03| i saw her

19 4 0
                                    

Melona Virgins térképpel a kezében sétált London sötét utcáin. Már vagy egy órája bolyongott az úton, mikor megpillantott egy vele egyidős, maximum egy-két évvel idősebb lányt sétálni a járdán. A sötétben nem teljesen lehetett látni őt, de Melona kiszúrta, hogy vörös a haja. ,,Inkább ez, mint hogy tovább kószálni...''- mormogta és megpróbálta utolérni a lányt.

- Bocsáss meg! Tudnál segíteni nekem egy picit? - kérdezte félénken Melona. Azt gondolta, hogy egy ilyen lány, mint ő, figyelmen kívül fogja hagyni és még csak válaszra sem méltatja majd.

- Persze. - úristen. - Mit szeretnél? - folytatta mosolyogva a vöröske.

- Öööö...cs-csak a-azt szerettem volna ké-kérdezni, hogy nem ismersz-e a közelben egy szórakozóhelyet. - dadogta piros arccal Melona, amit szerencsére az idegen lány nem látott a sötétben. Viszont Melona kristálytisztán látta őt. A nagy zöld szemeit, a rózsaszínű szályát, amin laza mosoly ült és a fényben meg-megcsillanó vörös haját. Gyönyörű.

- Jó embert kérdezel. - kuncogott és elindult. - Pár barátom alapított egy együttest, akik ma pont fellépnek. - folytatta és Melona követni kezdte. - Van kedved eljönni velem?

- Pe-persze. - mondta félénken, miközben magában örömtáncot lejtett.

- Emília Olihár vagyok. - nyújtotta a kezét ezek szerint Emili.

- Melona Virgins. - rázott kezet a lánnyal.
 
- Új vagy itt? - pillantott rá Emília.

- Igen, most költöztünk ide és apukám leküldött, mert szerinte így sosem lesznek a könyveiben más barátaim illetve nyolcvan évesen a kilenc macskám, akikkel élni fogok. - hadarta el Melona. - Bocs, túl sokat beszélek...
Erre Emili nevetni kezdett és a lány édes kacaja Melonát is megmosolyogtatta.

- Legalább már nem dadogsz. - mondta nevetve a lány, mire Melona iszonyatosan elpirult. Ez nagyon gáz. Észrevette. Így leégni egy vadidegen előtt...
Közben megérkeztek és Emili már ment is hátra a barátaihoz. Melona pedig a pulthoz sétált.

- Hát ennyi. - sóhajtotta. - Egy pohár almalét kérhetek?

- Persze. - mosolygott rá a pultos fiú és Melona a tömeget kezdte fürjészni, hátha Emili visszajön. Ahh hadjuk már, úgyse fog... Valószínűleg ő mindenkivel ilyen kedves és mindenkit elvarázsol. Még a hetero lányokat is.

- Tessék. - tette le a fiú az asztalra az almalevet.

- Köszönöm. - mosolygott rá Melona és már kereste is a pénzt a zsebémben, de a pultos félveszakította.

- Hagyd csak! Nem kell kifizetned, ha elmondod miért vagy ilyen búvalbélellt. - ajánlotta.

- Volt már veled olyan, hogy valakit megláttál az utcán és a szíved gyorsabban dobogott, mint valaha? - döntötte a fejét a kezére.

- Válaszolnál nekem egy kérdésre? Mármint csak, ha nem túl személyes, de te a lányokat szereted, igaz? - nézte a lányt, miközben egy poharat törölgetett.

- Ezt meg honnan tudtad? - rántotta fel a fejét Melona.

- Vannak jelek. - vont vállat a fiú és a lány rövid körmeire pillantott.
- Jack Mccal. - nyújtott kezet a ma esten folyamán már a második ember.

- Melona Virgins.

- Egyébként meg, én is a saját nememhez vonzódok. - fordult el egy pillanatra Jack, hogy eltegye a poharat.

- Voltak valaha kétségeid ez iránt?

- Nem, soha. - vallotta a fiú. - Neked?

- Soha. - sóhajtott.

Lover girls [Queen ff.]Where stories live. Discover now