Szótlan lány

II.

•••

Gondolatmeneteimtől elszakadva emeltem fel a fejemet, és a pulóveremnek a végével letöröltem az orcámra száradt könnycseppeket.

Teljesen nyugodt állapotban éreztem magam az épület háta mögötti eldugott részén, a hűvöst nyújtó hatalmas lombok alatt pihenve.

A szemeimből már nem patakoztak a könnyek folyamatban, viszont a sok sírástól az orrom rettentően eldugult.

A halántékomon érezhető szorító fájdalom lejjebb vett, a szívem pedig nem lüktettet olyan hevesen, mint pár perccel korábban.

Enyhén fájdalmat érező szemeimmel szét néztem magam körül emberek után kutatva, de szerencsére senki sem akadt a látókörömbe, így nyugodtan ültem tovább.

Néha akaratlanul becsukódtak a fáradt szemhéjaim, hiszen képtelen voltam őket nyitva tartani a sok sírás után.

Kezeimmel a mellettem lévő elszóródott, gyűrűdött csomagolású cuccaimért nyúltam, és miután felemeltem őket, az ölembe helyezve próbáltam rendbe hozni azokat.

Miután sikerült a műveletemet végrehajtani, szorosan a karjaimban tartva a tankönyveimet tápászkodtam fel a kemény talajról.

A fának az érdes kérge eléggé felsértette a hátamon az érzékeny bőrt, a ruháimon pedig ott ólánkodott a földről felszedett kosz. Próbáltam megtisztítani az öltözékemen lévő mocskos területeket, kevés sikerrel.

Az iskolámnak az épület hátuljára tekintve hirtelen éreztem egy erős nyomást a hasamban, a gondolataim pedig ezer féle irányban kezdtek el kalandozni.

Gyorsan megráztam a fejemet, hogy eltüntessem a bennem lejátszódó szörnyű képeket, amik kezdtek újra felül uralkodni rajtam.

Miután elmúltak a rémképek és a fájdalom a hasam tájékán, egy apró sóhaj kíséretében sétálni kezdtem.

Lábaimat nehéznek éreztem lépteim folyamatán, a testem pedig teljesen elfáradt és legszívesebben most az ágyamban pihentem volna sétálás helyett.

A bent tartott óráknak még biztos, hogy nem lett vége, de semmiféleképpen sem szerettem volna újra találkozni a bent lévőkkel, ezért a hazafelé vezető úton kezdtem el haladni, nem pedig az iskola bejárata felé.

Pár emberrel azonban szembe találtam magamat miközben ballagtam a kavicsos úton, viszont rám sem pillantottak, aminek nagyon örültem.

Az időjárás csodálatosan tündökölt a mai napon, ellentétben az én iskolai napommal.

A napfény körbeölelte erejével az egész várost, miközben erős melegséget okozott sugaraival.

Az út mellett található földes területen elültetett virágoknak az illata kellemesen szökött be az orromba, miközben a madaraknak a gyengéd dalaival arányosan párosult össze.

A fűben lapuló különböző színű, formájú virágok feldobják a látképet amit nyújtanak, a terjedelmes, sötétzöld lombú fákkal együtt.

Ajkaimon egy apró mosoly pihent a természet látványa miatt és rendkívül élveztem, hogy minden ami körülvett, gyönyörű zöldben pompázott.

Miközben a lábaimat szedtem magam alatt, a gondolataimat próbáltam csak jó irányba terelni és nem az ellenkezőjére fókuszálni.

Általában ha valami gyönyörű dolgot képzelek el magam elé és elhiszem, hogy az velem történik, a lelkem megnyugvást érzékel, ami rám is jó hatással van.