Egyedüllét

- Prológus - (Befejezetlen)

Egy ugyanolyan reggel volt mint a többi amikoris történetünk elkezdődik. Viszonylag csendes és nyugvó. A fák közt lassan átsütött a nap, a madarak csicseregtek és a virágok virágoztak, egy mondhatni szokásos reggel. "BÍP BÍP BÍP!", zavarja meg e reggeli csendet egy ébresztőóra ami jelzi ennek a napnak a kezdetét.

-Uhh.. Fúj de utálom azt a retkes kibaszott... - ásított fel Charlie és nyúlt is az ébresztő gombjáért amire aztán egy lassú de határozott mozdulattal rá is csapott, ennek hatására a harsány és idegesítő hang abbamaradt majd nagy morgások és halk szidások után, emberünk feltápászkodott ágyától és kinyújtózott.

Igen, egy átlagos reggel Charlie-nak valahogy így nézett ki. Komótos, biztos lépésekkel elkezdett haladni a konyhája felé, boxerét megigazítva magán, a kevés alvása után. Eléggé szegényes helyen élt Charlie ami azt illeti, mondhatni egy lepukkant apartmanba. Tudod hogy miről beszélek, mint azok az olcsó bérlakások azokban a bizonyos filmekben. Kényelmetlen ágy, pók a sarokban, por mindenhol, olcsó televízió még annó kilencvenkettőből, rotyogós kávéfőző és még sorolhatnám hogy milyen volt ez a hely ahol ez a férfi élt. De ez nem mindig volt így, hisz ha jobban körülnézünk, láthatunk képeket ahol Charlie még boldog volt és mindegyik képen volt mellette egy kellemes és nagyon csinosan kinéző hölgy. Valami biztos történhetett köztük, de ezt csak ő tudhatta.

Miután lefőzte kávéját vízben, kiöntötte magának kedvenc bögréjébe melyen komikusan az a szöveg állt, hogy: "I hate my job (Utálom a munkám)" és azzal a mozdulattal leült a konyhaasztalához a kényelmetlen székre. Nem igazán szeretett "kiegészítőket" rakni a kávéjába, ő tisztán itta a kávét, feketén. Ahogy azt amerikaiasan kell. Kortyolgatta-kortyolgatta, közben szemeit dörzsölve nézett ki az ablakon melyen le volt húzva a redőny, de ettől függetlenül lehetett látni a nap fényét ahogy az áthatolt mint egy perzselő sugár a redőny lyukai közt. Egy tiszta napnak nézünk elébe. Legalábbis annak tűnt a széktől nézve. Miután megitta kávéját, ránézett az órára és megállapította hogy reggel 5 óra van. Általában ez az az idő amikor Charlie felébred, nap mint nap és hétről hétre.

Viszont azt is meg kell említeni, hogy ő nem igazán szokott reggelizni sem. Egyszerűen csak nem érzi úgy hogy neki annyira kellene. Így hát folytatva reggeli rutinját és felkelve székétől otthagyva üres bögréjét, elindul a fürdőszoba fele.

-Mm... De rohadtul fáj a fejem. Lehet hogy tegnap nem kellett volna annyit inni, akkor nem lennék ilyen másnapos... - mondta magában miközben fejéhez rakja kezét, pontosabban a homlokára a fejfájása miatt.

-De jól nézel ki te csontváz! - megjegyezte magára hangosan, lágyan nevetve mikor meglátta tükörképét a kicsit piszkos tükörben ami egyben egy kis tároló is volt, tisztálkodási szerek és egyebek számára. Szemei alatt fekete karikák és arcát ráncok ékesítették. Ha valaki ránéz azt mondja hogy Charlie a harmincas, negyvenes éveiben van. Fekete haját őszhajszálak díszítették és orcáján egy mondhatni ápolt szakáll nőtt. Ő nem az a férfi volt aki szerette volna levágni a szakállát és más véleménye nagyrészt nem is izgatta ha a külsejéről volt szó. Kinyitotta a kis szekrényt maga előtt, majd kivett egy fájdalom csillapítót és az egyéb fogmosó eszközeit valamint egy régi fogmosó poharat is. Egy egyszerű műanyag pohár volt minek menta zöld színe volt. Belé vizet töltött Charlie, langyos vizet. Fogát megmosta, alaposan ahogy mindig is szokta majd kiöblítette száját. Aztán elmosta poharát majd felnézett a tükörképére, hogy egy másik pillantást vessen önnön magára. Majd egy kissé undorodott tekintettel inkább visszanézett a pohárjára amibe már öntötte is a hideg csapvizet hogy lemossa valamivel a fájdalomcsillapító piruláját. Charlie ránézett az átlátszó narancssárga tartóra majd észrevette, hogy már csak pár szem maradt benne. Felsóhajtva, visszarakta fogmosó készletét és a fájdalomcsillapítóját.

Miután kis reggeli rutinjával végzett, felöltözött iroda munkai környezetbe illő ruhába és elindult az apartman kijárata felé.