1970, Emilía Olihár
Egyetem. Kegyetlen szó. Emília, ugyan nem merte bevallani szüleinek, de osztotta társai véleményét. Még szerencse, hogy barátai néha kiszakítják a monoton hétköznapok közül. Például a mai is ilyen.
A lánynak lakásában vendége volt aznap. Méghozzá szeretett testvére, a 10 éves Andreas. Ő volt az egyetlen a családban, aki nem akarta megmondani a lánynak fiatal felnőtt létére, hogy mit csináljon.
- Emmi, csinálsz nekem papírhajót? - kérdezte a kisfiú.
- Persze, de minek az neked most? - mondta mosolyogva Emili.
- Hát, ha megengeded kimehetünk megúsztatni. - mondta ártatlanul miközben kis kezét az esőtől párás ablakra helyezte.
- Rendben, de nem vagyok benne biztos, hogy van itthon viasz... - adta a választ a vörös hajú lány.
- Megyek megnézem! - kiáltotta Andreas és már szaladt is az ajtóhoz. Pár perc múlva Emilía már látta kisöccse szöszi hajjal beborított üstökét szaladni felé.
- Ez elég lesz, Emmi? - kérdezte a kisfiú miközben egy viasszal teli pöttyös bögrét tartott mancsai közt.
- Sosem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki! - kiáltotta gyerekes pajkossággal a 20 éves lány, mintha csak ő is kortársa lenne testvérének. Leült az asztalhoz, és
ölébe emelte Andreast, majd kitépett egy üres lapot matekfüzetéből, de sajnos a mellette lévő teleírt oldal is megsérült. Mire a lány sóhajtott egyet.
- Ne félj, nem mondom el anyának! - mondta Andreas miközben hátrafordult.
- Köszi, öcsi! - nevetett Emili és összekócolta testvére szőke haját, mire a fiú is nevetni kezdett. Meg hajtogatták a hajót, majd lekenték a viasszal.
- Kész is van! - nyújtotta át mosolyogva a lány testvérének.
- Köszi Emmi!- válaszolta a fiú és szorosan magához ölelte Emilit.- Na nyomás! - mondta a Emilía és a fogáshoz szaladtak. Andreas esőkabátban volt és gumicsizmában, ugyanis London utcáin egésznap ömlött az eső. Emili csak felkapta kabátját és már mentek is a lépcsőházba. Viszont az ajtóban egy ismerős arc fogadta őket. Roger Taylor, Emili egyik legkedvesebb barátja.
- Szia Roger! - köszönt a lány.
- Helló! - köszönt vissza a fogorvos rezidens mosolyogva. - Kishaveeeer! - kiáltotta és már emelte is Andreast az égbe.
- Szia Roger! - mondta nevetve a ksifiú mikorra újra földet ért.
- Mi járatban vagy itt, - kezdte Emili miközben az órájára pillantott. - fél ötkor?
- Gondoltam negkérdezem nincs e kedved eljönni megnézni, ahogy a Smile fellép ma a sarki kocsmában. - mosolygott öntelten. - Úgy hallottam, hogy a dobosuk igazán híres és persze jóképű.
- Elmegyek, de csak, hogy meghallgassam hogy játszák el a még híresebb Emilía Olihár dalát. - kontrázott rá a lány.
- Igen, igen az se semmi. - mondta Andreas, mire mindhárman óriási nagy nevetésben törtek ki, de nyílt az ajtó és már hajolt is ki rajta az idős Anderson néni.- Ha kérhetném, halkabban legyenek jókedvűek, a macskám ell. - mondta ráncos szemeivel Rogert méregetve.
- Elnézést hölgyem. Kell segítség? - kérdezte kedvesen Emili.
- Nem. - mondta és már csapta is ve az ajtót maga után.- Hát, én megpróbáltam... - mondta a lány vállat vonva.
- Vén szatyor. - motyogta Roger. Erre Andreas újra nevetni kezdett te testvére el csitította.- Najó menjünk! - mondta Emili. - Roger te is jössz hajót úsztatni? - kérdezte a lány.
- Nem köszi, épp elég volt egyszer elázni. - pillantott az esőcsepekkel borított ablakra.
- Ünneprontó... - mondta Andreas szomorúan, de mégis egy kis humorral a hangjában. Hirtelen csengés hallatszódott. Valaki egy lakásba csengetett és ez a lépcsőházban igencsak érdekes hangot adott ki. Emili gyorsan ajtót nyitott és a szülei álltak mosolyogva előtte.- Ööö... Sziasztok?! - az órájára pillantva Emili látta, hogy mennyire elszaladt az a pár óra, amit szülei a testvérével való időtöltésre szántak.
- Jó napot kívánok Mrs. és Mr. Olihiár! - köszönt Roger illedelmesen. - Roger Taylor vagyok, Emili egyik barátja. - mondta a fiú és már nyújtotta is a kezét, de a szűlők nem viszonozták, csak furcsán méregették a szöszit érdekes kinézete miatt.
- Sajnálom kicsim és mit is mondtál, hogy hívnak? - nézett Mrs. Olihár itt Rogerre.
- Roger. - motyogta.
- Aha. Most viszont mennünk kell Andyvel az orvoshoz, mert szegény megfázott Canadában.- Sziasztok! - integetett mosolygást színlelve Emili mikor a kis beszélgetés után szülei és testvére távoztak.
- Bocs a szüleim miatt, tudod ők még zenét sem hallgatnak soha. -mondta a lány sóhajtozva barátjának.
- Semmi baj. - nevetett Roger. - Viszont most mennem kell. - nézte az aszfaltot a fiú. - Eljössz akkor? - pillantott fel a földről.
- Persze, hogy eljövök. - válaszolta mosolyogva Emília.
- Oké, köszi a dalokat is meg persze azt is, hogy eljösz. - mondta. - Szia!
- Szia! És hé, szívesen elmegyek a Smile összes fellépésére. - felete a lány.xoxo, Nina💛📍
YOU ARE READING
Lover girls [Queen ff.]
FanfictionKi ne ismerné a híres Queen nevű zenekart, benne Freddie Mercury-val, Brian May-jel, Roger Taylor-ral és John Deaconnal? Az együttes új tagokkal bővül, még ha nem is igazából [A KÖNYV A BOHEMIAN RHAPSODY CÍMŰ FILM ESEMÉNYEIT KÖVETI]