerint fogadok, szavazás pedig még mindig tart!

A Frostfade nem jelent semmit, de legalább jól hangzik XD A frost önmagában fagyás, szóval egyértelműen a mi jeges Lauránk, a fade pedig 'halványodik, fakul, eltűnik', ami értelmezhető többféleképpen (pl.: emlékekből eltűnő (a többiekéből), halványan ott lévő (Carla) vagy életből eltűnő (Laura —> Tara)

Úgy gondoltam, találó név.