Lover girls [Queen ff.]

01| smile

1970, Emilía Olihár

Egyetem. Kegyetlen szó. Emília, ugyan nem merte bevallani szüleinek, de osztotta társai véleményét. Még szerencse, hogy barátai néha kiszakítják a monoton hétköznapok közül. Például a mai is ilyen.

  A lánynak lakásában vendége volt aznap. Méghozzá szeretett testvére, a 10 éves Andreas. Ő volt az egyetlen a családban, aki nem akarta megmondani a lánynak fiatal felnőtt létére, hogy mit csináljon.

  - Emmi, csinálsz nekem papírhajót? - kérdezte a kisfiú.
  - Persze, de minek az neked most? - mondta mosolyogva Emili.
  - Hát, ha megengeded kimehetünk megúsztatni. - mondta ártatlanul miközben kis kezét az esőtől párás ablakra helyezte.
  - Rendben, de nem vagyok benne biztos, hogy van itthon viasz... - adta a választ a vörös hajú lány.
  - Megyek megnézem! - kiáltotta Andreas és már szaladt is az ajtóhoz. Pár perc múlva Emilía már látta kisöccse szöszi hajjal beborított üstökét szaladni felé.
  - Ez elég lesz, Emmi? - kérdezte a kisfiú miközben egy viasszal teli pöttyös bögrét tartott mancsai közt.
  - Sosem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki! - kiáltotta gyerekes pajkossággal a 20 éves lány, mintha csak ő is kortársa lenne testvérének. Leült az asztalhoz, és
ölébe emelte Andreast, majd kitépett egy üres lapot matekfüzetéből, de sajnos a mellette lévő teleírt oldal is megsérült. Mire a lány sóhajtott egyet.
  - Ne félj, nem mondom el anyának! - mondta Andreas miközben hátrafordult.
  - Köszi, öcsi! - nevetett Emili és összekócolta testvére szőke haját, mire a fiú is nevetni kezdett. Meg hajtogatták a hajót, majd lekenték a viasszal.
  - Kész is van! - nyújtotta át mosolyogva a lány testvérének.
  - Köszi Emmi!- válaszolta a fiú és szorosan magához ölelte Emilit.

  - Na nyomás! - mondta a Emilía és a fogáshoz szaladtak. Andreas esőkabátban volt és gumicsizmában, ugyanis London utcáin egésznap ömlött az eső. Emili csak felkapta kabátját és már mentek is a lépcsőházba. Viszont az ajtóban egy ismerős arc fogadta őket. Roger Taylor, Emili egyik legkedvesebb barátja.

  - Szia Roger! - köszönt a lány.
  - Helló! - köszönt vissza a fogorvos rezidens mosolyogva. - Kishaveeeer! - kiáltotta és már emelte is Andreast az égbe.
  - Szia Roger! - mondta nevetve a ksifiú mikorra újra földet ért.
  - Mi járatban vagy itt, - kezdte Emili miközben az órájára pillantott. - fél ötkor?
  - Gondoltam negkérdezem nincs e kedved eljönni megnézni, ahogy a Smile fellép ma a sarki kocsmában. - mosolygott öntelten. - Úgy hallottam, hogy a dobosuk igazán híres és persze jóképű.
  - Elmegyek, de csak, hogy meghallgassam hogy játszák el a még híresebb Emilía Olihár dalát. - kontrázott rá a lány.
  - Igen, igen az se semmi. - mondta Andreas, mire mindhárman óriási nagy nevetésben törtek ki, de nyílt az ajtó és már hajolt is ki rajta az idős Anderson néni.

  - Ha kérhetném, halkabban legyenek jókedvűek, a macskám ell. - mondta ráncos szemeivel Rogert méregetve.
  - Elnézést hölgyem. Kell segítség? - kérdezte kedvesen Emili.
  - Nem. - mondta és már csapta is ve az ajtót maga után.

  - Hát, én megpróbáltam... - mondta a lány vállat vonva.
  - Vén szatyor. - motyogta Roger. Erre Andreas újra nevetni kezdett te testvére el csitította.

  - Najó menjünk! - mondta Emili. - Roger te is jössz hajót úsztatni? - kérdezte a lány.
  - Nem köszi, épp elég volt egyszer elázni. - pillantott az esőcsepekkel borított ablakra.
  - Ünneprontó... - mondta Andreas szomorúan, de mégis egy kis humorral a hangjában. Hirtelen csengés hallatszódott. Valaki egy lakásba csengetett és ez a lépcsőházban igencsak érdekes hangot adott ki. Emili gyorsan ajtót nyitott és a szülei álltak mosolyogva előtte.

  - Ööö... Sziasztok?! - az órájára pillantva Emili látta, hogy mennyire elszaladt az a pár óra, amit szülei a testvérével való időtöltésre szántak.

  - Jó napot kívánok Mrs. és Mr. Olihiár! - köszönt Roger illedelmesen. - Roger Taylor vagyok, Emili egyik barátja. - mondta a fiú és már nyújtotta is a kezét, de a szűlők nem viszonozták, csak furcsán méregették a szöszit érdekes kinézete miatt.

  - Sajnálom kicsim és mit is mondtál, hogy hívnak? - nézett Mrs. Olihár itt Rogerre.
  - Roger. - motyogta.
  - Aha. Most viszont mennünk kell Andyvel az orvoshoz, mert szegény megfázott Canadában.

  - Sziasztok! - integetett mosolygást színlelve Emili mikor a kis beszélgetés után szülei és testvére távoztak.
  - Bocs a szüleim miatt, tudod ők még zenét sem hallgatnak soha. -mondta a lány sóhajtozva barátjának.
  - Semmi baj. - nevetett Roger. - Viszont most mennem kell. - nézte az aszfaltot a fiú. - Eljössz akkor? - pillantott fel a földről.
  - Persze, hogy eljövök. - válaszolta mosolyogva Emília.
  - Oké, köszi a dalokat is meg persze azt is, hogy eljösz. - mondta. - Szia!
  - Szia! És hé, szívesen elmegyek a Smile összes fellépésére. - felete a lány.

xoxo, Nina💛📍